„Húsz éve a közösségért dolgozom”
– jelentette ki Liviu Dragnea néhány hete a megyei gyermekvédelmi hatóságnál történt fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos ügyben történt meghallgatások során. Elmentünk Teleormanba, hogy kiderítsük, kiért dolgozott Dragnea 1996-tól, amikor kinevezték kormánymegbízottnak, egészen 2012-ig, amikor otthagyta a megyét, hogy a Pártot, majd – közvetítők segedelmével – az országot vezesse.
Liviu Dragnea 1996 elején 33 éves volt, két kiskorú gyermekkel és néhány kis- és közepes vállalkozással. Miután zöldségeket szállított az alexandriai piacokra és kocsmáros volt néhány Duna menti faluban, Dragneának az 1994–1995-ös időszakban sikerült rátennie a kezét Turnu Măgurele város legfontosabb kereskedelmi egységeire: egy szállodára, egy fogadóra és egy vendéglőre.
Pénzt csinált, hiszen az átmenet sétagalopp volt azok számára, akik bekapcsolódhattak a privatizációkba.
Mint minden falusi fiú, aki gyorsan el akarja nyerni a város tiszteletét, a 90-es évek közepén átvett egy megyei bajnokságban tanyázó labdarúgócsapatot, a FC Electroturris Turnu Măgurelét. A csapat jól ment, a helyi sajtó pedig lelkesen jelentett minden egyes feljutásról. Azokban az években sok Robemát – Roşiorii de Vedében gyártott sör – csapra vertek a kis Turnu Măgurele-i stadion öltözőjében, a győzelmek után pedig a Postakocsi Fogadóban (Hanul Diligenţei), amelynek Dragnea lett a tulajdonosa, miközben zengett a hagyományos „Dőljön a lé, fiúk, hadd dőljön!”. Kevés volt neki. Utat akart törni a nagy és nagyon nagy üzletekhez. Ehhez be kellett lépnie a politikába. Más megoldás nem volt.
1996 tökéletes évnek bizonyult mindehhez: helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás... röviden – s nagy pénzigény a politikai pártok részéről. Dragneának pedig volt pénze.
Az első politikai lendület Petre Roman, a Demokrata Párt akkori elnöke felé vezette, akit esélyesnek véltek, hogy Románia elnöke legyen. Roman tanára volt a Műegyetemen. Együtt járták ki – Dragnea a padból, Roman a katedráról – A folyadékok mechanikája kurzust a Közlekedésügyi Karon. Dragnea esze már a hatalom mechanikáján járt és azon a befolyáson, melyet volt tanára a hatévnyi demokrácia alatt megszerzett. Adriean Videanu – akit szintén az egyetemen ismert meg, és akiből addigra már Teleorman megyei képviselő lett – kézen fogva bevezette Liviu Dragneát a Demokrata Pártba. Gyorsan beleszokott a pártszponzori szerepbe, pénzzel segítette a helyhatósági választási kampányt, és végül kapott egy helyi tanácsosi mandátumot Turnu Măgurelén.
1996 júliusában kezdődött a nagy csata a parlamentért és az elnöki hivatalért (akkoriban egyszerre zajlott a két választás). A Demokrata Párt (DP) a Román Demokratikus Konvencióval szövetkezett, hogy a forradalom óta először megbuktassák Ion Iliescu Romániai Szociális Demokrácia Párt (RSZDP) néven összefogott bandáját. Teleorman nem volt mindig vörös megye. Akkoriban kék volt, akár az RSZDP.
A helyi sajtó felfigyelt Liviu Dragneára, és arról írt, hogy egy fiatal Turnu Măgurele-i vállalkozó 60 millió lejt pumpált a Demokrata Párt parlamenti kampányába.
Dragnea nemcsak a Demokrata Párt finanszírozója, hanem már Telerorman megyei kampányfőnökként is villogott. A Demokratikus Konvenció megnyerte a parlamenti választást, a DP-vel együtt kormányt alakított és megosztoztak a kormánymegbízotti tisztségeken. 1996 decembere volt, érdemes elidőzni ennél a momentumnál.
A Teleormanul lap 1998. július 29-i számából
Látogatás a Roman házaspárnál
A politikában jó, ha az ember ismer valakit, aki szintén ismerőse egy másvalakinek. S Dragnea ismerte Ştefan Georgescut, a csöndes alexandriai almérnököt, aki DP-tag, egyben Petre Roman akkori felesége, Mioara első unokafivére volt. Dragnea nekiállt becserkészni ezt a Georgescut. „Nagyon gyorsan összebarátkoztak, és elkezdtek együtt horgászni járni”, emlékezik vissza Alexandru Mocanu volt DP-s megyei tanácsos és Teleorman megyei képviselő. „És amikor megszületett a döntés, hogy a DP kapja a Teleorman megyei kormánymegbízotti tisztséget, Dragnea és Georgescu felkereste a Roman családot. A megyei szervezetben hiába szavazták meg a kormánymegbízotti tisztségre Corin Lunganut, Dragneának sikerült meggyőznie Romant, hogy inkább őt nevezzék ki”, meséli nekünk Mocanu.
Mioara és Petre Roman. Ők adták Liviu Dragneát a román politikának.
Megkérdeztük Petre Romantól, hogy Liviu Dragnea felkereste-e az otthonában, hogy magának kérje a teleormani kormánymegbízotti tisztséget. Válasz: „Nem emlékszem, de nem lenne lehetetlen.” Aztán azt kérdeztük tőle, hogy az unokafivér Ştefannak van-e valamilyen érintettsége. Válasz: „Igen, Ştefan, remek fiú, kedves unokafivére a feleségemnek, Mioarának. Én inkább őt neveztem volna ki kormánymegbízottnak, de nem volt egyetemi végzettsége.” Újra megkérdeztük, hogy az unokafivér Ştefan közbenjárt-e Liviu érdekében. Válasz: „Uram, az élet és az emberi természet lehetővé teszi az ilyesmit.”
Mioara és Petre Roman
1996 decemberének vége volt. Dragnea nagy szilveszteri ünnepléssel kezdte politikai karrierjét, amelyről a helyi sajtó egy Nagy Gatsby-be illő mulatozásként tudósított. Ezzel el is kezdődött a közösségért végzett munka első négy esztendeje.
„Egész éjjel dohányoztam és gondolkodtam…”
Liviu Dragnea nem kívánt e cikksorozatban együttműködni a Recorder riportereivel. Ennek ellenére különféle forrásokból összegyűjtöttük a saját változatát élete bizonyos szakaszairól. Az Adevărul újságnak adott egyik interjújában saját szemszögéből mesélte el belépését a politikába:
„Érdekes okom volt rá, hogy e lépésre szánjam magam. 1995 őszén a kislányom nagyon kicsi volt, és gyermekkocsiban toltam hazafelé. A város olyan volt, mint háború után! Az utcák romokban. A gyermekkocsi dülöngélt, és a mai napig emlékszem, hogyan követte ezt a kislányom fejecskéje. A karomba vettem és azt mondtam neki, hogy kezdenünk kell valamit ezzel a várossal. Akkor összegyűjtöttem nagyon sok fiatalt, és Turnu Măgurelén végrehajtottuk a fiatalok első forradalmát Romániában. 1996-ban sikerült megszereznünk a város vezetését is, és így kerültem be a politikába. (…) Később, 1996 decemberében kineveztek kormánymegbízottnak. Én a bukaresti áruszállító fiúkkal jöttem (az Olt és Teleorman megyében lévő boltjaihoz hozott árut – a szerz.). Iszonyatos havazás volt. Amikor megérkeztem a szállodához, már mindenki ott volt – éppen bejelentették a tévében, hogy kormánymegbízott vagyok.”
Liviu Dragnea 1997 elején ezzel az újságoldal-sarokban közzétett vagyonnyilatkozattal mutatkozott be a teleormaniaknak. Ezzel a hozománnyal lépett be a politikába.
1997, évkezdet, a kereszténydemokrata kormányzás kezdete, új világ kezdete. Miután berendelt egy seregnyi papot a kormánymegbízotti hivatal felszentelésére, Dragnea sajtókonferenciát tartott, amelyen bejelentette a helyi szintű kormányprogramot (ismerősen hangzik?). Címe is rendkívül eredeti: A teleormani kormánymegbízott programja a Teleorman Megyei Kormánymegbízotti Hivatal tevékenységében elsődleges célkitűzések megvalósításáról.
Több tucat lépés következett, amelyeknek radikálisan meg kellett volna változtatniuk a teleormaniak életszínvonalát. A nagy örömködésben senki sem ellenőrizte, hogy az ígért javulások a kormánymegbízott hatáskörébe tartoznak-e vagy sem. Többek között közúti és vasúti hidat ígértek Cioara község és a bulgáriai Belene város között, a híd véletlenül éppen a Belina-sziget mellett haladt el (a Belina-szigettel kapcsolatos gyanús ügyletek miatt jelenleg eljárás folyik több SZDP-s vezető politikus ellen – a szerk.).
Az ígéretek papíron maradtak, Teleorman pedig továbbra is sereghajtó volt minden jelentős kategóriában.
Dragnea aszálykor azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „esőt és elviselhetőbb hőmérsékleteket vár Istentől”. Ha akkora hó volt, hogy már nem látszott, meddig tart az út, és hol kezdődik a mező, Dragnea a megyei tanács út- és hídépítő cégét (a későbbi Tel Drumot) szidta, és pozitív hőmérsékleteket kért a Fennvalótól.
A darabokból összerakott ARO-tól az amerikaiak által összerakott Jeepig
A fiatal kormánymegbízott imázsa idővel elkezdett megkopni. A Dunán átívelő híd nem látszott (és a mai napig láthatatlan maradt), a megyei utak pedig egyre nagyobb ellenségeivé váltak a Daciák és Oltcitek olajtartályainak. A teleormaniak Liviu Dragnea vagyonnyilatkozatából tudták, hogy neki is egy 1987-es Dáciája és egy IMS-alvázra darabokból összerakott ARO-ja van. Ennek ellenére a kormánymegbízottat kizárólag egy amerikai járműben, egy akkoriban 400 millió lejbe kerülő Jeep Grand Cherokee-ben lehetett látni. A Teleormanul egyik újságírónője bátorkodott feltenni a kérdést: „Honnan a pénz, ha a kormánymegbízotti fizetés – köztudottan – egymillió-négyszázezer, nettó?” Dragnea gond nélkül válaszolt: semmilyen törvény nem tiltotta neki, hogy egyszerre legyen kormánymegbízott és teljes jogú üzletember is. „A gépkocsi nem az enyém, hanem a cégemé, a Dacoromé, és minden alkalmazott használja. És nem 400 millióba került, hanem csak 40 millióba, mert használtan vettem. 400 millió?! Nem engedhetem meg magamnak!”
Ennek ellenére ezt a kérdést sokszor kellene ismételgetni. Honnan a pénz?
1996 és 2000 között, amikor a kormány képviselője volt Teleorman megyében, Liviu Dragnea az egyik cége révén megszerezte az Állami Tulajdonalaptól, vagyis Románia kormányától a Turnu Măgurele-i Turris szállodát, a Postakocsi Fogadót és a Modern vendéglőt. Összeférhetetlenség? Akkortájt még nem is ismerték e fogalmat.
Dragnea egy megemlékezésen
Dragneát nehéz megbuktatni
Dragneát még a párttársai is megutálták arroganciája és fékezhetetlen mohósága miatt. „Sok kellemetlenséget okozott nekünk a kormánymegbízotti mandátuma”, mondja Alexandru Mocanu, aki a Demokrata Párt színeiben volt megyei tanácsos. „Híre kelt, hogy egy gyurgyevói (Giurgiu) építőcéggel vannak zűrös ügyei, amelyet pályázatok megnyerésében segített a Teleorman Megyei Tanács út- és hídépítő cége, a jövőbeni Tel Drum rovására. Aztán arról is beszéltek, hogy hivatallal üzérkedve szerepet vállalt bizonyos tulajdon-visszaszolgáltatásokban. Egy adott pillanatban mi, a DP teljes megyei vezetősége elmentünk Petre Romanhoz audienciára, hogy arra kérjük, hívja vissza Dragneát. Roman nem fogadott bennünket, Victor Babiucot és Adrian Severint küldte hozzánk, akik azt tanácsolták, hogy béküljünk ki Dragneával. Nem tudtuk megbuktatni” – mesélte Mocanu.
Dragnea széke 1998 tavaszán, a Ciorbea-kormány bukása után rendült meg először igazán. A kormány lecserélése a kormánymegbízotti helyek újraosztását is jelentette.
Dragnea megérzi ezt, és igyekszik előkészíteni magának a terepet arra az esetre, ha leváltják. Nem hiába egy milicista gyermeke és egy rendőr testvére. Ismert valakit, aki ismer valakit a belügyminisztériumban. A teleormani sajtó 1998 májusában számolt be a kormánymegbízott lecseréléséről, és Dragnea áthelyezéséről a belügyminisztériumba. Beosztás: államtitkár. Tisztség: a határrendőrségen belüli logisztikai főosztály vezetője. Az új kormányfő, Radu Vasile aláírta a kinevezését, csakhogy a kormánymegbízottak istene nem eresztette Dragneát, és végül a Demokrata Párt a politikai tárgyalások nyomán megőrizte a teleormani kormánymegbízotti tisztséget. Dragnea a helyén maradt.
„Korrupcióellenes bizottság? Nem látom, mi értelme lenne…”– vélekedett Dragnea, miközben egyre több kapcsolati tőkét és egyre nagyobb hatalmat halmozott fel.
Az alexandriai Vedea erdőben megszervezte a Nemzeti Védelmi Kollégium (évekkel később oklevelet kap majd ettől a fantomintézménytől) kerekasztal-beszélgetését, megalapította és kiosztotta a „román Oscar”-díjakat (évekkel később ő is kap majd egy ilyen román Oscart). Ráadásul Liviu Dragnea lett a Teleorman megye szintjén működő korrupcióellenes bizottság első elnöke. A Román Demokrata Konvenció–Demokrata Párt koalíció megígérte – és íme, be is tartotta – egy ilyenfajta bizottság létrehozását minden egyes megyében, hogy ezzel teljesítsék a választási kampányban tett ígéretüket: a korrupció teljes kiirtását Romániában.
Liviu Dragnea nem tűnt a legalkalmasabb személynek erre a feladatra: volt jó néhány cége, megvette a Turnu Măgurele-i szállodát, további aktívumok megvásárlását tervezte, és eléggé kelletlenül beszélt a korrupcióellenes harcról. Egy interjújában a Teleorman megyei korrupció kérdését is kénytelen volt érinteni: „Nem állíthatom, hogy egyetlen év alatt sikerül majd kiirtanunk a korrupciót.”
Dragnea 1997-ben, beiktatása után egy évvel egyre kevésbé látszott bizakodónak az elméletileg általa vezetett korrupció elleni harcot illetően: „El akarom mondani, hogy nem ez a megyei bizottság fogja elkapni a korruptakat. Nagyon sok teljesen alaptalan bejelentés érkezik. Azt javasolom, hogy többé ne foglalkozzunk vele, mert a rendőrséget és a pénzügyőrséget is megbénítjuk.”
Dragnea 1998-ban, két évvel a beiktatása után de facto feladta a közpénzek elcsalása elleni harcot, és örökre szabaddá tette a Teleorman Megyei Korrupcióellenes Bizottság vezetői tisztségét: „Nem látom értelmét. Az egyetlen jó dolog benne, hogy a közszolgáltatók vezetői rendszeresen találkoznak és információkat cserélnek. Ha egy ilyenfajta bizottság rendelkezne törvényi kerettel, mely felhatalmazná, hogy vizsgálatokat folytasson, döntéseket hozzon, az más lenne. De így…”
És ezzel a három ponttal ér véget az a pantomimműsor, amellyel Liviu Dragnea a kezében tartotta a teleormani korrupcióellenesség gyeplőit.
Jó sokévnyi állammal való üzletelés, privatizálás, bűnszervezet létrehozása, részesedéssel és névre szóló részvénnyel való pingpongozás következett.
Liviu Dragnea 2000-ben, a kormánymegbízotti mandátum lejárta után a megyei tanács elnöki tisztségébe került. További 12 évnyi közhasznú tevékenység következett, mely idő alatt Teleorman a közigazgatási és politikai kudarc szimbólumává vált. De ez már egy másik történet része. A kiskirály Liviu Dragneáé.
