Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Háromszéken a brit trónörökösKároly, a tiszteletbeli székely

2018. június 3., vasárnap, Közélet

Károly herceg erdélyi látogatása során a pénteket Zalánpatakon, a szombatot Kálnokon és Sepsikőröspatakon töltötte. Mindhárom településen sétált, templomokat látogatott meg, szóba állt a tiszteletére kivonult helyiekkel, kürtőskalácsot evett és fenékig kiitta a köményes pálinkás poharat. Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere a falu nevében ajándékkal lepte meg, és Székelyföld népszerűsítéséért, a vidék iránti elkötelezettségéért hálaként olyan címet adományozott a vendégnek, amilyennel még nem rendelkezett: tiszteletbeli székelynek fogadta.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A walesi herceg Zalánpatakon megszokott sétáját tette meg. Déli kettőkor Kálnoky Tiborral és népes kíséretével lépett ki a kapun, s gyalog indultak el, majd az erdő felé tett rövid kitérőt követően a faluközpontba vette az irányt. Préda Barna hegedűszóval fogadta, majd sajtot kóstolt, szóba állt a helyiekkel. A kultúrháznál közmunkát végzőknél is megállt egy pillanatra, mielőtt az erdőszélre ment, hogy a növények iránt érdeklődjön.

Szotyori Angéla málnási polgármestertől megtudtuk, találkozásuk nem volt megtervezett, csak a véletlenen múlt, hogy a közmunkát éppen mostanra szervezték, s összefutottak. „Károly herceg nagyon kedves volt. Rövid beszélgetésünk alatt kifejezte örömét, hogy ismét itt lehet Zalánpatakon, azon a helyen, amelyik nagyon közel áll szívéhez” – mondotta a községvezető.

Károly herceg szombat délben érkezett Kálnokra.

A falu unitárius múltjáról Szabó Adél lelkész mesélt a brit trónörökösnek, majd megtekintették a templomot, ahol a magas rangú vendég látható érdeklődést mutatott a haranglábat vasszeg nélkül, csupán csapszegek segítségével készítő székely mesterek leleményessége iránt.

A tisztelendő asszonytól tudjuk, hogy Károly herceg a Bedő Albert Általános Iskolát is felkereste, ahol a gyermekek kis kulturális műsorral kedveskedtek neki, majd a helyi pálinkafőző irányába indult el. „Nálunk is nagyon elégedett volt, kedvesen érdeklődött az unitárius egyházközség múltja és jelene iránt, s tudomásom szerint igencsak tetszett neki az is, amit az iskolánál tapasztalt” – mondotta Szabó Adél.

Sepsikőröspatakon elsőként a római katolikus plébániát kereste fel, ahol Faragó István plébános a XIV. században emelt templomot és a Szent Anna-kápolnát, illetve a Kálnoky Ludmilla által adományozott Szűz Mária-képet mutatta meg neki.

A plébános szerény, közvetlen és jó humorral megáldott embernek írta le a walesi herceget, olyannak, akivel jó volt szóba állni.

Károly herceg Sepsiköröspatakon a település vendégkönyvébe is írt. Hecser László felvétele

 

A községközpontban mintegy kétszáz helyi várta a templomok irányából gyalog érkező vendégeket, aztán a sepsikőröspataki és kálnoki gyermekek alkotta fúvósegyüttes népdalainkat kezdte el játszani. Károly herceget a parknál lombkoronából felállított kapunál Kisgyörgy Sándor köszöntötte, kezet fogott Tordai Ernő unitárius és Nagy Zsolt Attila református lelkipásztorral és Karácsony László alpolgármesterrel, átvette és megköszönte a község címerét ábrázoló zászlócskát, megkóstolta a kürtős kalácsot és a köményes pálinkát, és elsőként írt a község frissen megnyitott vendégkönyvébe.

Bár sötét felhők gyülekeztek a láthatáron, Károly herceg nem zavartatta magát, nagyon közvetlenül a parkban összesereglettekhez lépett, asszonyokkal és férfiakkal kezet fogott, a gyermekeket megcirógatta, sőt, még viccelgetett is velük.

A herceg és kísérete ezt követően a Kálnoky családi rezidenciára ment, ahol tudtunkkal állófogadáson vett részt. Annyi bizonyos, a tervezett huszárbemutató, valamint a helybeli gyermekek lovas produkciója a brit biztonsági szolgálat ellenkezése miatt elmaradt.

További képek lapunk Facebook-oldalán.

 

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 567
szavazógép
2018-06-02: Sport - Miska Brigitta:

A kilencedik helyen zárta első élvonalbeli idényét a Sepsi OSK (Labdarúgás, I. liga)

Döntetlennel zárta első élvonalbeli idényét a Sepsi OSK, miután pénteken este gól nélküli mérkőzést játszott a Dinamo vendégeként az alsóházi rájátszás 14., utolsó fordulójában, így a playoutban harmadik, az összesített rangsorban pedig a kilencedik helyen fejezte be a pontvadászatot. A piros-fehérek a rájátszásban egyszer sem veszítettek idegenben, két győzelem és öt döntetlen a mérlegük.
2018-06-04: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Megemlékezés
A Sepsiszéki Székely Tanács és a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete ma 17.30 órára a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkba, az országzászló egykori helyszínére vár minden érdeklődőt a trianoni diktátumra emlékező rendezvényére. Meghívott szónok Zsigmond Zoltán történész, igét hirdet ft. Szabó Lajos római katolikus kanonok, énekel Szabó Fruzsina.