NagyváradA 220 éves magyar színjátszást ünneplik

2018. augusztus 22., szerda, Magazin

Kedden kezdődött és vasárnap ér véget az első nagyváradi hivatásos magyar színielőadás 220. évfordulójára szervezett eseménysorozat.

A Szigligeti Színház közleménye szerint 1798. augusztus 26-án tartották az első hivatásos magyar színielőadást (a Kótsi Patkó János kolozsvári társulata által előadott A süketnéma vagy A passionátus pipás című produkciót) Nagyváradon. A jeles esemény 220. évfordulóján, augusztus 21–26. között ünnepi hetet tart az intézmény, amelynek programjában két bemutató, beszélgetések, megemlékezések, színháztörténeti előadás, illetve az Örökös Tagságok átadása is helyet kap.

Kedden este nyolc órától az Utcaköly­kök című előadás díszbemutatójával kezdődik az ünnepi eseménysorozat: a Tóth Tünde által rendezett, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel közösen színpadra állított produkcióban a Szigligeti Társulat művészei mellett csaknem negyven gyermekszereplő is színpadra lép.

Az ünnepségsorozat pénteken 16 órától folytatódik a színház páholyelőcsarnokában, ahol Nagy Béla egykori irodalmi titkárral, a Szigligeti Színház Életműdíjasával beszélgetnek a színház munkatársai színháztörténeti munkásságáról. A beszélgetést követően Ács Tibor síremlékének avatására kerül sor a Rulikowski Temetőben.

Az ünnepi hetet Székely Csaba Bányavakság című drámájának nyári színpadi bemutatója zárja vasárnap este 20 órától.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2018-08-22: Magazin - :

Kiállítás a kolozsvári magyar kultúra száz évéről

Kolozsvár magyar kultúrtörténetének száz évét mutatja be az a kiállítás, amelyet a román–magyar párbeszéd jegyében a magyar színház előtti téren nyitottak meg hétfőn. A tárlat az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában című centenáriumi évre tervezett programsorozatának része.
2018-08-22: Riport - Józsa Zsuzsanna:

Negyedszázad a gyermekek szolgálatában (Beszélgetés Böjte Csaba ferences szerzetessel)

Idén 25 éves a Böjte Csaba ferences szerzetes nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amelynek fő célkitűzése az elhagyott, magára maradt, szociálisan nehéz körülmények között élő gyermekek sorsának jobbítása, keresztény közegben való felnevelése, megmentése a társadalom és a magyarság számára. Az évek során közel 6000 gyermek életéről gondoskodott munkatársaival, közülük sokan egyetemet is végeztek, és családot alapítottak. Böjte Csaba ferences testvér, szerzetes sokoldalú munkássága szinte már alig követhető: hol itt, hol ott tűnik fel a Kárpát-medencében; békés, jómódú magyarok között Amerikában vagy háborús övezetben a megbékélésen munkálkodva. Naponta hívják ünnepi szónoknak, gondolatébresztő impulzusait sokan megszívlelik.