Incitato, 2018

2018. július 21., szombat, Képzőművészet

A nagy városok zabláját és kötőfékét hátrahagyva nyaranta vidékünkön csoportosul egy olyan képzőművész közösség, amelynek tagjai hasonló alkalmazkodó- készséggel, a közösségi értékteremtés hitével és a saját életműbe befogadható új élmény bűvöletében is képesek egymás közelségében alkotni. Gondolom, így művészetük szigorú hámjából is kilépve kísérletezhetnek, engedhetnek a tájélmény helyszíni közvetítésének, és lapjaikon a ficánkoló lovaikat is megértő szeretettel fogják be.

  • Deák M. Ria: Kitörés
    Deák M. Ria: Kitörés

Az erdélyi képzőművészetben gazdag a ló jelképtára. Plugor Sándor művészetében lovak vonalrajzának hálója és mitikus küldetésű festett paripáinak magánya ad jelentést a kor léthelyzetéről. Kortársa, Bardócz Lajos Erdélytől távol ma is a ló víziójában kelti életre az otthonról hozott őserőt. Kányádi Sándor verseiben is gyakran „föl-fölhorkan ló / cimpája ina reszket / vadszagot érez” (Ló és lovas). Érezzük ebben a művész alkotói folyamatát is, hiszen a kijelölt tematika kantárával művészetüket olyan területre vezetik, ahol a játék friss futtatásával okoznak egymásnak és maguknak is meglepetéseket. Nagyjainkat idézve szólnunk kell Tóth Ferenc konok és szilaj személyiségéről, aki ezt a tábort útjára indította. Tíz éve nincs köztünk, de elveinek útvonalán halad továbbra is ez a képzőművészeti ménes.
Az idei Incitato tábor képanyagát nézve keresem, miben más az idei kiállítás. Úgy érzem, nem szorít senkit a tematikus kötőfék. A figuratív ábrázolás hagyományokat mozdít meg. Így a képek sok szállal kötődnek elődökhöz, hitvilághoz, örökölt képzőművészeti és irodalmi hagyományokhoz. A kortárs művészet dekonstruáló nihiljével szemben nem árt egy percre megfogni, ami szép és örök.
Történelmi tudatunk átszövi minden idegszálunkat, és nem hagy kiesni légüres térbe. Csutak Levente is ezt példázza, amikor a múlt nagyjainak arcait mutatja fel, és cselekvéseikből kontextushálót rajzol. Lovakkal illusztrálja a történelem menetét, és kiemel példaképértékű személyiségeket. Képén Tóth Ferenc arca így nyer megerősítést a köztudatban.

Csutak Lvente: A haza felé

Ort István szóvarázsa hajdan volt lovasok játéktárába vezet be. A dicső múlt játszani is enged, szavaink továbbképzése tágítja az értelmezés kereteit. Palásti Erzsébet lovas konstrukcióit csontszilánk mozaikokra bontja, elemzi az egyszeri mögötti törvényszerűt.

Palásti Erzsébet: Az ég és a föld vándorlói

Fotómontázsain Tóth Ferenc személyét kozmikus távlatokban villantja fel.
Dimény András összetett jelképrendszerében az ember és ló szimbiózisa a létezés határait járja be. Egy örök misztérium utasai vagyunk, ahol a ló emberi végességünket kiegészítő őserő. Tomos Tünde képein álomittas vezető színekben lépnek előtérbe vagy sejlenek fel lovak kontúrjai, lágy fuvallatként vagy gomolygó álomképekként tárják fel a lélek rétegeit. Deák Barna képein megszelídül a drótlenyomat, finom árnyalatok és felívelő száguldás örök árama társul a paripákhoz. Deák M. Ria fonalak hálójából röpteti fel lovait. Az anyagok elegáns találkozásából alkot dinamikus és érzelemgazdag képeket. Ábrahám Jakab grafikáján míves rajztudással a ló idősíkok rétegein lép át, és mutatja a művészet egyetemes küldetését.

Ábrahám Jakab: Innen és túl

Simó Enikő páros lovai életerővel, a mozgás célratörő mámorával uralják a képmezőt. Sárosi Csaba képe ennek ellentéte, hiszen a nézővel szembeforduló alakok három szinten is megkérdezik, mi értelme van az egésznek? Lovasának vigyora jelzi, hogy nem a megérkezés a lényeges. Küldetésébe belefáradt utazót látunk Ábrahám Imola képén. Madarak gyakori feltűnése a kóbor ló és lovasa környezetében tovább mélyíti a véges és végtelen, a szabály és szabadság hálójának rácsait. Szép a madár itt a képen, amikor dekoratív jelleget kap, leleményes, amikor kimozdít a statikus állapotból, és felemelő, amikor a szereplők viszonyrendszerét metafizikusabb síkra emeli. Xantus Géza kettős lóportréjának árnyalatgazdagsága jellemrajzzá válik. A szelíd jelenlét az összetartozássá nemesült sorsközösséget jeleníti meg. Vetró B. Zsuzsa képén az otthon bensőséges terében egymáshoz simulva mutatja be rejtőzködő lovait. Sajgó Ilonka pasztellszínek árnyalatgazdag játékában kelti életre lovas kompozícióit, ahol a leheletkönnyű átmenetek alig tapintható gyöngyházfényű selymes felületeket teremtenek.
 Kristó Róbert faerezettel megjelenített lóportréi a természet ritmikus szabályainak véletlenszerűségével és a szándékosság tudatos kísérletezésével hívnak elő szép felületeket.
Vincze László az idén új anyaghasználat kíséretében kódolja eddigi bravúros rajzait. A rejtélyesebb vonalháló mögött hajdani barátja alakja is előlép.
Vetró B. S. András miniatűr lovas képei versekből abrakolnak, a vizuális és verbális kommunikáció sorompóin ugratnak át. Nagy Lajos fotói távolról az ismert magyar táj otthonosságát sugallják, majd közelebbi ismeretség révén kezdjük felfedezni az ázsiai tájban élők szilaj szabadságát.
Vetró András plakettje a felülemelkedés szándékának expresszív mozzanatát emeli ki. A mindenségbe kivetett létezés sorsfordító pillanatát ragadja meg és emeli a visszatérő mítoszok küzdelmévé. Ferenc Ernő domborműve az álom folyton folyású medrébe sodor, ahol álmaink szépe a ló sörényéhez simulva halad megállíthatatlanul előre.

Ferencz Ernő: Álom

Zavaczki Walter Levente lófej- szobra az idővel dacoló csont szikár és drámai kiállását teszi láthatóvá.
A tábor értékteremtéséről szólva hangsúlyoznunk kell, hogy a pár évvel ezelőtt befogott kiscsikó játszótársak ma már a felsőfokú képzőművészeti oktatás sikeres hallgatói. Ebben a táborban alkalmuk volt ellesni alkotói folyamatokat, és ízlelgetni a művészi életformát. Németh Orsolya színfoltjaiban kacskaringós vonalak hálójából előlépő lovak és madárkák felröppenésében a mértéktartó játékot és a fiatal derűt is tisztelhetjük. Máthé Balázs rajztehetsége a gondolatgazdag megjelenítés szolgálatában áll. Gábor Balázs az anyaggal kísérletezve keres újszerű felületet a tradíció átvételében. Gödri Apolka női figurája a felnőtté válás  meséjét is illusztrálhatná.
Az Incitato tábor szépsége, hogy állandó társulatával teremtett magának tradíciót, művészei megélik az egymásra hagyatkozás testvéri szeretetét, örömmel fogadnak be új vándorlókat, és alkalmazkodni tudnak a tematika által előírt kötőfékhez.

DEÁK FERENC LÓRÁND

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2018-07-21: Életutak - :

Dragnea múltja 4. (Helyi bojárból Románia koronázatlan királya 2.)

A Dragnea múltja sorozat első két részét azzal az időszakkal fejezzük be, amikor Liviu Dragneából megyeitanács-elnök lett, és előkészítette útját a politika csúcsa felé. 12 zaklatott év alatt (2000–2012) a kisvállalkozóból megyei kiskirály lett: maga alá gyűrte a sajtót és az intézményeket, polgármesterek hűségét szerezte meg magának, és vállalkozókká változtatott barátai között osztotta szét a megye költségvetését.
2018-07-21: Kiscimbora - :

A bölcs tanács (Indiai népmese)

Élt egyszer egy herceg Kasmírban, aki igen szerette a zenét és fölöttébb becsülte a tudósokat. Csak sokára került trónra, de addig sokat olvasott, tanult, hogy minél bölcsebben irányíthassa majd alattvalói sorsát.