Trump tavaly Venezuela lerohanását javasolta

2018. július 9., hétfő, Kitekintő

Donald Trump amerikai elnök Venezuela lerohanását javasolta tavaly nyáron egy, a dél-amerikai országra vonatkozó washingtoni politikáról szóló egyeztetésen – jelentette az AP hírügynökségre hivatkozva valamennyi nagy amerikai televíziós csatorna.

A sajtóban megjelent állítások szerint tavaly augusztusban, miközben a Fehér Ház Ovális Irodájában a venezuelai kormány ellen hozandó szankciókról egyeztettek, Donald Trump a munkatársai felé fordult és azt kérdezte: vajon nem lenne-e egyszerűbb, ha az Egyesült Államok lerohanná a szétesőben lévő Venezuelát, amely zűrzavarával a térség biztonságát is fenyegeti?
A részben az AP hírügynökségre hivatkozó Fox televízió részletes beszámolója szerint a megbeszélésen részt vett Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is – azóta mindketten elhagyták a kormányzatot –, és mindketten meglepetéssel fogadták az elnök felvetését.
Az eddig nyilvánosságra nem került beszélgetésről egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő számolt be. Elmondása szerint a mintegy öt percig tartó beszélgetésben Herbert McMaster elmagyarázta, hogy egy katonai akció visszaüthet, és azzal a kockázattal jár, hogy Washington elveszíti a Nicolás Maduro venezuelai elnök megbüntetését szintén szorgalmazó latin-amerikai országok nehezen megszerzett támogatását. Donald Trump azonban nem volt elégedett nemzetbiztonsági tanácsadójának válaszával, és Panama és Grenada általa sikeresnek ítélt lerohanását hozta fel példaként. Az Egyesült Államok 1983-ban, Ronald Reagan elnöksége idején rohanta le Grenadát, mert megítélése szerint kommunista erők vették át a hatalmat a közép-amerikai országban. 1989 decemberében az akkori elnök, George H. Bush parancsára pedig megszállta a pénzmosási és kábítószerügyletekbe keveredett, és az Egyesült Államokkal szemben hadiállapotot hirdető Manuel Noriega vezette Panamát.
Donald Trumpot a hírek szerint nem győzte meg Herbert McMaster érvelése, és nem sokkal később felhozta a témát Juan Manuel Santos kolumbiai elnöknek is. Tavaly szeptemberben a Politico lap is tudósított arról, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának margóján tartott egyik magánvacsorán – amelyen négy latin-amerikai ország vezetői vettek részt – az amerikai elnök ismét előhozta Venezuela lerohanásának tervét. A vacsora után Trump minden egyes latin-amerikai vezetőtől külön megtudakolta, vajon biztosak-e abban, hogy nem akarják a venezuelai helyzet katonai megoldását, mire mindegyiküktől azt a választ kapta, hogy „igen, biztosak vagyunk benne”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1471
szavazógép
2018-07-09: Kitekintő - :

Újabb elfogatóparancs török katonák ellen

Újabb 346 jelenlegi vagy volt katona, köztük egy nyugállományú dandártábornok és 120 volt kadét ellen adtak ki elfogatóparancsot pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal.
2018-07-09: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Iohannis egyetlen reménye

Az elnök szemmel láthatóan elemében van, élvezi a játékot. Liviu Dragnea napról napra idegesebb, rendreutasít, fenyegetőzik. Iohannis pedig kivár. Közben oda-odaszúr, amikor úgy látja, erősítheti pozícióját, ha szembefeszül Dragneával, kiáll, és igen határozottan ellenszegül, aztán újra elhallgat. Az alkotmánybíróság határozatáról szót sem ejt. Dragnea fújtat, tüzet okád, de a hangzatos fenyegetőzések után tehetetlenül vergődik. Iohannis jól tudja: nincs egyedül. Dragnea jól sejti: magára maradt.