Illyés Elemér: Erdély változása 5.

2018. június 9., szombat, Emlékezet

Főtéri újságárusnál magam vásárolhatom meg a romániai magyar lapokat és folyóiratokat. Egy-kettő még kapható, kevés kerül utcai eladásra, az amúgy is alacsony példányszám alig fedezi az előfizetők nagy számát – az érdeklődés pedig nagyobb, mint valaha is volt.

Egységes sajtó- vagy irodalmi élet nem tudott kibontakozni Kolozsvárott 1945 után, bár megvoltak az esélyek, miután a két világháború közötti sajtóközpontok – mint Nagyvárad vagy Brassó – elvesztették jelentőségüket; az új rendszer azonban még a magyar irodalmat is Bukarestbe tette volna. Hősi erőfeszítés volt minden kísérlet az irodalmi élet megindítására és az irodalom fennmaradási lehetőségeinek a megteremtésére. Az irodalom élettere leszűkült és esztétikai mércéi szerényebbé váltak. A történelmi fordulat utáni egy-két évtized kultúrpolitikája minden eszközzel hozzájárult a nemzetiségi tudat elhalványításához; Erdély magyar múltja csak a hatvanas évek közepéig szerepelhetett a történelemben – a nemzeti irány kezdetével eltörülték.
Az irodalmi alkotáshoz szükséges feltételek ma sem a legbiztatóbbak. A romániai magyar írónak vagy közírónak, hogy megélhetését biztosíthassa, rendszerint többfajta munkát kell vállalnia. Társadalmi helyzete sem mindig munkára serkentő. Tudok igen jelentős prózaíróról, aki például egy közös konyhán írta meg állami díjjal kitüntetett nagysikerű regényét, mert más alkotóműhelye nem volt. A szerénységet és az alázatosságot korán megtanulta az erdélyi ember – a történelem tanította rá. Az enyhülési folyamat kezdetén, a sokat ígérő politikai légkörben egyszerre újraszületett az erdélyi magyar irodalom, az egyetemes magyar irodalomba kívánkozó műveket alkotott.
Megdöbbentett, hogy Kolozsvárott sehol sincs magyar felirat. A magyarság jelenlétének elrejtése-e a külföldi látogató előtt, vagy a közelmúlt szellemének itt maradt jele, hogy például a vendéglői étlapon a román, francia és német szöveg mellett nincs magyar felirat? Vajon előmozdíthatják-e effajta intézkedések az együttélés közös ügyét? A város nevét az 1974. október 16-i rendelet Cluj-Napocára változtatta.

Sűrű felhőgomolyagokat hajt a hűvös őszi szél, amikor a Feleki-tetőre érek. Még ide látszik a Szent Mihály-templom karcsú tornya a kopár dombok között – távolian, valószínűtlenül, már elérhetetlenül. Innen látom csak, az utolsó magaslatról, milyen nagyra nőtt régi városom. A Donát és Györgyfalvi út új városnegyedei szorítógyűrűbe fogták a régi várost. A Mezőség és Dés felé kopár, szomorkás dombok húzódnak, a Szamosok forrása felé erdők, és messze a havas. Körülfognak a régi nevek: Szent János-kút, Hója, Bükkerdő, Kétvízköz, Széchenyi tér, Dermata, Törökvágás, Csillaghegy, Pata utca, Tordai út... És ez itt Felek. Alatta vonult el Hitler 1940-es határa, mely a sokat szenvedett földet Észak- és Dél-Erdélyre osztotta. Észak-Erdélyt egymillió kétszázezer magyarral, de egymillió százezer románnal Magyarországhoz csatolta a bécsi döntőbíráskodás, Dél-Erdély a románoké maradt, félmilliós magyar kisebbséggel. Egyik nép sem lett boldogabb. A magyarok kevesellték a visszacsatolt területet, nehéz szívvel mondtak le Aradról, a Maros vonaláról, Nagyenyedről; a románok, bár valamivel jobban jártak, a gazdagabb részt kapták, de nehezen mondtak le a feléről is, s legjobban fájt Kolozsvár elvesztése. Viszont ez felelt meg legjobban Hitler osztó-politikájának, háborús céljainak, és ezáltal sikerült a két népet egymás ellen kijátszania. Alig vonták meg a határokat, megindult a dél-erdélyi magyar lakosság elleni büntetőhadjárat – tízezrek vonultak a harctér halálszázadaiba vagy börtönökbe és internálótáborokba; „amikor odújába húzódva várta mindenki, hogy a lövöldözők és teherautók tetején vadul daloló zsidó- és magyargyűlölő borzas és torz hazafiak dorongjaikkal és pisztolyaikkal rájuk rontanak” (Méliusz József: Sors és jelkép). Az észak-erdélyi magyar hatóságok az ott élő románok elleni megtorlással feleltek, s így végeláthatatlan szenvedések sorozata zúdult erre a földre.

A Tordai-hasadék

Itt kísérelte meg a feleki határon 1944 őszén a kivérzett magyar hadsereg egy része egy utolsó erőfeszítéssel a román front áttörését. Torda több ízben cserélt gazdát, de a Maros-vonal áttörésére már nem került sor. Mindkét fél súlyos árat fizetett.
De lám, megint a múltban vesztegel a gondolat, annyira valószínűtlennek tűnik a jelen. Most veszem észre, hogy már Torda utcáit járom. A középkorban gazdagsága és szorgalma, a közelmúltban határszéli fekvése miatt kellett Tordának több ízben elpusztulnia. Nehezen heverte ki a pusztításokat. Először a tatárhordáknak esett martalékul (1241) a középkori magyar királyok legéleterősebb városa és környéke.
Harcias, lovas székelyeket kellett Kézdiszékből az Aranyos és a Maros közti háromszögbe telepíteni, ahol a legismertebb honfoglalás kori magyar törzsek éltek, s ahol a tatárpusztítás nyomán az élet utolsó lobbanása is kialudt. Több mint 22 falu telepeseiből kelt életre Aranyosszék – magyar jellegét mondhatni épségben megőrizte a mai napig, míg az elpusztult megye többi részeibe a XIV. és XV. század folyamán román lakosság telepedett be. Azután Basta császári zsoldosai és Mihály vajda csapatai törtek a városra (1602), később Tiege osztrák generális indult büntetőexpedícióra (1706). Alig maradt meg műemlékeinek egy része, a gótikus református vártemploma vagy a XV. századbeli római katolikus templom, Erdély egyik legnagyobb gótikus temploma, ahol évszázadokon át országgyűléseket tartottak, az ótordai református templom vagy a XVI. században épült Fejedelmek háza, az országgyűlésekre érkezett fejedelmek megszálló helye. A három erdélyi „natio”, magyarok, székelyek és szászok a török veszedelem ellen a Kápolna-mezőn védelmi szövetséget kötöttek (1437), melyet később Tordán (1438, 1542 és 1543), Medgyesen (1459) és Segesváron (1506), az erdélyi diétákon megerősítettek. Az erdélyi diétákon tárgyalta meg a három egyesült nemzet a közös erdélyi ügyeket, szabadon, de közös beleegyezéssel, a három nemzet és négy vallás önkormányzata alapján, valódi demokrata szellemben. Itt kiáltották ki a világon először a vallásszabadságot.
Szegényesen öltözött, zárkózott járókelők jönnek szembe a város latyakos utcáin. Nézelődöm, próbálok visszaemlékezni egyre-másra. Az utolsó háború ugyancsak kegyetlenül megtépázta a várost. A református templom után érdeklődve már a harmadik embert szólítom meg; vállat vonnak, nem értik, mit akarok, nem beszélnek magyarul. Az 57 000 lelket számláló Tordának, a régi magyar történelmi és iskolavárosnak több mint fele román. Mióta hozzácsatolták a környékbeli román többségű falvakat, az arány még jobban eltolódott. Az iparosítással nagy román tömb van kialakulóban, különösen, ha nemsokára összenő Aranyosgyéressel.
Végül megtalálom a középkori református vártemplomot, mely egy XII. századbeli katolikus templom helyén épült, s amelynek falai bizony nagyon düledeznek, restaurálását évek óta tervezi a város. A sekrestyés magyar, félénken vezet át a gesztenyefás templomkerten. Nevem bejegyzem a vendégkönyvbe. A papi lak, ahol Petőfi 1848-ban Bemhez menet családját hagyta, állapotában a templom sorsával osztozkodik.
Az Aranyos hídján áthaladva kifelé visz a városból az út. Északra a Mezőség kopár dombjai sárgállanak – délnyugaton Torockó irányában, gyárkémények, „kombinátok” sötét sziluettjei rajzolódnak az üres, szürkés égboltra. Munkások várakoznak a sorompóknál és a gyárkapukban. Kifelé, a városon túl, a gyárak füstje beszennyezi az őszi mezőket. Itt a határban, a Keresztesmezőn, a kukoricás helyén pergett le a dák tragédia, itt vívta Decebal halálos harcát Traianus légiói ellen, és itt gyilkoltatta meg Basta Mihály vajdát.

Székelykő Torockó fölött

A Torockó felé vezető út felől érdeklődöm Alsószentmihályfalván, ahol nemrégen rovásírásos követ találtak a középkori templomban. A színmagyar aranyosszéki falu Torda közelében erősen elvárosiasodott. De a szomszédos Sinfalva akár Csíkban vagy Háromszéken is lehetne. Lakói ma is rettenettel emlékeznek az 1933-as vérfürdőre. Közben megtudom, hogy az aranyosszéki falvakban igen biztató a szaporodási index; a népfölösleg a tordai iparba áramlik. A megyésítéssel, Aranyosszék magyarsága a marosszékiekhez, illetve más közép-erdélyi járásokhoz hasonlóan román többségű megyékbe került.
Az új út Enyed felé bekapcsolta Torockót a külvilágba.
Nyugatról ide látszik a Tordai-hasadék szokatlan körvonala és Mészkő unitárius temploma, ahol a két világháború között a fiatalon elhunyt Balázs Ferenc az erdélyi magyar falu gazdasági felépítését tervezgette.
A torockóiak már a XII. században jelen voltak a Székelykő alatt. Csodálatos módon túlélték a századok fergetegeit. Kemény, edzett nép, kissé komor, mint tatáros népviseletük, pogányosan fenséges táncaik. Egy maroknyi az egész, ezernyolcszáz magyar két faluban, Torockón és Torockószentgyörgyön. Létük több ízben vált kérdésessé. A tatárgyűrűből az éppen Aranyosszékre költözött székelyek mentik ki. Emlékezésül Székelykőnek nevezték a menedéket nyújtó sziklás hegyet. Amikor 1702-ben megtagadták a császáriaknak a katonai szolgálatot, és bezárták a vasbányákat, Rabutin zsoldosai kivégezték a lázadás vezetőit. 1848-ban az osztrákok oldalán harcoló mócok kerítik be Torockót; lakói csak úgy menekülnek meg a népirtástól, hogy kenyeret osztanak szét az ostromlók között. Most az egyke végez népirtást itt, mint Kalotaszegen. Négyszáz éves iskolájuk utolsó osztályát gyermekhiány miatt becsukták. Csupán az asszonyok őrzik a falut, a férfiak nyolcvan százaléka távoli ipartelepekre jár dolgozni, Vajdahunyadra és az Ókirályságba.

(folytatjuk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2018-06-09: História - :

Ștefan Ciocan: A történelemhamisítás eszközei (Román szemmel)

Képtelen krónika. A kenyérmezei  emlékmű
Szászvárostól nem messze, valahol Alkenyér mellett került sor Erdély hadseregeinek legnagyobb győzelmére az oszmánok ellen. Kenyérmezőn vált legendássá Corvin Mátyás híres kapitánya, Kinizsi Pál.  Az erdélyi hadsereg által aratott győzelem emlékére az alkenyéri állomáson állított emlékmű a Nicolae Iorga által a Román Királyi Ház utasítására végrehajtott történelemhamisítás egyik első kísérletére.
2018-06-09: Kiscimbora - :

Benedek Elek: Kígyós Jancsi

Volt egyszer egy szegény asszony, s annak egyetlen fia, Jancsi volt a neve. Azt mondja egyszer Jancsi az anyjának: