Találkozott a spanyol kormányfő és a katalán elnök

2018. július 10., kedd, Világfigyelő
Mindkét részről pozitív értékeléssel zárult Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Quim Torra katalán elnök első megbeszélése Madridban tegnap, annak ellenére, hogy Katalónia függetlenségének kérdésében álláspontjaik továbbra is eltérőek.
  • Pedro Sánchez és Quim Torra. Fotó: Pedro Sánchez Facebook-oldala
    Pedro Sánchez és Quim Torra. Fotó: Pedro Sánchez Facebook-oldala
Konstruktívan és nagylelkűen esélyt kell adnunk a kapcsolatok helyreállításának, meg sem kellett volna szakadniuk – fogalmazott Carmen Calvo spanyol miniszterelnök-helyettes a találkozót követő sajtótájékoztatóján. Mint mondta, megállapodtak abban, hogy visszaállítják a kétoldalú kormányközi bizottságok működését, amelyek 2011 óta nem üléseznek. A bizottságok függőben lévő kérdésekkel foglalkoznak majd, egyebek mellett például pénzügyi vagy infrastrukturális területeken – tette hozzá. Carmen Calvo bejelentette: a spanyol kormány felülvizsgálja egyes alkotmánybírósági beadványok visszavonásának lehetőségét a katalán parlament néhány szociális vonatkozású jogszabályával szemben, amelyeket még az előző, konzervatív kormány nyújtott be. A két vezető tárgyalt arról is, hogy a spanyol kormányfő részt vesz a barcelonai és cambrilsi terrortámadások első évfordulójára tervezett megemlékezésen augusztusban. A miniszterelnök-helyettes kitért arra, hogy a katalán elnök a megbeszélésen szóba hozta Katalónia önrendelkezési jogának kérdését. Erről nagyon kevés beszélnivaló van – jelentette ki, hangsúlyozva Katalónia mostani magas fokú autonómiáját.
A katalán elnök úgy nyilatkozott a sajtónak: most olyan kormány van Spanyolországban, amely elismeri, hogy egy politikai problémát politikai úton kell megoldani, ezt nem hallottuk az előző kormánytól, és ezt az elismerést mi értékeljük. Quim Torra kiemelte: számukra nagyon fontos, hogy bármilyen témáról beszélhettek, még akkor is, ha meglehetősen távoli álláspontokat képviselnek, például az önrendelkezés kérdésében a spanyol kormánnyal, amit azonban a legfontosabb témának tart. A katalán vezető kifejtette: követeléseikben nincs változás, továbbra is azt akarják, hogy a katalánok békésen, demokratikusan, szabadon dönthessenek jövőjükről, és nem mondanak le a függetlenség eléréséről. Kérte a spanyol miniszterelnököt, hogy legyen vége a függetlenségi törekvésekkel szembeni bírósági és rendőrségi offenzívának – mondta Torra, hangsúlyozva, hogy szerinte az előzetes letartóztatásban lévő katalán vezetők politikai foglyok, akiknek helyzete igazságtalan.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-10 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2018-07-10: Világfigyelő - :

Lemondott két brit miniszter

Lemondott tegnap Boris Johnson, Nagy-Britannia eddigi külügyminisztere néhány órával azután, hogy a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztérium (DExEU) volt vezetője, David Davis is bejelentette távozását. Theresa May miniszterelnök mindkettejük lemondását elfogadta.
2018-07-10: Belföld - :

Biztosított anyanyelvhasználat (Új közigazgatási kódex)/Frissített/

A szenátus után a képviselőház is elfogadta hétfőn késő este az új közigazgatási törvénykönyvet, amely egyebek mellett a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozza. Az új kódex az utcák, terek, parkok többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a kisebbségi jogok megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos pontosításokat tartalmaz.