Szijjártó az ENSZ-ülésen: Hazugságokat terjesztettek Magyarországról

2018. szeptember 20., csütörtök, Világfigyelő

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint egyes ENSZ-képviselők pozíciójukat használták fel arra, hogy hazugságokat terjesszenek Magyarországról.

Az utóbbi időben néhány ENSZ-képviselő hazugságokat terjesztett Magyarországról – jelentette ki Szijjártó Péter Genfben az ENSZ emberi jogi bizottságának ülésén. A magyar külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, ezek az ENSZ-képviselők a pozíciójukat használták fel arra, hogy hazugságokat terjesszenek hazánkról. A miniszter úgy fogalmazott, ezek a dokumentumok ellentmondanak a magyarok akaratának, úgy ítélik meg Magyarországot, mintha az nem tudna dönteni a saját jövőjéről. Az ENSZ-képviselők irányítani akarják az országot – tette hozzá.

A dokumentumok azt állítják, hogy a civil szervezetek irányítják a magyar embereket, de a magyar embereket a magyar kormány irányítja, amelynek áprilisban bizalmat szavaztak, hiszen kétharmados többséggel nyerte meg a Fidesz–KDNP a választást.

A magyar embereknek joguk van dönteni arról, hogy kit engednek belépni az országba és hogyan védjék meg a határokat – ellentétben az ENSZ-képviselőkkel, akik ellentétes álláspontot képviselnek Magyarországgal szemben, szerintük ugyanis a migráció alapvető emberi jog. Felszólította a képviselőket, hogy hagyjanak fel a hazugságok terjesztésével, és hagyják, hogy a magyar kormány saját maga védje meg határait, és döntse el, hogy kit enged be az ország területére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 722
szavazógép
2018-09-20: Világfigyelő - :

Válaszolt a magyar kormány Brüsszelnek: Marad a Stop Soros

A kormány elkészítette válaszait az Európai Bizottság (EB) felvetéseire a törvénycsomag és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt indult kötelezettségszegési eljárásban, és Magyarország nem vonja vissza a jogszabályokat, amelyek az országot és Európát védik – mondta Völner Pál, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
2018-09-20: Világfigyelő - :

Öt másodpercenként meghalt egy gyermek (ENSZ-jelentés )

Az ENSZ tegnap kiadott jelentése szerint tavaly öt másodpercenként halt meg egy gyermek a világon, de a legtöbb halálozás megelőzhető lett volna, mivel azokat főként a víz, a higiénia, a táplálkozás és az egészségügyi alapellátás hiánya okozta.