Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Román szemmelPuiu Petrişor: Románia elvesztette a BMW egymilliárd euróját

2018. augusztus 18., szombat, Vélemény

És Magyarország ismét bezzegország. Mondjuk, ha jól belegondolunk, nem alaptalanul.

1999. február 6. estéjén, egy román kormányfő 1989 utáni első magyarországi látogatása alkalmával az akkori magyar kormány vezetője, Orbán Viktor meghívta vacsorára a bukaresti kollégát egy híres budapesti vendéglőbe, a Gundelbe, mely (mint amúgy minden este) tele volt egyszerű emberekkel.

Az ízletes magyar ételekből álló lakoma alatt Orbán azt javasolta Radu Vasilénak, hogy valósítsanak meg együtt egy Bukarestet Budapesttel a nagyjából Bukarest–Brassó–Kolozsvár–Nagyvárad–Debrecen–Budapest nyomvonalon összekötő autópálya-hálózatot.

A Radu Vasilét az emlékezetes vacsorára elkísérő kevés ember egyike, az akkori közlekedési miniszter, Traian Băsescu e javaslat hallatán azonnal ugrott, mint akit megégettek: nincs értelme autópályát építeni az Orbán által említett útvonalon, mert a forgalmi adatok nem indokoltak egy ilyenfajta beruházást.

Băsescu 1999-es szavainak plasztikus ábrázolására egy híres fordulathoz folyamodunk: „Nem mosok fogat, mert amúgy sem csókol meg senki. Ám nyilvánvaló, hogy senki sem fog megcsókolni, mert nincsenek megmosva a fogaim!” Azóta csaknem 20 év telt el, és Románia egymást követő kormányai következetesen kitartottak amellett, hogy „nem mosnak fogat”: ma, csaknem 12 évvel az EU-csatlakozás után csak 777 kilométernyi autópályánk van 238 397 négyzetkilométernyi terület és nagyjából 20 milliós lakosság mellett.

A Traian Băsescu gazdag képzelőerejével nem rendelkező szomszédos Magyarország a csókra várva folyamatosan „mosta a fogait”: kétszer több (1500 km) autópályája van, miközben területe 93 030 négyzetkilométer, és kevesebb mint 10 millió lakosa van, vagyis az autópályák sűrűsége ötször nagyobb, mint nálunk. Ötször! A jövőért folyó csata az infrastruktúrák csatája: a közlekedési, az energetikai, a távközlési infrastruktúráké.

Minden elvesztegetett nap, amikor nem építnk egyetlen kilométernyi autópályát sem, egy újabb nappal növeli a Romániát Közép-Európától elválasztó különbséget.

A jelenlegi autóipar egy óriási logisztikai lánc lett: alkatrészek és nyersanyagok óriási készletét, továbbá több százezer gépkocsit, motort kell több ezer vagy több tízezer kilométernyi távolságokra szállítani naponta. Ezért aztán akinek vannak szállítási hálózatai, annak fejlett autóipara is lesz. Az Európai Unió a világ második legnagyobb autógyártója a 2017-ben gyártott csaknem 17 millió járművel. A kontinentális iparban Magyarország nem véletlenül gyárt 30 százalékkal több gépkocsit, mint Románia. De még ez a legkevésbé kényelmetlen összehasonlítás.

És akkor most húzzunk vonalat, és hasonlítsuk össze: Magyarországnak 11 000 alkalmazottja van három autógyárban, melyeknek összesen több mint 12 milliárd eurós árbevételük van, Romániának pedig 50 százalékkal több (18 500) alkalmazottja van, akik két gyárban összesen több mint 6 milliárd eurós árbevételt termelnek, vagyis alig felét annak, amit a magyarok állítanak elő! Mit jelent ez? A magyarok nem az „olcsó munkaerővel” dicsekedtek, mint mi, hanem a minőségi infrastruktúrával, és így sikerült modern, fejlett technológiával járó befektetéseket vonzani, ami kétszeres árbevételt tesz lehetővé a romániai alkalmazottak kétharmadával; a számok alapján úgy tűnik, mi azt kaptuk, amit ostobán magunk elé tűztünk: régebbi, kisebb hozzáadott értékkel járó technológiát hozó befektetéseket.  Ebből következik az itteni alacsonyabb termelékenység és bérek is…

A múlt héten megtudtuk, hogy a magyar szomszédokkal szembeni lemaradás nem csökkenni fog, ahogy azt a politikusok ígérik nekünk, hanem mélyülni: a BMW bejelentette, hogy 1 milliárd eurót fektet be egy új magyarországi gyárba, ahol ezer alkalmazott 150 ezer elektromos gépkocsit fog gyártani évente, az iX3 és iX8 modelleket; a gyárat Debrecenben építik fel, vagyis ott, ahol a magyar autópálya véget ér, és ahonnan nem indul már semmilyen autópálya Nagyvárad, egy olyan román autópálya végpontja felé, melyről mi, úgy tűnik, már régen lemondtunk…

Most akkor nézzük az összképet: az összes politikai párt jobb életet ígér nekünk, de egyesek igyekeznek is megvalósítani azt. Két módja van a választók meghódításának: az egyszerű, melyben összeszeded az összes pénzed és megemeled a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét, vagy a bonyolult, melyben „fogat mosol” (vagyis infrastruktúrát fejlesztesz), és aztán olyan befektetők csókját élvezed, akik majd megemelik a tömegek bérét (akik nem feltétlenül állami alkalmazottak), amiből aztán nagyobb hozzájárulások lesznek a nyugdíjalapba. Úgy tűnik, a mi politikusaink az első verziót választották: egy tollvonással megemelték a béreket és a nyugdíjakat, az ország megtelt hiper- és szupermarketekkel, a szűk és ócska utak pedig Magyarországon gyártott Mercedesekkel és Audikkal.

Az „illiberálisabb” és balekabb magyarok a bonyolult változatot választották: autópályákat építettek, a pénzüket zsugori módon kicsi és olcsó gépkocsikra költötték, de úgy tetszik, hogy magasabb bérezésük és lendületben lévő iparuk van.

És miközben hozzájuk új befektetők érkeznek, akik nagy hozzáadott értéket produkáló gyárakat építenek majd, mi sem ülünk karba tett kézzel, hanem azt is gajra vágjuk, amink még megmaradt.

Íme, például, hogyan alakult a Dacia gyártása 2013 óta: 2017-ben 313 883 darab, míg 2013-ban 342 620 darab. Azért mintha ez mégsem nézne ki olyan jól.
Az infrastruktúrával kapcsolatos gond szó szerint megfojtja a román autóipart. Miközben a Renault már 2004 óta sír az oly sokszor megígért, igazi „délibábbá” vált Piteşti–Nagyszeben autópálya után, a Fordnak az a szerencséje, hogy Craiován egy jelentős vasúti fővonalhoz kapcsolódik, így aztán képes vasúton exportálni termelése 90 százalékát: a kürtösi vám és Craiova közötti út most 11 órát tart, és ha egy szerelvény kicsúszik a számára biztosított időkeretből, akkor ez akár 24 órára is nőhet, a csodába illő 15 km/h-s átlagsebességet produkálva!

De kormányunk nem ér rá ilyen semmiségekre, a legnagyobb történelmi ellenségekkel kell elkeseredett harcot folytatnia: a kíméletlen nyelvtannal és a kegyetlen földrajzzal; azok, akik már legyőzték ezeket a félelmetes megpróbáltatásokat, nem gyanított eredeti ötletekre találnak magukban forrásokat: hol Görögországba küldik nyaralni a nyugdíjasokat az ostoba románoktól összegyűjtött adókból, hol szörnyűséges (27 tagú!) bizottságokat fizetnek, melyek megjátsszák, hogy 4 éven keresztül tárgyalnak egy olyan, a cernavodăi 3-as és 4-es reaktorok megépítésére vonatkozó szerződésről, melyet sohasem fognak aláírni…

Mégis egy egyszerű, de szívből jövő tanáccsal fejezem be: Lássatok neki, jó emberek, és mossatok fogat minél gyakrabban!

(Ziare.com/Főtér)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2018-08-18: Emlékezet - :

Illyés Elemér: Erdély változása 15. Utazás kitérőkkel (1968–1974)

Gyulafehérvár a római Apullum helyére épült, Gyula magyar törzsfő alatt; I. István a XI. században püspöki székhelyet alapít, és nemsokára felépül Erdély első keresztény bazilikája.
2018-08-18: História - :

Czakó Gábor: Vászolyi Erik megvilágosodása (Nyelvédesanyánk)

Kevés mulatságosabb irat létezik némely, ún. őstörténeti tudományos szövegnél. Sok szerző kifejezetten bújócskázik saját fogalmazásának kacifántjaiban, mintha a Mátyás királyhoz igyekvő okos lánykát utánozná, akinek az volt a föladata, hogy menjen is az úton, meg ne is, vigyen is ajándékot meg ne is...