Aranykincsek Szegeden

2018. július 10., kedd, Magazin
A Román Nemzeti Múzeum aranykincseiből nyílik kiállítás Szegeden, a szinte felbecsülhetetlen értékű kollekció vasárnap délután érkezett meg a Tisza-parti városba – közölte a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense.
  • Gépfegyveres kíséret mellett pakolták ki Szegeden az aranykincseket. Fotó: Facebook/Móra Ferenc Múzeum
    Gépfegyveres kíséret mellett pakolták ki Szegeden az aranykincseket. Fotó: Facebook/Móra Ferenc Múzeum
Hegedűs Anita elmondta, az ezer arany- és ezüsttárgyból álló kollekció milliárdos, szinte felbecsülhetetlen értéket képvisel. Emiatt nem lehetett előzetesen nyilvánosságra hozni sem az útvonalat, sem pedig az érkezés időpontját, így a kollekció titokban érkezett meg Szegedre.
A tárgyak vasárnap reggel indultak útnak a bukaresti Román Nemzeti Múzeumból, majd délután lépték át a román-magyar határt. Az országhatártól a magyar rendőrség biztosított felvezetést a több furgonból álló konvojnak. A Fekete ház elé is szirénázva érkeztek a kincseket szállító járművek, majd a ládák beszállítását fegyveres rendőrök biztosították.
Az Ősi arany- és ezüstkincsek Romániából című kiállításon azokat a legértékesebb, legszebb arany- és ezüsttárgyakat mutatják be, melyek a 19–20. században kerültek elő a mai Románia területén. A kollekció sok ezer évet ölel át: az őskortól a középkorig találkozhatnak gyönyörű ötvöstermékekkel a látogatók. A műtárgyak között szerepelnek fegyverek, pajzsok és sisakok, valamint különböző ékszerek és használati tárgyak is.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-10 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 52
szavazógép
2018-07-10: Magazin - :

Bogrács Fesztivál Borszéken

A Borszék fürdővárosban rejlő lehetőségekre hívja fel a figyelmet az a multikulturális művészeti fesztivál, amely július 13. és 15. között zajlik. A szervezők közlése szerint Borszékfürdőt sporton és kulturális tevékenységeken keresztül fedezhetik fel az érdeklődők, valamint egy gasztronómiai maraton révén, amelyen tíz kisebbség meghívottja vesz részt.
2018-07-10: Magazin - :

Az angol beteg a legjobb regények között

Michael Ondaatje Az angol beteg című regénye lett a legjobb irodalmi alkotás az utóbbi öt évtized Man Booker-díjas művei közül. Az Arany Man Booker-díj győztesét vasárnap jelentették be a Man Booker 50 Fesztivál zárórendezvényén a londoni Royal Festival Hallban. Az abszolút győztest közönségszavazással választották ki a Man Booker-díj eddigi nyertesei közül a rangos brit irodalmi elismerés alapításának 50. évfordulója alkalmából.