Benedek Elek: A vörös királybíró

2018. szeptember 8., szombat, Kiscimbora
A világhíres Hunyadi János idejében történt, amit most elmondok néktek. Abban az időben annyi volt a török Erdélyországban, mintha a földből nőttek volna ki. Pedig a dicső Hunyadi János az ő vitézeivel ugyancsak pusztította éjjel-nappal, de hiába, hogyha egyet levágtak, száz termett helyébe.
  • A kőhalmi vár. Forrás: Wikipédia
    A kőhalmi vár. Forrás: Wikipédia
A többi közt körülfogták a törökök Kőhalom várát is. Beüzent a basa a kőhalmi királybírónak, hogy ha egy egészvágás szekér aranyat nem fizetnek, kő kövön nem marad, s még a csecsszopó gyermeknek sem kegyelmez meg. De volt szörnyű nagy ijedség! Csak két ember nem ijedt meg: a királybíró, akit a vörös hajáért vörös királybírónak hívtak, s az ő keze-lába: egy Menenges nevű ember, aki messze földön híres volt az ördöngösségéről. Csudálatos dolgokat művelt ez a Menenges. Ha jókedve kerekedett, tüzet fújt a szájából. Ha vendégségekbe hívták, fogta magát, s a vizet borrá változtatta, mikor meg látta, hogy a vendégeknek erősen virágos kedve kerekedett, vízzé változtatta a bort.
Hát amint mondám, nagy volt az ijedség, mikor a basa beüzent Kőhalomba az egészvágás szekér aranyért. Elészedte, kinek mi aranya volt, a ládafiából, de az egész Kőhalomban nem gyűlt össze több egy félvágás szekérre valónál. Na, most mi lesz? A török basa bizonyosan nem tréfál. De a vörös királybíró nem ijedt meg. Kiment az ő hű keze-lábával a várból, ment egyenesen a basához, s azt mondta:
– Sok aranyat kívánsz, vitéz basa. Csak a felét tudjuk megadni. De ha türelemmel leszel, három hónap múlva a másik felét is becsületesen megadjuk.
– Jól van – mondá a basa –, de addig velem jössz Törökországba. Ha megkapom a másik félvágás szekér aranyat is, visszaeresztlek.
A vörös királybíró kihozatta a félvágás szekér aranyat, elbúcsúzott feleségétől, gyermekeitől, el a város népétől, s indult nagy Törökországba, három hónapig tartó nehéz fogságra.
Legutoljára az ezermester Menengestől búcsúzott, de ez azt mondta:
– Ne búcsúzzék tőlem, nagy jó uram, mert én nem maradok el kigyelmedtől. Megyek kigyelmeddel a nehéz fogságba.
Elment a vörös királybíró s vele a keze-lába. Török császár városában záratták toronyba, nagy nehéz fogságra. De eltelt a három hónap, s bizony nem érkezék meg a félvágás szekér arany. Elmúlt a negyedik, el az ötödik hónap, el a hatodik is, csak nem érkezék meg az arany. Eszük ágában sem volt a kőhalmi szászoknak, hogy kiváltsák a királybírójukat, pedig derék egy ember volt. Vagy az is meglehet, jutott eszükbe, de nem tudtak összegyűjteni egy félvágás szekér aranyat.
– Istenem, istenem – sóhajtott föl egyszer a vörös királybíró –, itt kell elsenyvednem ebben a sötét toronyban, a nehéz rabláncon! Hej, Menenges, Menenges, mennyi ördöngösséghez értettél te is, míg szabad voltál, az volna az igazi ördöngösség, ha kiszabadítanál innét, s hazavinnél Kőhalomba.
– Éppen csak ezt a szavát vártam, nagy jó uram. Feküdjék le csak, s aludjék csendesen. Holnap éjjel a házában alhatik.
– Menenges, ne bolondozz, nincs kedvem most a tréfára!
– Uram, aludjék, egyébre gondja ne légyen!
Lefeküdt a vörös királybíró, s csakhamar el is nyomta az álom. S amíg ő aludt, az ördöngös Menenges kinyitotta a torony vasajtaját, aztán leterítette a köpenyegét a földre, s pitymallatkor felébresztette a gazdáját.
– Nagy jó uram, készüljön az útra!
– Ne tréfálj, Menenges!
– Nagy jó uram, üljön erre a köpenyegre, s fogóddzék jól belém!
A vörös királybíró ráült a köpenyegre, Menenges pedig valami hókuszpókuszt csinált, s azzal – surr-burr! – kisurrant a köpenyeg az ajtón, fel a magas levegőégbe. Repült a köpenyeg, mint a szél, olyan sebesen, tengeren, erdőn, mezőn át, s mire feljött a Vacsoracsillag, szépen leszállott a kőhalmi vár udvarának közepén.
– Itthon vagyunk, nagy jó uram!
Igazán otthon voltak. Összecsődültek a népek, s szemük-szájuk elállt a nagy álmélkodástól. Hogy tudtak ezek hazajönni, mikor mindkettőnek a lábán volt a nehéz rabbilincs. Hiába kérdezték, nem mondták meg senkinek, hogy milyen csudálatosképpen jöttek haza. Csak mikor Menenges meghalt, akkor mondta el a vörös királybíró, hogy Menenges az ördögök segítségével hozta haza.
Már akárhogy, de hazajöttek, s az is igaz, hogy Törökországban voltak, nagy erős fogságban, mert azt a két nehéz láncot még nemrégiben is lehetett látni a kőhalmi vár egyik szegletében.
Mese a fákról
Volt idő, gyermekek, régen, nagyon régen volt, mikor nemcsak az emberek és az állatok, hanem a fák is jártak. Elmondom nektek, hogy miért nem járnak most a fák.
Ennek előtte sok ezer esztendővel egy gazdag, telhetetlen ember kiment az erdőbe. Amint ott járt-kelt, erősen megtetszett neki egy nagy, terebélyes tölgyfa, s megszólította:
– Hallod-e, tölgyfa, jere az én udvaromba!
A tölgyfa azt hitte, hogy szegény ember szól hozzá, egyet sem kérette magát, indult az ember után. De még az erdőből ki sem értek, az ember elfáradott, s kérte a tölgyfát:
– Engedd meg, hogy üljek fel rád, te meg sem érzed, hogy rajtad ülök.
A tölgyfa lenyújtotta egy vastag ágát, s a gazdag ember ráült.
Kiérnek az erdőből, s a réten meglát a gazdag ember egy tehenet. Gondolja magában: de jó volna ez a tehén nekem. Ha hazavihetném, mindjárt leüttetném, a húsát kivágatnám, s bezzeg jó dolgom lenne! Mondja a fának:
– Ejnye, édes fám, vedd fel ezt a tehenet is!
A fa fölvette a tehenet is.
Megy, mendegél a fa, az országútra ér. Egy szekeres ember haladt előtte, a szekéren egy nagy boroshordó volt.
„Hm – gondolja a gazdag ember –, most már fám is van, húsom is van, jó volna, ha borom is lenne a húshoz!”
Szól a fának:
– Hallod-e, tölgyfa, vedd fel ezt a hordót is. Mi ez a te erődnek?
Jól van, a fa felveszi a boroshordót is.
Beérnek egy faluba. Nézi, nézi a gazdag ember a templom tornyát, s gondolja magában: „Ej, de jó lenne ez a harang! Ha az enyém volna, mindjárt érclábast öntetnék belőle, s megsütném benne a tehén húsát.”
– Hallod-e, tölgyfa, többet nem kívánok tőled semmit, még csak ezt a harangot vedd le a toronyból.
A fa ezt a kívánságát is teljesítette, de abban a pillanatban, amint a harangot az ágára akasztotta, megdördült az ég, s lesújtott az Isten haragja. Porrá, hamuvá égett a fa, a tehén, a hordó, a telhetetlen ember is, csak a harang maradt épségben.
Azóta nem járnak a fák.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 61
szavazógép
2018-09-08: Kiscimbora - :

Zelk Zoltán: Őszi dal

2018-09-08: Kultúra - :

Az élhető élet élménye (Tárlat)

Gagyi Botond marosvásárhelyi festő, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői egyetem doktori iskoláján végezte az első évet. Szentgyörgyi kiállításán a Mesterséges (Három) Grácia című munkája előtt hosszabban elidőzöm.