Erdélyi népmondákBenedek Elek: Bálványosvár

2018. július 7., szombat, Kiscimbora
Tündérek építették Bálványos várát, réges-régen, olyan régen, amikor még a kövek meg sem voltak keményedve, s a tündérek mind óriások voltak, olyan magasak, hogy egy lépéssel átallépték egész Háromszéket, s ha jó kedvük kerekedett, felszedték kötényükbe a szántó-vető embereket ökröstől, ekéstől, s úgy játszadoztak velük.
  • Papp Zalán Magor, Sepsiszentgyörgy
    Papp Zalán Magor, Sepsiszentgyörgy
Magas hegy tetejére építették Bálványos várát, de nem hordották fel a völgyből a hegy tetejére a követ, hanem egy tündér fent állott a hegy tetején, egy meg a hegy aljában, s úgy adogatta fel a köveket. Reggel kezdték az építést, s este már kész is volt a vár.
No, éppen jókor készült el ez a vár, mert akkor vágtatott arrafelé egy daliás ifjú s utána egy nagy sereg katona.
– Hová nyargalsz, fiam? – szólították meg a tündérek az ifjat – talán bizony kergetnek, hogy úgy szaladsz?
– Nem kerget engem senki, de sem nekem, sem a népemnek nincs maradásunk a faluban. A vérünkből való vér támadott ellenünk, nem nézhetik, hogy a napot, a holdat s a csillagokat imádjuk. Erőnek erejével át akarnak téríteni az új hitre.
Megszólalt akkor a tündérek királynője s mondá:
– Úgy? Erőnek erejével akarnak téríteni az új hitre? Mondd csak, ki vagy te?
– Apor a nevem, első voltam mindig, de most utolsó lettem. Volt szép palotám Torján, aranyam, ezüstöm, mindenféle kincsem, ott hagytam mindent, most már semmim sincsen.
– Oh, szegény fiú, – sajnálkozott a tündér – no, de ne búsulj. Nézz fel a hegy tetejére, látod ezt a várat? Éppen ma építettük, csak úgy, játékból. Jer fel a népeddel, ne félj, amíg pogány hiten maradtok, ember ezt a várat be nem veszi, békén imádhatjátok a napot, a holdat, a csillagokat.
Ahogy ezt mondta a tündérkirályné, mind a tündérek eltűntek nyomtalanul. Apor vitéz pedig az embereivel felment a várba, s ott mindjárt elhelyezkedtek. Hát, itt csakugyan nem félhettek senki emberfiától. Magas hegyen állt a vár, s tornyából láthatták Háromszéket, Csíkszéket, Erdővidéket, itt ugyan az ellenség nem lephette meg. Számtalanszor próbált szerencsét az ellenség, de hiába mindannyiszor. A hegy aljáig eljöhettek, de amint nekiindultak a hegynek, egyszeribe vége volt az erejüknek, nem tudtak feljutni a várig, úgy megvarázsolták a tündérek.
Telt, múlt az idő, esztendőre esztendő borult, Apor vitéz megöregedett, meg is halt már réges-régen, de a fiai is megmaradtak a pogány hiten, s a keresztény hitre tért magyarok hiába próbálták meg elfoglalni a várat, mert a tündérek mindig megvédték. Annak az Apornak, aki elsőnek lakta Bálványos várát, három fia maradt. Ez a három fiú ki sem mozdult az erdőből, amíg az apjuk élt. Szüntelen az erdőben bolyongtak, vadásztak, egyszer azonban az apjuk halála után, az egyik Apor fiú űzőbe vett egy vadat, s ennek a nyomán betévedt Torjára. Most először látott falut a fiú, s szeme-szája elállt a csudálkozástól, amint szép sorjába látta a fehérre meszelt házakat. Hát még, amikor meglátott egy gyönyörűséges szép leányt, aki ott ült egyik háznak az ablakában, s aranyhímet varrt ottan! Hej, nagyot dobbant a fiú szíve! Nem sokat gondolkozott, bement a házba, köszönt illendőképpen. Csudálkozva nézett a leány az ifjúra, egy kicsit meg is rettent, úgy kérdezte:
– Ki vagy te, mi vagy te, honnan jöttél?
– Oh, szép leány – felelt az ifjú –, meg ne ijedj nevem hallatára, Apor az én nevem.
– Bizony, ha Apor a te neved, – mondá szomorúan a leány, fuss innét, ha kedves az életed. Az én anyám Mike Andrásné, s egy pillanatig sem tűr meg pogányt a házában. Oh, jajj, már jön is!
Mikéné, amint ránézett az ifjúra, azonnal megismerte az arcáról, hogy Apor-ivadék, s szörnyű haraggal kiáltott rá:
– Mit keresel itt, te pogány fattyú? Látom az arcodról, hogy Apor-ivadék vagy!
– Az vagyok, az vagyok, nem tagadom, kedves nénémasszony, rám ne haragudjon, adja nekem a leányát, s esküszöm, hogy a tenyeremen hordom.
– Az én lányomat hordod a tenyereden, te Krisztustagadó? Soha, soha, ha nem térsz a mi hitünkre!
– Oh, édes nénémasszony, csak ezt ne kívánja, kívánjon akármit.
– Nem, nem, nem kívánok én semmi egyebet. Értetted-e?
– Hallgassa meg a szómat, lelkem nénémasszony! Adja nekem a leányát, és én megölöm az ikafalvi emberölő sárkányt.
– Bánom is én, ölöd, nem ölöd. Térj a hitünkre.
– Ha nem elég az ikafalvi sárkány, megölöm az emberölő ojtozi óriást.
– Bánom is én, – mondta Mikéné. – Térj a hitünkre, anélkül nem adom a lányomat.
Többet nem szólt az ifjú, nagy búsan elbúcsúzott, s amint ment, mendegélt hazafelé, gondolta magában: hiszen, várj csak, Mikéné, ha szép szerével nem adod a lányodat, elviszem erővel.
Otthon elmondta a bátyjainak, hogy mi történt vele, s nyomban azt határozták, hogy vasárnap reggel, amikor a leány jön ki a templomból, elrabolják.
Nosza, lóra pattant mind a három vasárnap reggel, s amikor a nép bement a templomba, szép lassan odaléptettek a templom mellé, ott meghúzódtak a templom ajtaja mögé, s ahogy kilépett a szép Mike Ilona, az ifjabbik Apor felkapta nyergébe, elvágtatott vele szélsebesen, a bátyjai pedig utána, s vágtatás közben verték vissza a népet, amely üldözőbe vette őket. De hiszen Mikéné is szaladt haza nyomban, lóra pattant maga is, lóra az emberei is, szélnél sebesebben vágtattak fel a Bálványos patakon. Ahogy megérkeztek a Bálványosvár alá, felkiáltott:
– Add vissza a leányomat, te Krisztustagadó!
– Vegye vissza, ha tudja!
– Lerombolom a váradat, te Krisztustagadó!
– Nosza, rajta, rombolja, – biztatta Apor.
Visszavágtatott Mikéné az embereivel a faluba, nagy sereget gyűjtött Háromszéken, azzal ment Bálványos- vár alá, de hiába, amint nekiindultak a hegynek, erőtlenül estek össze a vitézek. Szégyenkezve kullogtak el a vár alól.
Hát szép Mike Ilona mit csinált ezalatt? Éjjel-nappal sírt szegény, s szomorú volt bizony Apor is. Kérdezte, faggatta szüntelen:
– Hát csakugyan nem szeretsz?
– Szeretlek, szeretlek – mondá a leány – de térj a hitünkre.
Mondá Apor:
– Nem tehetem, megesküdtem az édesapámnak, hogy pogány hiten maradok. De esküszöm neked, ha gyermekkel áld meg az én Istenem, azt megkereszteltetem.
– Hiszen, csak ez kellett Mike Ilonának, mindjárt küldte kis inasát Torjára az édesanyjához, s üzente, hogy szűnjön a haragja, mert lám, azt ígérte az ura, hogy megkeresztelteti, ha Isten gyermekkel áldja meg.
Megszűnt ezzel a haragja Mikénének, de bezzeg szörnyű haragra lobbantak a tündérek. Tündéreknek szörnyű haragjára megrendült a föld, egyszerre csak hajladozni kezdett a vár tornya. Hajlott jobbra, hajlott balra, ledöndült a földre. Tovább rengett a föld, s egyszerre csak bedöndült a vár kapuja, aztán omladozni kezdtek a falak, sorba dűltek be egymásután. Rémülten, eszük nélkül szaladtak szét a várbeli népek, de Ilona nem rettent meg, az urának a kezét megfogta s mondá neki:
– Ne félj, édes uram, térdepelj le s imádkozzál velem. Oh, édes Jézusom, ne hagyj el! – imádkozott Ilona.
– Oh, édes Jézusom, ne hagyj el, – mondta utána az ura.
S íme megszűnt égnek, földnek rengése, s bár összedűlt a vár, csupán egy fal maradt meg (ez a fal még most is látható), nem történt semmi bajuk. Szépen visszamentek mind Torjára az Apor fiúk, s még aznap megkeresztelkedének.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-07 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 21
szavazógép
2018-07-07: Kiscimbora - :

Kányádi Sándor: Szúnyogkirálynő szerencséje

Kisfiú ült a tóparton. Lábát a langyos vízbe lógatta, s gyönyörködött a tó vizében hűsölő nyári napban. A víz fölött fáradt szúnyog siránkozott. Szeretett volna szegényke a zsombékon szunnyadó sásra ereszkedni. De a zsombékon ott gubbasztott a dülledt szemű béka.
2018-07-07: Élő múlt - Puskás Attila:

Ki a felelős Vaszi Jánoska haláláért?

Kora nyári, langymeleggel ébredő nap volt 1984. június 5-e. Aznap Bukarestbe kellett utaznom hivatali megbízásból. A kora hajnali vonatra várva meglepetten tapasztaltam, hogy ott van Demse Márton is, aki előző nap, vasárnap nálunk járt Szántó Vilmával, és régi, még kolozsvári ismeretségünk alapján sok mindenről beszélgettünk.