Felsőrákoson a hagyományoknak megfelelően szeptember utolsó hétvégéjén kettős ünnepet ültek: szombaton a falunap az önfeledt szórakozásról, a családdal és barátokkal való együttlétről szólt, vasárnap egyházi keretek közt adtak hálát a Fennvalónak, amiért megtartott és ajándékaival halmozott el az elmúlt esztendőben is.
Palkó Zalán Koppány tiszteletes Mózes ötödik könyvéből vett igére alapozott prédikációjában úgy fogalmazott, Isten áldását folyamatosan érezzük. Ott van, amikor magot vetünk, amikor betakarításkor számba vesszük, annak hányszorosát kaptuk vissza, amikor gyerekeink kezét kezünkbe vesszük, családtagjainkra mosolygunk, barátainknak örvendünk, amikor az asztalra ételt teszünk, amikor a ránk háruló feladatokat ellátjuk, és amikor elindulunk egymás felé is. Köszönetet kell mondanunk és hálásnak kell lennünk a békéért, a kapott szeretetért és azért az erőért, amivel a nap mint nap elénk tornyosuló nehézségeket legyőzhetjük – mondotta.
Farkas Orsolya lelkésznő az úrvacsoraosztás előtti imádságában arra figyelmeztetett, nem szabad elért eredményeinket kisajátítanunk, kizárólag magunkénak mondanunk, hiszen azokat csakis Isten áldásával érhettük el. Köszönetet a kapott jóért úgy mondhatunk, ha lelkiekben válunk igazzá.
Az úrvacsoraosztást követően Ferencz Tímea szavalt, a helyi asszonykórus dalokat adott elő, majd az ünneplők a templommal szemközti lelkészi lakáshoz vonultak, ahol felavatták a négyszázötven éve Tordán kimondott vallásszabadságra emlékeztető márványtáblát. Palkó Zalán Koppány rövid avatóbeszédében úgy fogalmazott, az utókornak kötelessége megemlékezni azokról, akik korukat megelőzve nagyfokú toleranciáról tettek tanúbizonyságot, s törvénybe foglalták a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. Az ünnepség a volt kántori lak udvarán tartott szeretetvendégséggel ért véget.
