Támogatás családbarát vállakozóknak

2018. július 26., csütörtök, Világfigyelő

A külhoni magyar családok éve program keretében meghirdetett vállalkozásfejlesztési felhívásra 760 pályázat érkezett Kárpát-medence-szerte, amelyből 118 kap átlagosan 4–5 millió forintos támogatást – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tegnap Tusnádfürdőn. Kiemelte: az idei a külhoni magyar családok éve, e célra összesen egymilliárdos támogatást különítettek el, és 700 millió forint áll rendelkezésre pályázatok kiírására.

Mint mondta, a különböző ágazati szereplőket, pedagógusokat, vállalkozókat, egészségügyi szakembereket arra szeretnék ösztönözni, hogy a magyar családokat támogassák, segítsék. Jelezte: vállalkozásfejlesztésre 500 millió forintot különítettek el. A felhívásra 760 pályázat érkezett, a legtöbb Erdélyből, amelyet Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, Horvátország, Muravidék követ. Azokat a vállalkozókat vagy munkahelyeket támogatják, amelyek családbarát tevékenységet folytatnak, vagy ilyenné szeretnék tenni a vállalkozásukat, munkahelyüket. A nemzetpolitikai államtitkár kitért arra is: szeretnék kiépíteni a védőnői hálózatot Kárpát-medence-szerte, amely Magyarországon már nagyon jól működik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 767
szavazógép
2018-07-26: Világfigyelő - :

Elhagyja Németországot a volt katalán elnök

Elhagyja Németországot a hétvégén Carles Puigdemont volt katalán elnök, és visszatér Belgiumba – erről tegnapi berlini sajtótájékoztatóján beszélt a politikus.
2018-07-26: Világfigyelő - :

Az Európa Tanács egymillió eurót ad Boszniának a migránsok elhelyezésére

Az Európa Tanács Fejlesztési Bankja (CEB) egymillió euró vissza nem térítendő támogatást biztosít Bosznia-Hercegovinának a migránsok elhelyezésére – közölte a helyi sajtó tegnap. A védelmi miniszter a hadsereg bevetését szorgalmazza a határok védelme érdekében.