Labdarúgás, vbEmelkedik a gólátlag, túl a 2,5 millió nézőn

2018. július 5., csütörtök, Sport

A szombattól keddig rendezett nyolcaddöntők során tovább emelkedett a foci-vb gólátlaga, amely így már megközelíti a négy évvel ezelőtti brazíliai tornáét.

  • Fotó: FIFA
    Fotó: FIFA

A csoportkör 48 találkozója során 2,54 találat született mérkőzésenként, míg a legjobb 16 között lejátszott nyolc meccsen átlag pontosan három gól esett. Így a gólátlag 2,61-re emelkedett, amely már csak hat századdal marad el a 2014-es vb-től. Ugyanakkor a mostani szám jobb, mint a 2002-es, a 2006-os és 2010-es világbajnokságé. A legtöbb gólt továbbra is Belgium szerezte tizenkettővel, azaz mérkőzésenként háromszor volt eredményes, s mivel Uruguay 2–1-re nyert Portugália ellen, így már nincs olyan csapat, amely nem kapott gólt. Egyet az „urukon” kívül Brazília engedett az ellenfeleinek. Érdekesség, hogy a csoportkörben százszázalékos három gárda, Uruguay, Belgium és Horvátország mindegyike továbbjutott, de utóbbi 11-esekkel, így már nem tekinthető „hibátlannak”. Az 56 meccsen összesen 28 büntetőt ítéltek a játékvezetők, s ennek éppen 75 százalékát, azaz 21-et értékesítettek, a nyolcaddöntőkben ugyanez volt az arány négyből hárommal.

A 11 város 12 stadionjában eddig 2 576 584 néző tekintette meg az összecsapásokat, ami 46 010-es átlagot jelent.

Utóbbi szám is emelkedett a kieséses szakaszban, de így is elmarad az elmúlt három vb nézőszámától, ami elsősorban a létesítmények befogadóképességével magyarázható. Az már biztos, hogy európai vagy dél-amerikai győztese lesz a vb-nek, ahogy eddig mindig, ugyanis előbbi kontinenst hat, utóbbit két csapat képviseli a negyeddöntőben. Ilyen elosztás 1998-ban és 2006-ban fordult elő, négy éve pedig négy európai gárdára három dél- és egy közép-amerikai jutott. A legjobb 16 között először fordult elő, hogy három párharc is 11-esekkel dőlt el.
Ami érdekességként még kiemelhető, hogy a második félidőben sokkal több gól születik: míg az első 45 percben 54-szer, addig a másodikban 92-szer rezdültek meg a hálók. A szünetben még 22 meccsen volt 0–0 az állás, de lefújáskor már csak egyetlenegyen. A hosszabbításokban is sok találat esik, az első játékrész ráadásában ugyan csak három, de a másodikéban 19.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 774
szavazógép
2018-07-05: Sport - :

Tizenegyesekkel jutott tovább Anglia (Labdarúgás, vb)

Az angol válogatott jutott be utolsóként az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe, miután kedd este 1–1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyespárbajban legyőzte Kolumbiát.
2018-07-05: Család - :

A digitális világ mezsgyéjén (4.)

Századunk a digitális világról szól, a technika behálózza az életünket. A felnövekvő nemzedéket nevelő szülőként, pedagógusként nem mindegy, hogy milyen viselkedésmintákat adunk át gyermekeinknek az online világgal kapcsolatban.