Csakhogy a két kutya nem a kerítésen belül heverészik, és nem is úgy hívják őket, hogy Tappancs meg Buksi, sőt, talán nincs is nevük, hiszen gazdátlanoknak néznek ki. A két kutya a város – Székelyföld kulturális fővárosa! – központjában, a városháza melletti vendéglő előtt ejtőzik a gyepen, látszólag úgy néznek ki, mint akik épp felálltak az asztal mellől, s mielőtt tovább folytatnák útjukat, még elidőznek kicsinydég a gyepen. Háborítatlan űzik eme tevékenységüket, én meg bizony Isten, irigykedve nézek rájuk, engem ugyanis elszalasztottak témát keresni, és ötletem sincs, mit írhatnék meg. Ami jelenség, amire oda kellene figyelni, amire fel kellene hívni az illetékesek figyelmét.

És miközben ezen gondolkodom, beugrik az újságírók szállóigéje: a téma az utcán hever. Hát hever bizony, és nem is egy, hanem két jól megtermett példány formájában. Na, ebből már lehet cikk, nem kell sokat cifrázni sem, csak a tényeket leírni. Hogy az már megtörtént? Jó, akkor vegyük elő a felelősöket. Az első számú illetékest úgy hívják, hogy Polgári Öntudat. Így, nagy betűvel, hiszen fontos valaki ez a PÖ, olyannyira fontos, hogy nincs is jelen. Nincs jelen a vendéglő asztalánál üldögélők között, nincs jelen a vendéglő felszolgálói között, nincs jelen az utcán jövő-menők között, de nincs jelen a városháza nagy ajtaját sűrűn nyitogatók között, sőt, még az inkriminált helyszínre rálátást biztosító polgármesteri iroda ablakai mögött sem (ja, szinte elfelejtettem, hogy ott hétfőnként nem is nagyon szokott lenni senki). PÖ lenne ugyanis az, aki eme pillanatfelvételen nem a harmonikus városképet látja, hanem azt, hogy valami nincs rendben, következésképp valamit tenni kell. Például hívni telefonon a menhely kóborkutya-összeszedő csoportját, vagy ha épp nincs kéznél a sárga dubások telefonszáma, beszólni a hivatal kapusának (bocsánat, biztonsági őrének), hogy ő intézkedjék. De PÖ aznap délelőtt nem járt a városban, vagy legalábbis nagy ívben elkerülte a központot. Ezt onnan tudom, hogy fél óra elteltével Tappancs és Buksi – hagyjuk most már meg nekik e neveket, legalább szép magyar szavak – még mindig békésen heverészett a füvön.

De félretéve az iróniát: nagyon úgy néz ki, valami nincs rendben Sepsiszentgyörgyön. Hogy továbbra is csak az állatos témánál maradjunk: aki mostanság Sugásfürdő felé jár – márpedig sokan járnak a város privát kis kirándulóhelyére, és még többen csak a Honvéd kútig, ki gyalog, ki biciklivel –, láthatják, a lovak ismét birtokukba vették a városszéli senkiföldjét, legelésznek szabadon, elbóklásznak ki az útig, s át is rajta, a túlsó oldal kövérebbnek vélt rétjeiig. Látványnak sem utolsó ez a szabadpréda-jelenség, a közlekedésbiztonságról nem is beszélve. Néhány éve még elkerített részt biztosított a városvezetés a saját földdel nem rendelkező lovas gazdák számára, állítólag nem működött az egyezség az őrkőiekkel, azért számolták fel a környéken lakóknak és az arrafelé eljáróknak is viszonylagos biztonságot jelentő kerítést. Így lehetett, nem vonom kétségbe senki szavát, azonban erre nem az a megoldás, hogy mindent hagyunk a maga módjára történni. A városvezetésnek ez idáig mindenre volt ötlete, ha valami nem működött, kiötöltek rögvest más megoldást, ha az sem, ismét mást. És ez mostanság mintha változott volna, valamiféle elfásulást, a dolgokon úgysem lehet változtatni-féle kényelmes belenyugvást érzékelek választott elöljáróink részéről. Hát ezért mondom, hogy nagyon úgy néz ki, valami nincs rendben Sepsiszentgyörgyön.

Holnap megyek más témát keresni. Lehetőleg nem utcajavítás-fronton, mert e téren sem állunk valami fényesen. Hátha találok már valami példaértékűt is. Higgyék el, kellemesebb feladat a jót s szépet megírni.