Rangsorolták a cégeketJobban teljesítettek, munkaerőt veszítettek

2018. szeptember 19., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Jobban teljesítettek a háromszéki vállalkozások tavaly, mint 2016-ban, és bár összforgalmuk, valamint profitjuk is magasabb volt, humán erőforrás tekintetében riasztóak az adatok: mintegy 800 alkalmazottal kevesebbet foglalkoztattak. A megyei kereskedelmi és iparkamara októberben ismét díjazza a legeredményesebb cégeket, ennek kapcsán ismertette hétfőn a legfontosabb adatokat Édler András elnök.

Háromszéken főként a kis- és középvállalkozások képezik a gazdaság alapját, Édler András úgy véli, ez azért is „egészséges”, mert amennyiben nagy cégekre alapoznánk, amelyek egyszer csak kilépnek a gazdasági színtérről, nehéz őket helyettesíteni. Az iparkamara adatai szerint az előző évben nőtt a vállalkozói kedv térségünkben, 2017-ben ugyanis 233 céggel több működött a megyében, mint 2016-ban. Összforgalmuk 7,33 százalékkal, profitjuk pedig 5,5 százalékkal nőtt, munkaerő tekintetében viszont 832 alkalmazottat veszítettek.

A megyénkben bejegyzett mintegy 4800 vállalkozás tavaly 6 milliárd lejes forgalmat valósított meg – 2016-ban 5,6 milliárdot –, nyereségük 2016-hoz ké­pest 458 millió lejről 484 millióra nőtt, foglalkoztatottjaik száma pedig 28 571 volt. Forgalom tekintetében megyénkben vezető ágazat az ipar és a kereskedelem, amit a szolgáltatások, a mezőgazdaság és az építkezés követ. A turizmus és az IT-ágazat gyengébben teljesített, utóbbi forgalma például közel 7 százalékkal, hozama pedig 5 százalékkal esett vissza, s veszítettek munkaerő tekintetében is mintegy 10 százalékot.

Az üzleti forgalom szerinti rangsort két tejgyár vezeti: első az Erdővidéken bejegyzett Fabrica de Lapte Brașov (431,9 millió lej, 16,6 százalékos növekedés), a következő a megyeszékhelyi Covalact (235 millió lej, 2,3 százalékos növekedés). A harmadik is élelmiszeripari cég, a Bertis (175 millió lej), amely forgalmát egy év alatt 17,8 százalékkal növelte. A Nexxon árbevétele 153 millió (18,4 százalékos növekedés), a Zarah Modené 148 millió, a Dunapacké pedig 140 millió lej volt 2017-ben. Az RGT 134 millió lejes forgalmat valósított meg, s először került be a rangsorba a megyeszékhelyi Walor RO 103 millió lejes forgalommal.

A legnyereségesebb cégek készruhagyártásban érdekeltek, listavezető a Zarah Moden 20,3 millió lejes profittal, illetve az Olt textilgyár (12,6 millió lej), a harmadik pedig a korábban említett Walor RO 11,53 millió lejes hozammal. Az Arcon 9,54 millió, a Covalact pedig 9,32 millió lejes profittal zárta az előző évet, a kézdivásárhelyi New Fashion teljesítménye 6,48 millió lej, a sepsiszentgyörgyi Madexporté pedig 6,42 millió lej volt. A profit szerinti első tíz rangsorába még bekerült a céhes városban tevékenykedő Skat Kart 6,30 millió, a Nexxon 5,99 millió, valamint a Bertis is 5,36 millió lejes profittal.

A kereskedelmi kamara összesítése szerint 2017-ben a legtöbb dolgozót – 1008 személyt – a New Fashion gyár foglalkoztatott, ez mintegy 7 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. A Valkes is veszített munkaerő tekintetében (23 százalékot), tavaly 788-an dolgoztak a kábelköteggyártásra szakosodott vállalkozásnál, a Zarah Moden pedig 785 alkalmazottat foglalkoztatott, 11 százalékkal kevesebbet, mint 2016-ban. Kevesebben dolgoztak – mintegy hat százalékkal – az RGT-nél is tavaly, összesen 730-an. Ebben a kategóriában egyébként csupán négy cégnél jegyeztek növekedést: a Bertisnél 571-en (+5,15 százalék), a Secuianánál 532-en (+0,75 százalék), a Covalactnál 389 személy (+2,36 százalék) dolgozott tavaly, míg a sepsiszentgyörgyi Közüzemek Rt. 353 főt foglalkoztatott.

Az idei díjazás kapcsán Édler András újdonságként említette, hogy a rangsorolt cégeket összesítő katalógus már nem papíralapú lesz, ehelyett internetes felületre váltottak, az iparkamara honlapján így bárki számára díjmentesen elérhető lesz az online adatbázis. Ebben különféle kritériumok alapján lehet majd rákeresni a helyi vállalkozásokra.

A legeredményesebbeket idén október 11-én díjazzák, a gálát ezúttal a Bertis Panorama Event Hallban szervezik meg.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2018-09-19: Riport - Nagy B. Sándor:

Diáklány és filmsztár (Az árkosi iskolából a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválra)

Nemrég tért haza a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról, Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének bemutatójáról az árkosi Nagy Csengelle, a film főszereplője. A tizennégy éves lány tavaly még legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer ünnepelt színésznőként vonul végig a vörös szőnyegen a világ egyik legnagyobb filmfesztiválján, ahol autogramokat kérnek tőle, és lesifotósok próbálják lencsevégre kapni. Albinizmusának köszönheti, hogy felfigyeltek rá az alkotók, de az bizonyára nem véletlen, hogy éppen ő kapta a film főszerepét. Árkosi otthonában édesapjával, Nagy Csaba Bélával fogadott bennünket, és bár láthatóan örült a sajtó érdeklődésének, szerényen, visszafogottan mesélt élményeiről.
2018-09-19: Pénz, piac, vállalkozás - :

Kié lesz a XXI. század? (Romániai Magyar Közgazdász Társaság)

A Romániai Magyar Közgazdász Társaság október 5–7. között Sepsiszentgyörgyön tartja legjelentősebb szakmai rendezvényét, a közgazdász-vándorgyűlést. A sorrendben huszonhetedik eseményre mintegy 35 előadót és 250 résztvevőt várnak.