LabdarúgásA BL-ben és az El-ben is lesz negyedik csere

2018. július 6., péntek, Sport
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában a csapatok kapnak egy extra, negyedik cserelehetőséget is, ha az adott mérkőzésen hosszabbításra kerül sor.
A kontinentális szervezet csütörtöki közlése szerint az új szabályt már a most induló 2018–2019-es idényben bevezetik.
A nemzetközi szövetség (FIFA) korábban elfogadta a módosítást, így a világbajnokságon a szövetségi kapitányok négyszer változtathatnak, ha hosszabbításba torkollik egy összecsapás. Ez akkor is igaz, ha egy együttes a rendes játékidőben nem használja ki mind a három lehetőségét, azaz a benn maradó cserék nem „vesznek el” a 90 perc letelte után.
Az UEFA közleményéből az is kiderül, hogy a klubok hét cserejátékost nevezhetnek a nemzetközi mérkőzésekre, kivéve a döntőt, amikor tizenkét tartalék labdarúgó foglalhat helyet a kispadon.
A fenti módosítások mellett az európai szövetség azt is engedélyezte – ugyancsak a világbajnokságon alkalmazott szabályozás mintájára –, hogy a segítők elektronikai eszközt használjanak a kispadon, amennyiben az „elfér a kézben”, és „a játékosok biztonságának érdekében vagy taktikai-edzői okokból” alkalmazzák.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-06 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 52
szavazógép
2018-07-05: Sport - Tibodi Ferenc:

Sorsoltak, megvannak a Sepsi-SIC ellenfelei (Kosárlabda, Női Európa-kupa)

Csütörtök délben Münchenben elkészítették a női kosárlabda Európa-kupa (Ek) csoportbeosztását, a megyeszékhelyi Sepsi-SIC eddig egy orosz és egy török ellenfelet kapott, a D jelzésű kvartett negyedik csapatának kilétére csak az októberi selejtezők után derül fény. A háromszoros kupagyőztes és háromszoros román bajnok zöld-fehér gárda megalakulása óta a harmadik – a szentgyörgyi kosárlabdasport ötödik – nemzetközi szereplése előtt áll.
2018-07-06: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Fúvóstalálkozók
Kézdivásárhely. A XVIII. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorettfesztivál mai programja: 16.30-tól térzene a Millennium Parkban a mezőhegyesi fúvószenekar és mazsorettcsoport, a Manócska Óvodában a Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekara lép fel