Victor Weisskopf a genfi CERN-ben tartott egyik nyilvános előadásán a következőket mondta: „Két oszlop emeli az emberi létet: az egyik a segítőkész részvét, a másik a tudás. A segítőkészség tudás nélkül tehetetlen, a tudás részvét nélkül embertelen.”  Gábos Zoltán Tanár úr létét az előbb említett két oszlop emelte. Igen, a Tanár úr nagy tudású elme és segítőkész ember volt. Kollégái, diákjai egyaránt tisztelték és szerették. Ezért szeretnék néhány emléket megosztani.
A mi évfolyamunknak 1980–1981-ben sztatisztikus termodinamikát és fizikát tanított, ugyanakkor szeminarizált is. Egyik előadásán az amfiteátrum tábláját több hosszú sorban végigírja egyenletekkel, végignézi az összefüggéseket, majd ellenőrzésként arasszal leméri a táblára felírt egyenletek hosszát, és megelégedéssel nyugtázza, hogy helyes. Mint sok híres embernek, elmének, Gábos bácsinak is burkolt humora volt. Végzős egyetemistaként, a helyi szokásnak megfelelően, a fizika kar tanáraitól énekléssel búcsúzunk. Az elméleti fizika tanszék vezetőjeként román nyelven rövid beszédet mond: Két úton lehet érvényesülni: fejjel (amelyet magyar nyelven is közöl), a másik magyarul szintén f-el kezdődik, feleségül kell venni a professzor leányát.
Egyetemi találkozásainkra mindig eljött. A harmincéves banketten a kilencvenedik évéhez közeledő Tanár úr volt kolléganőink felkérésére táncolt is. Egy adott pillanatban a fizikán kívül a hegedűt is jól ismerő nagybányai román kollégánk, megszakíttatva a zenét, a professzor úr tiszteletére eljátszotta Brams V. Magyar táncát.
Panaszkodni egyszer hallottuk. A fizika kar egyik amfiteátrumában szervezett huszonöt éves találkozásunk szünetében néhányunknak elmondta, hogy a szocialista éra szorításában nem érhetett el olyan tudományos eredményeket, szakmai elismertséget, mintha külföldön élt volna. Később szavain elgondolkozva ráébredtem, hogy Neki kellett tudnia: „akire több bízatik, az többről tartozik számot adni”.

Volt tanítványa,
Incze Csaba