Aki alázattal és kitartással fényképez

2018. szeptember 3., hétfő, Kultúrkert

A legjobb pillanat megragadása, a megfelelő világítás és fényforrások kiválasztása, az optimális nézőpont megtalálása, a modell beállítása egyaránt szükségesek ahhoz, hogy az emberi test szépségeit kifejező módon örökíthessük meg. A sepsiszentgyörgyi Kelemen Lehel profi fényképészként dolgozik, a tanulás és tapasztalás érdekében tavaly Bukarestből Londonba költözött. A 24 éves fotográfus kedvenc témája a divat és az ember, örök lázadónak tartja magát, aki határait feszegetve próbál előre lépni. Számára minden fotó elkészítése kihívás, már dolgozott többek között a Forbes és az Elle magazinnak is.

  • Kelemen Lehel munka közben
    Kelemen Lehel munka közben

– Milyen indíttatásból kezdtél el fényképezni? Hogyan lett életed része a fotózás?
– Gyermekkorom óta nagy rajongója vagyok a festészetnek és a rajznak mint alkotási formának, így terelődtem a képi rögzítés felé, amelynek csodája és varázsa magával ragadott. Alkotási vágy csatangol bennem, amióta csak megtanultam, hogy a ceruzával lehet kreálni. Emlékszem, nyári táborban voltunk, amikor az egyik barátom a könyvesboltban vásárolt egy fényképészetről szóló könyvet, azt lapozgatva csodásabbnál csodásabb fényképezőgépeket láttam, ez pedig annyira bennem maradt, hogy én is részese akartam lenni. Amatőrként a riportfotózással a SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem első kiadásán ismerkedtem meg, majd ezt követően számtalan ifjúsági és önkéntes programon ragadtam fényképezőgépet. Ekkor kezdett kialakulni bennem, hogy ez nekem való, és érdemes lenne jobban elásnom magam benne.
– Hol tanultad a fényképezés szakmai fogásait?
– A Bukaresti Nemzetközi Művészeti Egyetem fényképész szakának köszönhetőn alapoztam meg a tudásomat, majd a kitartó munka eredményeként dolgoztam Románia második legnagyobb bérelhető fényképész stúdiójában, ahol az ismert fotósok mellett szakmai titkokat leshettem el. Ezt követően londoni létem alatt is sikerült bekerülnöm világhírű fényképészek világába, akiktől rengeteget tanulhattam. Fontosnak tartom kiemelni Hajagos Bálint reklámfotóst, aki példásan bemutatta és akaratlanul is megtanította a szakma rejtelmeit. Dan Beleiu divatfotós segítségével tudtam táplálkozni a divat világából bukaresti, valamint londoni tartózkodásaim során. Továbbá megemlíteném Perlaki Márton fényképészt, hiszen az ő segítségével sikerült elindulnom olyan általam bejáratlannak és határtalannak ismert utakon, amelyek nagy hatással vannak rám a mai napig.
– Milyen témákat fényképezel mostanában, és ezen belül vannak számodra is nagyobb kihívást jelentő feladatok?
– Manapság a lét elmúlásának, romlandóságának az esztétikája foglalkoztat. Nemrég voltam Barcelonában egy divatkampányt fotózni, szóval nem egyetlen meghatározott témával foglalkozom, minden érdekel és foglalkoztat. Számomra minden fotózás, minden fénykép kihívást jelent, hiszen nem elég a lehető legközelebb kerülni a pillanathoz, hanem el kell csípnem a pillanatot a fegyveremmel, avagy a fényképezőgépemmel.
 

Kelemen fényképei

 

– Mennyire kell előre tervezned a kompozíciót?
– Ha hivatalos munkáról van szó, akkor többnyire minden meg van tervezve, de én mégis szeretem feszegetni a határaimat, megpróbálom bebizonyítani mindenkinek, hogy az én rálátásom megfelel az ők elvárásainak.
– Egy fotós előtt számtalan téma hever. A közösségi oldaladat átnézve, világossá vált, hogy számodra az ember és a divat az elsődleges. Miért?
– Mindig érdekeltek az emberek. Még ha nem is beszélnek hozzám, csak elsétálnak mellettem, már akkor is tudok következtetni, hogy milyen típusú ember lehet. Ez nagyon érdekes folyamat: miközben valaki beszél, ahogyan bemutatkozik, ahogyan rád néz, elárulja a személyiségének legfőbb vonásait. Valakinek a teljes személyiségét bemutatni egyetlen fotón keresztül már nem olyan egyszerű. Az emberi test esztétikája foglalkoztat nagyon régóta, azt gondolom, hogy a divatfotó varázslatos világában tudok kiteljesedni leginkább. Otthonosan érzem magam, ebben a környezetben tudom  legjobban képviselni saját világomat. Olyan vagyok, mint egy párduc, aki a legsebezhetőbb pillanatban támad, vadászok azokra a másodpercekre, amikor a fény, a modell és a ruha is összhangban van egymással, megteremtve azt a világot, amelyet elképzeltünk.
– Hosszú volt az út az amatőr fotózástól a hivatásosig? Hogyan kerültél be a divatfotózás világába?
– Igen, hosszú volt, mert az a személy vagyok, aki kis lépésekben, de folyamatosan épít. Jobban szeretem a biztos cselekvéseket, mint a nagy ugrásokat, ezért hosszú évek folyamatos munkája van a hátam mögött. Ha belegondolok, nem nevezném hosszúnak, mert élveztem minden egyes percét, és észrevétlenül elrepült. Ez pedig a jövőben sem lesz másképp, hiszen egy életre szól. A divatfotózás már az egyetemi évek előtt érdekelt, csak féltem és óvakodtam tőle, aztán egy bizonyos ponttól tudatosan kezdtem haladni felé, mert azt éreztem, hogy igazán nekem való.
– Mi a portréfotózás titka?
– Vannak titkok, nincsenek titkok? Minden fényképész maga dönti el, hogy milyen utat választ, de talán kiemelném azt a pillanatot, amikor az alany megnyílik és önmagát tárja fel, akár egy kincsesbányát, amely ott hever előttünk, fotósok előtt.
 

 

– Milyen szempontok szerint választod ki a számodra megfelelő fényképezőgépet? A technológia rohamosan fejlődik. Te folyamatosan változtatsz a felszereléseden?
– Már nem változtatok olyan gyakran, mint régebb. Kelet-Európában a balkáni felfogás szerint mindig a legjobb, legnagyobb és legszebb fényképezőgép kell. Ez téves gondolkodás, amellyel nem bizonyítunk semmit. Én fényképész vagyok, aki fénnyel és ésszel dolgozom, vagyis minden alkotó maga dönti el, hogy mit szeretne elérni. Példaként mindig felhozom, hogy aki igazán jól tud vezetni, annak mindegy, hogy milyen autóban ül a volán mögé.
– Milyen sikereket értél el eddig a szakmában?
– A legnagyobb sikerélményem, amikor a szakma elismert és ismert fényképeszei megdicsérték a munkáimat, bátorítottak, hogy jó úton haladok, és ezek felértek bármilyen rangos díjjal. A mindennapi kisebb-nagyobb dicséretek is nagy sikerélménnyel bírnak. A kiállítások, díjak, megjelenések és minden egyéb publikálás mellékes, amikor olyan emberektől kapsz tanácsot, akikre gyermekkorod óta felnézel. A fényképészet mágikus és olykor bonyolult, de mégis az egyszerű emberi érzelmek, érzések képviselője.
– Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó fotós váljék?
– A jó fotós, az csak jó, de mi van azzal a fényképésszel, akinek minden munkája csodálattal tölt el, és a személyisége is lenyűgöz? Nincs recept, hiszen mind mások vagyunk, de ha egy ilyen ember közelében vagy, akkor biztosan tudod, ő az igazi fényképész. Ennek a személynek a kisugárzásában van minden. Rengeteg fényképész mellett asszisztáltam az évek során, és érezhető, hogy ki igazi és ki a hamis. Az, hogy szakmailag valaki elismertté váljon, rengeteg tényezőtől függ. Véleményem szerint az alázat és a kitartás elengedhetetlen, bármivel is foglalkozik az ember.
– Tavaly Bukarestből Londonba költöztél. Nagy lépésnek érezted, vagy ez mindenképp szükséges volt a karriered szempontjából?
– Éreztem, hogy menni kell, és megtettem a nagy lépést. Tanulni, tapasztalni akartam, illetve a legnagyobbaktól elsajátítani a szakmát. Ez hajtott, karrier ide vagy oda, én magamért fotózok, mert ebben lelem az örömömet, mert ebben tudok igazán kiteljesedni. Ameddig fiatal az ember, addig kell menni és látni, mert így tudunk olyan tudást szerezni, amelyet a későbbiekben kamatoztathatunk bárhol, akár Székelyföldön is.
 

 

– Mi inspirál? Honnan meríted az ihletet?
– Leginkább az érzéseim és tapasztalataim ihletnek, ezeket próbálom átvetíteni képi formába. A régi korok fényképészeinek munkája sem elfelejtendő: amikor Bukarestben dolgozom, akkor a híres királyi fényképész, Szathmáry-Pap Károly helyébe képzelem magam, viszont amikor külföldön tevékenykedem, Munkácsi Márton bőrében érzem magam, de említhetnék másokat is. Büszke vagyok, hogy Erdélyből sok olyan fényképész került ki, akik most híresek és elismertek. Ezen meghatározó történelmi személyiségek életútja, munkássága inspirál már a kezdetek óta, továbbá rengeteg ihletet merítek tőlük, hiszen manapság kevés nemzetközi színtérre törő erdélyi magyar fényképész kerül ki. Megpróbálom ezt belecsempészni a személyes kis világomba, és tovább vinni ezen örökségünket.
– Milyen többletet ad a hétköznapokban neked egy jól sikerült fotó?
– Egy teljes napi alkotási boldogságot és kifejezhetetlenül sok örömöt. De csak egy napi boldogság, mert másnapra rájövök, hogy lehetne még tökéletesebb is. Örök lázadó vagyok magammal szemben, ezzel is a határokat próbálom feszegetni, és még tovább vinni a víziómat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-09-03: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, testvér, rokon, szomszéd és jó barát, az illyefalvi születésű sepsiszentgyörgyi
GÁL MÁRTA
(szül. KERTÉSZ)
életének 74., házasságának 50. évében rövid betegség után hirtelen elhunyt.
Temetése 2018. szep­tember 4-én, kedden 13 órakor lesz a szemerjai új református ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
468
2018-09-03: Sport - :

A Chelsea is a Vidi FC ellenfelei között (Európa-liga )

Az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE Boriszov lesz a magyar bajnok Vidi FC ellenfele a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmei során.