A közösségi élmény adja a világbajnokság varázsát

2018. július 5., csütörtök, Magazin
A labdarúgó-világbajnokságok egyedi, semmihez sem hasonlítható hangulatát az adja, hogy a világ minden tájáról érkeznek szurkolók a rendező országba, s így kerekedik az eseményből egy hatalmas, nemzetiségeken, kultúrákon, földrészeken átívelő közösségi élmény.
  • Belga szurkolók a világbajnokságon. Fotó: FIFA
    Belga szurkolók a világbajnokságon. Fotó: FIFA
Az oroszországi tornán a sok százezer összesereglett futballrajongó között természetesen nem csak a 32 résztvevő nemzet drukkerei találhatók meg. Nincs olyan ország, amelynek képviselőivel ne lehetne találkozni Moszkva belvárosában. Libanoni, új-zélandi, kanadai, kínai, dél-afrikai futballrajongó egyaránt fellelhető, s az uralkodó trend a mez viselete még akkor is, ha az adott válogatott nem jutott ki a vb-re, vagy már kiesett.
Az MTI tudósítója így találkozott egy családdal, amelynek mind a négy tagja – nagypapa, apa és két fiú unoka – egyaránt a meggypiros magyar mezt viselte. Elmondásuk szerint elképesztően élvezik azt az ünnepi hangulatot, ami körüllengi a vb-t.
„Mindenki mindenkinek a barátja. Le a kalappal az oroszok előtt is, nagyon szívélyesek és kedvesek mindenkivel. Az utcákon uralkodó hangulat pedig felülmúlhatatlan. Úton-útfélen szurkolók ünnepelnek, örülnek, ismerkednek, fényképezkednek együtt. Magával ragadó ez a miliő” – mondta az apa, aki arról is beszámolt, hogy a horvát–dán nyolcaddöntőre volt jegyük.
A család múlt pénteken érkezett az orosz fővárosba, ahol kétnapos városnézést követően vasárnap hajnali kettőkor indult a vonatuk a 400 kilométerre lévő Nyizsnyij Novgorodba. A belépőt annak reményében vették, hogy argentin meccset látnak majd, de végül a dél-amerikaiak vártnál gyengébb szereplése miatt Horvátország nyerte a D csoportot. Annak ellenére, hogy nem jött be a számításuk, nem panaszkodtak, mert mint mondták, drukkolnak a szomszédoknak, hogy ilyen kis országként csodát hajtsanak végre a vb-n.
Egy kispesti hölgy útja talán még jobban jellemzi, milyen a világbajnokság. Saját bevallása szerint mindig szerette volna megnézni Moszkvát, s erre keresve sem találhatott volna jobb alkalmat a vb-nél. Neki nincs jegye egyetlen meccsre sem, de mint mondta, megpróbál majd venni az angol-kolumbiai nyolcaddöntőre, ám az se baj, ha nem sikerül, mert ő éppen a hangulat, a közösségi élmények miatt választotta ezt az időpontot moszkvai látogatására. Legnagyobb élményének azt nevezte, amikor a házigazda oroszok óriási népünnepélyt rendeztek a belvárosban, miután nagy meglepetésre kiejtették a spanyolokat vasárnap a 16 között.
„Ezt átélni, ennek részesének lenni csodálatos. Felidézte bennem a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságot, amikor Budapesten is megállt az élet magyar győzelemnél, vagy éppen továbbjutásakor” – mesélte tíznapos látogatásáról.
„Délelőtt városnézés, délután pedig közös meccsnézés mexikóiakkal, spanyolokkal, oroszokkal, vagy aki éppen betéved az adott bárba. Együtt sírnak, együtt nevetnek a szurkolók. A legmeghatóbb az volt, amikor oroszok vigasztaltak egy síró spanyol férfit. Ettől gyönyörű a vb.”
Elárulta, ez az első nagy futballesemény, amelyre kilátogatott, de nem az utolsó, mert felülmúlta a várakozásait az a multikulturális közösségi élmény, amit kapott.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-05 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 44
szavazógép
2018-07-05: Magazin - :

Sikeres a Virágvölgy című magyar produkció (Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál)

Nagy sikert aratott Csuja László Virágvölgy című első mozifilmje hétfő délutáni világpremierjén az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon – mondta el a vetítés után a film producere, Muhi András.
2018-07-05: Sport - :

Molnár Ede dobogóközelben az újvidéki versenyen (Hegyikerékpározás)

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség július 1-jén Újvidéken szervezte meg a Petrovaradin Fortress Novi Sad nemzetközi hegyikerékpáros versenyt, ahol a román válogatott tagjaként a sepsiszentgyörgyi Molnár Ede is rajthoz állt, és negyedikként haladt át a célvonalon.