Nemzetközi segítség munkanélkülieknek

2018. június 20., szerda, Pénz, piac, vállalkozás
Háromszéki szakemberek is részt vesznek abban a nemzetközi partnerségben zajló (Erasmus+ Access to VET) programban, amelynek harmadik találkozóját Sepsiszentgyörgyön tartották. Az ír, olasz, spanyol, román és magyar szakképzéssel foglalkozó szervezetek azokat a módszereket kívánják feltérképezni, összegyűjteni, majd szakmai anyagként közzétenni, amelyek a munkavállalást segítik a készségek fejlesztése révén.
  • A partnereket Kelemen Tibor, a munkaerő-ügynökség igazgatója mutatta be. A szerző felvétele
    A partnereket Kelemen Tibor, a munkaerő-ügynökség igazgatója mutatta be. A szerző felvétele
A felnőtt- és szakképzés terén tevékenykedő szervezetek, intézmények képviselőit a Kovászna megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség látta vendégül, péntek délelőtt sajtótájékoztatón ismertették az együttműködés célkitűzéseit. A Békés Megyei Kormányhivatal által irányított program résztvevői olyan eljárásokról tájékozódnak a partnerországokban, amelyek a szakképzetlen vagy elavult szakmai ismeretekkel rendelkező, alacsony iskolai végzettségű felnőtteket segíthetik a mielőbbi munkavállalásban, hiszen tudásuk, készségeik, képességeik anélkül is fejleszthetők, hogy új szakképesítést szereznének.
Ezen módszerek gyakorlati alkalmazásával a hosszú ideje munkanélküliséggel küzdőket is segíthetik, felszínre hozhatják azokat a kompetenciákat, amelyek a munkavállaláshoz szükségesek – hangzott el a sepsiszentgyörgyi találkozón.
A háromszéki tapasztalatcserét megelőzően Dublinban és Granadában találkoztak a partnerek, a következő szakmai rendezvényeket Szicíliában és Magyarországon tartják.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-06-20 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 21
szavazógép
2018-06-20: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Az igénytől a márkaképviseletig (Magánvállalkozás)

A hosszú távú, biztonságos építkezés jellemző a sepsiszentgyörgyi Demeter LKL Kft. történetére. A kilencvenes évek elején éledt vállalkozói kedv hamar a fürdőszobacsempék világába kalauzolta a Demeter házaspárt, és bár a magánéletben útjaik elváltak, a vállalkozásba „belenőtt” fiuk révén ma már nem csupán fürdőszoba-felszerelések forgalmazásával, hanem kizárólagos márkaképviselettel is jelen vannak a piacon. A megtett útról Deák Katalinnal és a fiával, Demeter Lászlóval beszélgettünk.
2018-06-20: Pénz, piac, vállalkozás - Nagy D. István:

Az itthon maradást is szorgalmazzák (Hamor-minikonferencia)

Erdőfüle közelében tegnap kezdődött a sepsiszentgyörgyi Hamor Soft Kft. idei, minikonferenciának tekinthető, IT témájú szakmai találkozója. A helyszínválasztás nem véletlen, a szervezők egyik célja, hogy a rendezvényre érkező egyetemi hallgatókat lehetőleg meggyőzzék arról, ne hagyják el a szülőföldjüket, az IT ugyanis vidéken is a sikerágazatokhoz tartozik, vagy egyszerűbben fogalmazva: „az erdőben is lehet programozni”.