Orbán: zárva kell tartani a balkáni migrációs útvonalat

2018. július 25., szerda, Világfigyelő

Segítséget ajánlott a migrációval kapcsolatos nehézségek kezelésében Orbán Viktor miniszterelnök Montenegrónak tegnap Podgoricában a Dusko Markovic montenegrói kormányfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.

A kormányfő hangsúlyozta: amikor Montenegró a saját határait védi, Magyarországot és az egész Európai Uniót is védi. Jelezte, Magyarország egy „identitásvédő álláspontot” foglal el, és megvédi területi integritását is. Orbán Viktor azt is mondta, hogy a migráció ügyében az egyetlen siker a balkáni útvonal lezárása volt, ami Magyarország nevéhez fűződik, és amit most már egész Európában elismernek. A balkáni útvonalat lezárva kell tartani, és minden balkáni országot meg kell védeni – jelentette ki.

Kérdésre arról is beszélt, hogy Európa továbbra is súlyos hibákat követ el, nem akarja ugyanis tudomásul venni, hogy tartózkodni kell minden olyan lépéstől, amelyet Afrikában vagy a Közel-Keleten hívójelként értelmeznek. „Nem vesszük észre, hogy bizonyos mondatok és intézkedések meghívásként értelmeződnek Afrikában és a Közel-Keleten” – magyarázta, úgy értékelve, hogy az EU kétértelmű jelzéseket ad, egyszerre ad jeleket, hogy „ne gyertek”, és egyszerre ad hívójeleket. Ennek az eredménye, hogy emberek fulladnak a vízbe – mondta, politikailag észszerűtlennek és embertelennek minősítve ezt az európai politikát.

Szerinte a jövő májusi európai parlamenti választáson az emberek a migrációról fognak szavazni.
A magyar–montenegrói kapcsolatokat úgy jellemezte, hogy a két ország között nincs sem taktikai, sem stratégiai érdekellentét. Szavai szerint Montenegrónak megvan az esélye arra, hogy csatlakozzon Európa gazdaságilag legsikeresebb politikai-földrajzi sávjához, Közép-Európához. A magyar kormány politikai értelemben Montenegrót közép-európai országnak látja – közölte. Orbán Viktor reális lehetőséget lát arra, hogy Montenegró gyorsan csatlakozzon az EU-hoz, szerinte Podgorica lényegében készen áll a tagságra. Közölte, nem fogad el olyan véleményt, amely szerint a csatlakozás előtt politikai, gazdasági vagy jogállami akadályok lennének. „Montenegrót holnap reggel, de legkésőbb holnapután reggel fel lehetne venni az EU-ba, ha lenne rá akarat” – fogalmazott, azt ígérve, hogy Magyarország ennek az európai akaratnak a létrehozásában aktívan részt fog venni. Aláhúzta: az EU-nak is szüksége van Montenegróra.
Dusko Markovic köszönetet mondott Orbán Viktornak a határvédelemben nyújtott segítségért, és megjegyezte, bár most még nem kell, de előfordulhat, hogy szükség lesz a felajánlott drótkerítésre is. Jelezte ugyanis, Albánia irányából elég nagy számban érkeznek migránsok Montenegróba. A montenegrói miniszterelnök egyebekben arról beszélt, hogy a magyar–montenegrói kapcsolatok a legmagasabb szintűek, mindkét ország a NATO tagja, és folyamatosan fejlődik a gazdasági együttműködés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-07-25: Világfigyelő - :

Erdőtüzek és nemzeti gyász Görögországban

Tegnap délutánra már legkevesebb 74-re emelkedett a görögországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma, közülük a legfiatalabb egy hat hónapos csecsemő. A sérültek száma 187, közülük 23 gyermek. A hétfő óta tartó tüzek tombolása ugyanakkor enyhült – adta hírül a görög polgári védelem.
2018-07-25: Világfigyelő - :

Fejenként hatezer eurót ajánlanak (Az EU fizetne a tagországoknak a migránsok elhelyezéséért)

Migránsonként hatezer euró összegű pénzügyi támogatást nyújtana az Európai Unió az úgynevezett ellenőrzött központok létesítését vállaló tagállamok számára, és teljes mértékben fedezné e központok infrastrukturális és működési költségeit – derül ki az Európai Bizottságnak a migrációs válság kezelését célzó, tegnap közzétett javaslataiból.