Az együttélés lehetőségei a párizsi békeszerződés után, 2.Illyés Elemér: Erdély változása / 22.

2018. október 6., szombat, Emlékezet
Az 1945-ös történelmi fordulat után a romániai magyarság teljesen új feltételek közé került, ami további sorsát döntően meghatározza. Létproblémái szorosan összefüggnek a többségi román nép társadalmi, politikai és gazdasági életével. Jogai védelmére nincsenek nemzetközi fórumok, mint az első világháború után.
  • Lucrețiu Pătrășcanu
    Lucrețiu Pătrășcanu
Sem az 1948. december 10-ei ENSZ-ülésen deklarált emberi jogok, sem az Egyesült Nemzetek Chartája vagy az emberi jogok és az elemi szabadság védelmére alakult 1950. november 4-ei Európai Konvenció nem tartalmaz világosan megfogalmazott szöveget a nemzeti kisebbségek jogvédelmére vonatkozóan.
Az Egyesült Nemzetek Chartája csak az egyéni – és nem kollektív – nemzetiségi jogokat védi. Ugyanígy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is, amely kihirdette, hogy az emberi jogok, állampolgárságra való tekintet nélkül, minden embert megilletnek, bármiféle megkülönböztetés nélkül, mint amilyen például a faj, nyelv, vallás, politikai meggyőződés, nemzeti vagy társadalmi eredet, függetlenül attól, hogy az illető az állam polgára-e vagy nem. A nemzetiségeket – az általános jogokon túlmenően – külön jogok illetik meg, mint például intézmények létesítése, anyanyelvi egyenjogúság stb. Ehhez azonban már állampolgárság szükséges. A FUEN, az Európai Népkisebbségek Szövetségének Uniója a nyugati közvélemény felvilágosítását szolgálja.
Az európai biztonság érdekében megfogalmazott 1973. júliusi helsinki határozatok értelmében a részt vevő országok, amelyek területén nemzetiségi kisebbségek élnek, kötelesek garantálni ezeknek a teljes jogegyenlőségét, emberi jogaikat, alapvető szabadságukat és védelmezni törvényes érdekeiket. Az összes részt vevő ország tiszteletben tartja továbbá a népek egyenjogúságát és önrendelkezési jogát.
Az átmeneti periódusban, 1944. augusztus 23-tól 1945. március 6-ig, a Groza-kormány uralomra jutásáig nem léptek életbe olyan törvények vagy rendeletek, amelyek a romániai nemzetiségek tételes jogait szabályozták vagy különös módon érintették volna.
Az 1945. február 6-ai nemzetiségi statútumban lefektetett kisebbségvédelmi jogszabályok alkalmazására egyáltalán nem került sor; csak addig volt érvényben, amíg le nem zárultak a békeszerződések. Ma már említeni sem szabad.
Az 1947. február 10-ei párizsi békeszerződés II. részének (Politikai Klausura) 3. cikkelye Románia lakóinak fajra, nyelvre, vallásra vagy nemzetiségre való tekintet nélkül egyenlő jogokat biztosít, az emberi jogok teljes élvezetét, az alapvető szabadságot, illetve a szabad véleménynyilvánítást a sajtóban vagy más informatív szervekben, vagy nyilvános összejöveteleken, vallási és gyülekezeti szabadságot. A sztálinizmus idején, 1949. április 2-án Anglia és az Egyesült Államok mint a békeszerződés jótállói az emberi jogok megsértése miatt elmarasztaló jegyzéket intéztek a román kormányhoz.
A Groza-kormány 1945. március 23-ai földreformrendelete látszólag nem volt kisebbségellenes, mégis a legsúlyosabb következményekkel járt a magyar kis- és törpebirtokosságra nézve, amelyek száma egyedül Észak-Erdélyben körülbelül 300 ezer volt.
Szellemé­ben tehát ez a földreform is éppoly nacionalista volt, mint az 1921. évi. A II. fejezet c) pontja szerint például jogukat vesztik azok a földbirtokosok, akik Romániá­val hadiállapotban lévő országokba, illetve 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A d) pont szerint elkobzandó minden „távollévő” mezőgazdasági ingatlana és ingósága. Nyilvánvaló, hogy ez a rendelet elsősorban az erdélyi magyarságot sújtotta: a törvény 3. paragrafusának a) pontja tudniillik azt is kimondja, hogy a kisajátítás nem vonatkozik azokra a románokra, akik a honvédelmi munkaszolgálat miatt Magyarországra vagy Németországba kerültek. Kiket tekintett hát a törvény „távollévőknek”? Elsősorban azokat a magyarokat, akik az Antonescu-terror elől Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe vagy a közeledő román csapatok bosszújától félve Észak-Erdélyből Magyarországra menekültek. Tekintélyes azoknak az erdélyi magyaroknak is a száma, akik a visszavonuló magyar és német hadsereg oldalán tovább harcoltak. De a „menekültek” kategóriájába sorolták azokat is, akiket a hadműveleti területekről kényszerrel kitelepítettek, akik a bombázások miatt hagyták el lakóhelyüket, akiket a román hadseregbe hívtak be katonai szolgálatra, a hadirokkantakat, vagy aki orvosi kezelés alatt állt, de olyanokat is, akik történetesen útlevéllel tartózkodtak Magyarországon személyes dolgaik intézése miatt, és végül azokat is, akik előrehaladott koruk vagy betegségük miatt nem művelhették meg földjeiket. Mindezeknek a földjét kisajátították.
A Magyar Népi Szövetség két alkalommal is tiltakozó emlékirattal fordult a kormányhoz, mindenekelőtt ami a törvény c) és d) pontjait illeti: az 1945. májusi gyűlés alkalmával és augusztus 15-én. A kormány ígéretet tett a sérelmek orvoslására, de ehelyett a 3. paragrafus a) pontját alkalmazta, amely továbbra is „kollaboránsnak” minősített minden olyan birtokost, aki a visszavonuló magyar vagy német hadsereggel eltávozott.
A földreform végrehajtásánál a földosztó bizottság helyi szervei a döntést teljes önkénnyel, saját mérlegelésük és nem a törvény szerint alkalmazták. A döntéseket nem foglalták írásba, s ezért még az sem volt megállapítható, hogy a törvény melyik szakasza szerint jártak el. A román nagybirtokosok tulajdonait nem sajátították ki.
A helyi földosztó bizottságban alig volt magyar nemzetiségű, a járási bizottságnak és a bukaresti Központi Földreform Bizottságnak egyetlen magyar tagja sem volt. A bizottságokban közönséges bűnözők és volt vasgárdisták is részt vettek.
A Groza-kormánynak az erdélyi magyarság gazdasági javai ellen irányított másik jogfosztó intézkedése a C. A. S. B. I.-rendelet, az Ellenséges Javakat Igazgató és Ellenőrző Pénztár, amely magyar állampolgárságú természetes személyek, illetve magyarnak tekintendő jogi személyek és a „vélelmezett ellenségek” javainak a zárolását végezte.
A rendelet szerint „vélelmezett ellenségnek számítanak, akik 1944. szeptember 10. előtt vagy azután Németországba, Magyarországra vagy e két ország által megszállt területekre menekültek”. Ez alól azok sem voltak kivételek, akik szeptember 12-e után visszatértek lakóhelyükre. Zárolás alá tartozott minden ingatlan, üzlet, áru, ingóság, értékpapír és értéktárgy. A 6754-es számú, 1945. május 3-ai C. A. S. B. I.-rendelet enyhít az előbbi törvényen ugyan, amikor kimondja, hogy csak olyan személyek javai esnek zárolás alá, akik 1945. március 13-a után tértek vissza; ez azonban csak a menekültek igen csekély számára vonatkozott. Egyébként minden menekült a „vélelmezett ellenség” kategóriájába tartozott.
A Magyar Népi Szövetség 1945. május 30-án tiltakozó emlékirattal fordult a C. A. S. B. I.-ügyben a román kormányhoz, ugyanakkor a kolozsvári Világosság és a Marosvásárhelyen megjelenő Szabad Szó is foglalkozott a sérelmekkel s a törvény jogellenességével. Groza kivizsgáltatta az ügyet és részleges enyhítéseket eszközölt ki.
Az állampolgárság kérdésének tisztázása körül ugyancsak súlyos sérelmek érték az erdélyi magyarságot a Groza-kormány ideje alatt. Az 1945. március 30-ai új állampolgársági törvény fondorlatos alkalmazása következtében mintegy 200 ezer romániai magyarnak maradt tisztázatlan az állampolgársági státusa, és több ezernek kellett elhagynia Erdély területét. A törvény II. szakasza szerint nem tekintendők román állampolgároknak azok az észak-erdélyi lakosok, akik 1940. augusztus 30-ától, a bécsi döntés napjától, illetve Észak-Erdélynek Magyarországhoz való visszacsatolásától az új törvény életbelépéséig idegen állampolgárságért optáltak, továbbá azok az észak-erdélyi lakosok, akik önként szolgáltak egy Romániával hadiállapotban lévő hadseregben, illetve akik egyáltalán idegen katonai alakulatban szolgáltak. Kézenfekvő, hogy ez a rendelet elsősorban az erdélyi magyar férfiak százezreit érintette, s azt is magával vonta, hogy a román pénzügy-igazgatóság nem utalt ki sem nyugdíjat, sem más pénzjárandóságot azoknak, akik 1944. október 11-én – tehát a teljes anarchia és népirtás idején – nem tartózkodtak Észak-Erdély területén.
 
Luca László
 
Az állampolgársági törvény fondorlatait, abszurd fogalmazását, ellentmondó jellegét nem nehéz felismerni: azáltal tudniillik, hogy a román fegyverszüneti egyezmény 19. pontja a bécsi döntést semmisnek nyilvánította és Észak-Erdélyt visszaítélte Romániának, ezen a területen automatikusan a bécsi döntés előtti jogrendszernek kellett volna visszaállnia, és nem lett volna szükség egy új állampolgársági törvény életbeléptetésére.
Az új állampolgársági törvény súlyos következményeivel a Magyar Népi Szövetség foglalkozott az 1945. június 4-ei ülésén, később az Országos Demokrata Arcvonal észak-erdélyi bizottsága is tiltakozó jegyzéket nyújtott be a kormányhoz, de kevés eredménnyel. Azután a nemzetiségi miniszter és Luca László, az Országos Demokrata Arcvonal főtitkára járt közben a kormánynál, az ügy azonban továbbra is megoldatlan maradt. Végül is egy 1945. augusztus 17-ei állampolgársági végrehajtó utasítás kimondta a végső döntést, amely szerint „elvesztették állampolgárságukat mindazok a személyek, akik az ellenséges hadsereg (a német és magyar hadsereg) visszavonulásakor Észak-Erdély területét önként elhagyták és a visszavonulókkal közösséget vállaltak”.
Ez a rendelet hozzávetőleg 300–400 ezer észak-erdélyi magyar menekültet érintett, olyanokat is, akik az átvonuló front miatt csak ideiglenesen hagyták el lakóhelyüket. Ezek további sorsa a törvény jó- vagy rosszakaratú értelmezőitől vált függővé.
Létkérdéssé nőtt az erdélyi magyarság életében a Pătrășcanu-féle 645. számú igazságügy-miniszteri, úgynevezett „visszaperlési” rendelet, amelynek értelmében „azok a román nemzetiségű lakosok, akik a bécsi döntés után ingatlanaikat bármi okból kénytelenek voltak elidegeníteni, pert indíthatnak a jogügylet felbontása érdekében”. Ez az intézkedés azután újabb bonyodalmakra, visszaélésekre adott okot. A jóhiszemű vevő visszaperelhette ugyan a vételárat, de ez a megváltozott pénzviszonyok következtében még az eljárás költségeit sem fedezte. Arra való tekintettel, hogy a magyar parasztlakosság egy része Dél-Erdélyben otthagyta birtokát, Észak-Erdélyből pedig a román lakosság áramlott a déli vidékekre, a bécsi döntés jogilag biztosította az „önkéntes birtokcserét”. Itt megjegyzendő, hogy a bécsi döntés után több ezer ingatlancsere történt magyarok és románok között. Csereesetekben azonban csak a románok kapták vissza javaikat. A szocialista Romániában a jogegyenlőséget, azaz a nemzeti kisebbségek teljes jogait az 1948-as és 1952-es alkotmányok után az 1965-ös új alkotmány szavatolja (1976).
(folytatjuk)
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 172
szavazógép
2018-10-06: História - :

Spanyolnátha, a félrevezetés mintapéldája (Párizsi levelek)

Az első világháború – ahogy a franciák mondják: a nagy háború – századik évfordulóján érdemes feleleveníteni e szörnyűség járulékát, a spanyolnáthát és annak tömegpusztító következményeit. Kezdetben a háborúzó országok – mint később a csernobili katasztrófát a szovjet központi bizottság – igyekeztek eltussolni, de így csak növelték a bajt. Éppen száz éve, szeptember közepén az Egyesült Államok északkeleti részén ismerték el végre hivatalosan is e különleges fertőző betegséget és tettek valamit ellene.
2018-10-06: Történelmünk - :

Az aradi vértanúk és Batthyány Lajos kivégzése

1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848–49-es szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnökre kiszabott halálos ítéletet. A bécsi forradalom évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amelyről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg.