Stagnált az infláció

2018. július 12., csütörtök, Belföld

Stagnált júniusban az infláció, amely a májusival megegyező 5,4 százalék volt a tavalyi hatodik hónaphoz mérten – közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet. Júniusban a nem élelmiszerek 7,82 százalékkal kerültek többe az egy évvel korábbinál, az élelmiszerek 3,86 százalékkal drágultak, a szolgáltatások tarifái 2,58 százalékkal emelkedtek.

Az előző hónaphoz mérten a fogyasztói árak 0,02 százalékkal emelkedtek. Az elmúlt hónapokban a régióban kiugró ütemben emelkedett a romániai infláció, a májusi 5,4 százalék több mint ötéves csúcs volt. A központi bank az idén egész évre 3,6 százalékos inflációra számít, várakozásuk szerint ugyanis az év második felében mérséklődik a fogyasztói árak emelkedése.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2018-07-12: Belföld - :

Folytatja a harcot

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege tegnapi ülésén úgy döntött, hogy a volt korrupcióellenes főügyész a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság nagyszebeni ügyosztályánál folytathatja tevékenységét, de Augustin Lazăr megbízása alapján a legfőbb ügyészség eligazító és ellenőrző szolgálata keretében tevékenykedik a továbbiakban Laura Codruţa Kövesi.
2018-07-12: Belföld - :

Ebben is segítenek

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kilenc demokrácia-központjában is aktiválhatják jövő héttől kezdődően a magyar elektronikus személyazonosító igazolványaikat (eSzig) az erdélyi magyar állampolgárok.