Kórusünnepen Gyöngyösön

2018. szeptember 14., péntek, Nyílttér

Gyöngyösnek, Kézdivásárhely anyaországi testvérvárosának zenei életében igen fontos szerepet tölt be a Holló Erzsébet karnagy által alapított és vezetett Cantus Corvinus Vegyes Kar, amely idén ünnepli harmincötödik születésnapját.

E jeles évforduló kapcsán nagyon színes és gazdag zenei rendezvénysorozatot szerveztek, ennek egyik csúcspontja a szeptember 8-ai kórushangverseny volt, melynek a gyöngyösi Kolping-ház díszterme adott otthont. Ezen a Cantus Corvinus zenekari kíséretét immár huszonöt éve biztosító Musica Mansueta Kamarazenekar és az ünnepeltek testvérkórusa, a kézdivásárhelyi Cantus Kamarakórus is részt vett. A Musica Mansueta alapítója  Sóti Lászlóné, de immár évek óta (így e jeles eseményen is) Matinné Szabó Katalin vezetésével szólalt meg a zenekar.

A koncert három tömbből állt, elsőként az ünnepelt kórus adta elő igen színvonalas műsorát, amelynek keretében Bakos Kisgéczi Éva, Barta Enikő és Grébecz Katalin szólóénekes produkciója is felejthetetlen élményt nyújtott, zongorán kísért Butykáné Bágyi Judit. A második tömbben a kézdivásárhelyi vendégkórus (felvételünkön) mutatta be ez alkalomra összeállított műsorát, majd hozzájuk csatlakozva a Cantus Corvinus-szal közösen két művet adtak elő Holló Erzsébet és Fórika Balázs vezényletével.
A kézdivásárhelyi Cantus Kamarakórus díszoklevéllel és egy-egy, erre az alkalomra készíttetett korondi dísztányérral lepte meg a jubiláló kórus mindenik tagját. Ugyanakkor meghívták a gyöngyösi kórust Kézdivásárhelyre a jövő tavasszal sorra kerülő huszonötödik Felső-háromszéki Kórusfesztiválra.

A Cantus Kamarakórus ezúton is köszönetet mond Kézdivásárhely Önkormányzatának a koncertturné lebonyolításához nyújtott anyagi támogatásért.

Fórika Balázs karnagy

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1541
szavazógép
2018-09-14: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a kézdivásárhelyi
özv. VAJNA LÁSZLÓNÉ
SZŐKE ILDIKÓ MÁRTA
szerető szíve életének 90. évében megszűnt dobogni.
Temetése 2018. szep­tember 15-én, szombaton 14 órakor lesz a kézdivásárhelyi római katolikus ravatalozóházból.
A gyászoló család
124
2018-09-14: Nyílttér - :

Olasztelek simogatása (Mai levelünk)

Tiszta időben, esténként, gyakran nézem az eget. Mindig megkeresem a két göncölszekeret, és próbálom őket olyan szögből nézni, ahogy otthon is látni szoktam. Ez egy kicsit mindig megnyugtat...