Családban megélt öröm

2018. június 12., kedd, Közélet
A szemerjai reformátusok vasárnap délután harmadik alkalommal tartottak családi napot. Az eseményt elsősorban a vallásórás és vasárnapi iskolába járó gyermekeknek szánták, de tárt karokkal várták azokat is, akik nem annyira aktív tagjai az egyházközségnek. Hívásukra sokan mondtak igent, s érezhető volt, az együttlét örömöt jelent mindannyiuknak.
  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A kedvezőtlen idő miatt az udvarról a papi lak nagy és befogadó termébe kényszerültek, de az ünnepi hangulatból és meghittségből ez mit sem vett el. Müller Loránd lelkipásztor Márk evangéliumából vett igére (Mk, 10, 13–16) alapozott igehirdetésével nemcsak megszólítani, de bevonni is tudta a gyermekeket. Feltett kérdéseit úgy irányította, hogy a válaszokat még a legkisebbek is ki tudják és ki merjék mondani: örömet jelent édesanya és édesapa, a testvérek, a nagyszülők és a barátok; fontos, hogy mindannyian megismerjük Isten szeretetét és áldásában részesüljünk. Incze Hajnalka tiszteletes asszony gitárjátékát és a gyermekek énekét követően Benkő Éva kötötte le az ünneplők figyelmét. A Guzsalyas Alapítvány vezetője két, elvileg más-más korosztálynak szóló mesét mondott, de mind az ünnep születését, mind az állatok nyelvét ismerő pásztorlegény történetét egyaránt élvezte felnőtt és gyermek. Újdonságot jelentett a papi lak udvarán összeállított, majd a kedvezőtlen időjárás miatt a garázsba menekített imasétány: ki nyolc állomását végigjárta, szembenézhetett önmagával, életével kapcsolatos válaszokat fogalmazhatott meg és elmélkedett Istennel ápolt kapcsolatáról is. Az év közben a vallásórákon és a vasárnapi iskolában kifejtett munkájuk gyümölcsét élvezhették a gyermekek: az össze­gyűjtött pálcikáikat kézműves-foglalkozás alapanyagaiért cserélhették el, s némi segítséggel ajándékokat is készíthettek szeretteiknek.
„Öröm volt látni, mennyien jöttek el és élvezték a programokat, s hogy nem érdekelte őket az sem, most éppen esik az eső, és négy fal közé szorulunk. Nem a körülmények határozták meg, miként érezzük magunkat, hanem a lelkületünk. Mivel a vissza­jelzések szerint szükség van az ehhez hasonló, közösen és hitben megélt napokra, azon leszünk, hogy bővítsük, teljesebbé tegyük a hagyományosan a nyári vakáció előtt, illetve az adventben szervezett családi napot” – mondotta Incze Hajnalka.
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 196
szavazógép
2018-06-12: Közélet - Nagy B. Sándor:

Bálna Béla és barátai

Új bemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Bálna Béla című tengeri történetet ma 18 órától láthatják az érdeklődők a társulat stúdiótermében. A Nagy Lázár József rendezésében készült előadást, mely a barátságról, felelősségvállalásról, egymásra figyelésről szól, minden négy év fölötti gyermeknek, azok szüleinek és nagyszüleinek is szeretettel ajánlják az alkotók.
2018-06-12: Közélet - Józsa Zsuzsanna:

Családnap vándorbölcsővel

Eseménydús, meghitt, családbarát vasárnapot szervezett a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház­község hétvégén, amikor egybefonódott a tanévzáró istentisztelet, a szórványból jövő lupény-vulkáni egyházközség nőszövetségének vendégül látása és a Gyarapodó magyarság mozgalom részeként két vándorbölcső talált otthonra a minden korosztályt megmozgató családi napon.