Diák Oscar-díjat nyert az Ostrom

2018. szeptember 14., péntek, Magazin
Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award), Kovács István Ostrom című munkájával bekerült a három díjazott közé. A Magyar Nemzeti Filmalap tájékoztatása szerint az október 11-én Los Angeles-ben megrendezendő díjátadón derül ki, hogy a fiatal magyar rendező az Arany, az Ezüst vagy a Bronz Diák Oscar-díj tulajdonosa lesz-e.
  • Jelenet a filmből. Fotó: hirado.hu
    Jelenet a filmből. Fotó: hirado.hu
Hutlassa Tamás és Osváth Gábor producer elmondta, hogy az Oscar szabályzata szerint ennek a díjnak köszönhetően az Ostrom című filmet benevezhetik a Legjobb rövidfilm kategóriába. Így a magyar diplomafilm a február 24-én megrendezendő gálán is versenyezhet majd az Oscar-díjért, amennyiben bekerül a jelöltek közé az akadémia tagok szavazatai alapján.
A 23 perces Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédjai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.
A Budapesten és Kiskunlacházán forgatott film főbb szerepeiben Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic, Radoje Cupic, Nenad Pecinar bosnyák színészek mellett Trill Zsolt és Keszég László látható. Az Ostrom nemzetközi premierje a szarajevói filmfesztivál versenyprogramjában volt nyáron. Az alkotás a Friss Hús fesztiválon a zsűri elismerő oklevelét, nemrég a BuSho fesztiválon a legjobb magyar rövidfilm díját nyerte el.
Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje a Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán, ahol Enyedi Ildikó volt az osztályfőnöke. Kovács István korábbi, Betonzaj című rendezésével hívta fel magára a figyelmet, tavaly az első világháborús Szürke senkik című tévéfilmje elnyerte a legjobb tévéfilmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb főszereplőnek járó Magyar Filmdíjat. A forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Dévényi Zoltán, a vágó Duszka Péter Gábor, a látványtervező Rajk László, a hangmérnök Balázs Gábor volt.
Az Amerikai Filmakadémia Diák Oscar-díjaira idén összesen 1582 nevezés érkezett. Az elmúlt két évben a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseinek két filmje is bejutott a jelöltek közé: 2016-ban a Kis Hajni által jegyzett Szép alak, tavaly pedig Freund Ádám rendezése, a Földiek volt versenyben. Diák Oscar-díjat eddig egyetlen magyar alkotó nyert, 1991-ben Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt... című diplomafilmjéért. (MTI)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 61
szavazógép
2018-09-14: Magazin - :

A török Barcsay Ákosnak ajánlja fel az erdélyi fejedelemséget (1658. szeptember 14. )

1658. szeptember 14-én ajánlotta fel Köprülü Mehmed nagyvezír az erdélyi fejedelmi széket Barcsay Ákos (ur. 1658–1660) számára, aki két évig tartó országlása alatt hiába igyekezett megóvni országát az oszmánok pusztító haragjától.
2018-09-14: Nyílttér - :

Csapatépítő hétvége turulosan

Önkénteseikkel közös csapatépítő hétvégén vettek részt a Turulmadár Ifjúsági Iroda munkatársai Bikfalván szeptember 8–9-én. A képzéssel és csapatépítéssel egybekötött hétvége célja a szervezési hatékonyság növelése, valamint a szervezet tagjaiban levő csapatszellem erősítése volt.