Magyarázkodik Hellvig

2018. augusztus 25., szombat, Belföld

Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatója tegnap este sajtóértekezletet tartott, melyben az általa vezetett szervezet titkos megállapodásaival kapcsolatos vádakra válaszolva kijelentette: semmi olyan érvényes megállapodása sincs jelenleg a hírszerzésnek Romániában, mely bármilyen formában befolyásolná az igazságszoltáltatás működését.

„A két sokat vitatott megállapodás közül az egyik érvényben van ugyan, de nem titkos, és semmilyen formában sem feltételezi a hírszerzés beavatkozását az igazságszolgáltatás működésébe, a másik pedig a terrorista bűncselekményekkel kapcsolatos, tehát ennek törvényessége nem vonható kétségbe” – nyilatkozta az igazgató, hozzátéve: tavaly februárban felmondta a hírszerzés összes vitatható megállapodását, megszüntetve ezzel egy rossz múltbéli gyakorlatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2018-08-25: Belföld - :

Iohannis hátráltatja a költségvetés-kiigazítást

A költségvetés-kiigazítás elfogadásának akadályozása negatív hatással van az ország gazdaságára, és sérti az állampolgárok alapvető jogait – hangsúlyozza tegnapi közleményében a kormány. Klaus Iohannis államfő szerint azonban a kormány hazudik, amikor azt állítja, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyásának hiánya miatt késik a költségvetés-kiigazítás elfogadása.
2018-08-25: Belföld - :

Hat jelölt a főügyészi tisztségre

A tegnap délutáni határidőig hatan jelentkeztek az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészi tisztségére kiírt második versenyvizsgára.