Csendes tiltakozás Sepsiszentgyörgyön

2018. szeptember 13., csütörtök, Közélet
Mintegy száz sepsiszentgyörgyi pedagógus – óvónők és tanítók – és szülő gyűlt össze tegnap késő délután a prefektúra épülete előtt, hogy negyedórás villámcsődülettel tiltakozzanak a kormány által a tanévkezdés előtt tíz nappal elfogadott, az elemi osztályokban történő románnyelv-oktatást gyökeresen megváltoztató rendelet ellen. A résztvevők közül többen a rendszerváltást követő években az anyanyelvű oktatásért zajló tüntetések mintájára könyvvel és gyertyával a kezükben érkeztek a csendes tiltakozásra.
  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele
A megmozduláson a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi képviselői, valamint Kulcsár-Terza József RMDSZ-es parlamenti képviselő is jelen volt. „Gyermekeink jövője sarkalatos kérdés, ebben nem létezik kompromisszum, ezért is volt egyértelmű, jelen kell lennünk a villámcsődületen. Mindenkinek meg kell értenie: nem elegendő minden alkalommal arra várni, hogy valakik, valahol helyettünk megoldják a közösség számára kiemelt fontosságú problémákat, amint azt is, hogy amennyiben nem hallatjuk a hangunkat, nem is igazán számíthatunk eredményre” – nyilatkozta lapunknak az egyik részt vevő szülő, aki két gyerekével érkezett a megmozdulásra.
Kulcsár-Terza József úgy fogalmazott, noha sok abszurd és érthetetlen jelenség, történés jellemzi ezt az országot, ebben az esetben egy konkrét és egyértelmű esetről van szó, amely ellen mindenkinek fel kell emelnie a szavát, és a maga eszközeivel lépnie kell. Ezért is tartotta fontosnak, hogy jelen legyen. A honatya továbbá elmondta: a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége – amelynek helyi képviselői a villámcsődületen is jelen voltak – átnyújtotta tegnap a miniszternek a rendelet visszavonását kérő petíciót, amelyben ötnapos haladékot adnak az intézkedés végrehajtására.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-09-13 08:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 65
szavazógép
2018-09-13: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Vita helyett ítélet

Ott áll Járóka Lívia, a Fidesz színeiben megválasztott roma származású képviselő az Európai Parlamentben, és azt mondja, a magyar kormánynak meg kell köszönni, amit a cigányokért tesz.
2018-09-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Hivatásos nevelőszülőket keresnek (Támogatják a gyermekvédelmi rendszert )

Az elmúlt két évtizedben még nem hozta annyira kilátástalan helyzetbe a gyermekvédelmi rendszert a kormány, mint jelenlegi pénzügyi megszorításaival, és a költségvetés-kiigazítás sem kedvez a gyermekeknek, ahogy a szociális ellátási igazgatóságoknak se – mutatott rá kedden Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke kifejtette, a működéshez szükséges költségeket korábban már előteremtették, s minél kevesebb célirányos forrás érkezik Bukarestből, a megyeháza annál inkább hozzájárul majd a rendszer fenntartásához.