Zenés irodalom, ujjbábopera, Kocsmai hurkok a PulzArton

2018. szeptember 13., csütörtök, Magazin
Slam poetry, spoken word, rap, dzsessz, etno – szókimondó és társadalomkritikus produkció a Pion István & The Unicorns zenés irodalmi előadása, amelyet szeptember 13-án, csütörtökön 18 órától mutatnak be Sepsiszentgyörgyön a Kamarateremben.
A formációt a slam poetry egyik legkiválóbb magyar képviselője, Pion István álmodta meg, amelyben saját szövegei köré szerveződik zenésztársai zsenialitása. A három főből álló zenekar tagjai hosszú ideje dolgoznak együtt különböző projektekben, és elérkezettnek látták az időt, hogy egy egészen újfajta zenei világlátást tegyenek magukévá, ami Magyarországon és Európában is csupán csak gyerekcipőben jár. A szövegalapú megközelítés természetes velejárója a ritmikus lüktetés és a síri csend is, de ugyanígy hozzátartozik a klasszikus dzsessz és a XXI. századi popkultúra, beleértve a trap alapú rapet is.
Pion István mellett a formációt a magyarországi underground két kiemelkedő és egyre többet foglalkoztatott alakja alkotja: Okos Gergely és Weil András összeszokott páros, együtt hozzák ki Pion szövegeiből a legtöbbet.
 
Ujjbábopera felnőtteknek
Paizs Miklós Don Giovanni című, felnőtteknek szóló ujjbábopera-előadását szeptember 16-án, vasárnap 15 órától a Kamarateremben mutatják be.
Paizs Miklós alkotásának története a bécsi Don Giovanni-előadás változatának folytatása: a főszereplő Leporello talál munkát, ami nem más, mint főnöke történetének az előadása bábok segítségével, kicsiben. Az ujjbábopera a 2005-ben készült, egy Simon Balázs rendezte előadás nagyon alapos újragondolása. A darab kifejezetten felnőtteknek szól, két felvonásból áll.
„Annyi regiszter, érzés és tapasztalat sűrűsödik Paizs Miklós játékába, hogy az szavakkal visszaadhatatlan. Az arca és a két keze tölti meg három órán keresztül a színpadot, és amikor az opera megrendítő fináléja véget ért, egyetlen vágyam volt, hogy újra lássam az előadást. (…) Az eredmény remekmű. Paizs Miklós alkotása tökéletes színház, nagy és maradandó élmény”  – írta a produkcióról Schein Gábor a Literában.
 
Pálffy Tibor: Kocsmai hurkok 7 jelenetben
A pulzArt eddigi kiadásainak alkalmából mindig sor került egy-egy helyi színházi produkcióra is. A 2018-as kiadásban szintén találkozhatunk a Tamási Áron Színház művészeivel – igaz, komoly erősítéssel érkeznek. Idén a színészek szakítanak a korábbi évekre jellemző felolvasószínházas múlttal, és performansz-színházként emlegetik a produkciót, melyet szeptember 16-án, vasárnap 17 órától mutatnak be a Szimplában.
Az esemény helyszínéül a Szimpla szolgál, ahol az épület, a színpad és a romkocsma további zegzugai jól elválasztható teret teremtenek. Érdemes lesz körbenézni, hisz különböző városokból érkező színészek, zenészek, képzőművészek várnak majd a jelenlévőkre.
A produkció tartalmát egyelőre homály fedi, azonban a hét helyszínen zajló, nagyjából 10 perc hosszúságú jelenetek folyamatosan ismétlődnek majd, a nézőknek a különböző típusú alkotói munkával járó szenvedést kell megtapasztalniuk. Az alkotói kálvária végigjárására másfél óra áll majd bárki rendelkezésére: az egyes jeleneteket akár többször is végig lehet követni. Az esemény mindenképp egyszeri, csak a pulzArtra készül.
Mindenik előadásra kaphatók jegyek a biletmaster.ro oldalon. További információk a pulzart.ro oldalon.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 62
szavazógép
2018-09-13: Magazin - :

Pörög Nagybánya magyar ünnepe

Száznál több ifjúsági és családi programot kínál Nagybánya magyar ünnepe, a hétfőn kezdődött, egy hétig tartó Főtér Fesztivál – írja tudósításában a Krónika. A helyi magyar közösséget összefogó rendezvénysorozatot a főszervező, Pintér Zsolt ismertette.
2018-09-13: Magazin - :

Nem javult a levegő minősége

Az emberi egészség légszennyezéssel szembeni védelmére irányuló uniós intézkedések nem elégségesek, nem hozták meg a várt hatást – állapította meg az Európai Számvevőszék.