Mi, hol, mikor

2018. október 9., kedd, Mi, hol, mikor?

Zenés foglalkozások a múzeumban
Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban harmadik alkalommal szervezik meg a Meleté svájci–magyar közös projektet, amelynek célja, hogy svájci zenepedagógusok a német nyelvterületen elterjedt alapfokú zenei oktatást (Musikalische Grundausbildung) Sepsiszentgyörgyön is megismertessék. A zenei foglalkozássorozat vezetői, Sara Franchini, Jonas Gassmann és Salat-Zakariás Soma október 15–19. között három különböző programmal is várják a zene varázslatára nyitott gyerekeket és felnőtteket.
 

 

JÁTÉKOS ZENEI VILÁGUTAZÁSRA 7–9 éves gyerekek jelentkezését várja hétfőtől péntekig 16–17.30 óráig Salat-Zakariás Soma és Sara Franchini. Ezen a kurzuson a gyerekek az együtt zenélés élményéből vehetik ki a részüket egyszerű zenei elemek elsajátítása által. A létszám korlátozott.
RITMUSKURZUS. Ugyancsak hétfőtől péntekig 18–19 óráig ritmuskurzusra várja az érdeklődőket Sara Franchini és Salat-Zakariás Soma. A Stomp együttes által inspirált kurzuson a többnyire szemétnek mondható, újrafelhasználható anyagok és hétköznapi tárgyak hangszerekké alakulnak, majd ritmikus elemekkel ötvözve zenei hangszerként szólalnak meg, rendkívüli élményben részesítve a jelentkezőket.
VOKÁLIS KÉPZÉS. Az esti órákban, 19–20.30 óráig Jonas Gassmann karvezető vár minél több jelentkezőt hétfőtől péntekig, gyerekektől felnőttekig minden korosztályt egy nem hétköznapi vokális képzésre. Ezen a zenei utazáson az együtt éneklés újszerű és inspirálóan felemelő élményt biztosít majd: skandináv melankolikus dallamok, afrikai ritmusos énekek, ír altatódalok és balkáni melódiák lesznek műsoron.
A kurzusokra jelentkezőknek nem kell zenei ismeretekkel vagy hangszertudással rendelkezniük. Jelentkezni a foglalkozás típusának, illetve a résztvevő nevének, életkorának megadásával a melete3.jelentkezes@gmail.com címen lehet október 14-ig. Telefon: 0733 065 080.

Könyvbemutató
ORBÁN DEZSŐ A székely gesta című művét ma 18 órától Baróton Erdővidék Múzeumában, szerdán Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban mutatják be. A bemutatókon jelen lesz Grandpierre Attila, aki Orbán Dezső halála után sajtó alá rendezte és kiegészítette a ráhagyott anyagot, és tanulmányt írt a témáról Fejezetek a székelység őstörténetéből címmel. A kiadványban emellett szerepel még egy, a székely őstörténetet taglaló Grandpierre Attila-tanulmány.

 

Kiállítás
SZÉKELY NEMZETI MÚZEUM. A potsdami Kelet-Európai Német Kulturális Fórum, a nagyszebeni Friedrich Teutsch Ház, a brassói Honterus Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházközség levéltára és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum szervezésében ma 18 órától kezdődik A reformáció Európa keleti részén – Erdély című vándorkiállítás Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban. Johannes Honterus și începuturile reformei la Brașov címmel előadást tart Thomas Şindilariu, a brassói Honterus-gyülekezet levéltárának főlevéltárosa. A prezentáción két kiadvány is bemutatásra kerül a barcasági humanizmus és reformáció témában. Házigazda Boér Hunor.
AZ INCZE LÁSZLÓ CÉHTÖRTÉNETI MÚZEUMBAN szerdán 18 órától Generációk világa címmel megnyitják Incze István Kézdivásárhelyen született festőművész és családja közös kiállítását. Kiállítanak: Incze István (1905–1978) festőművész, Inczéné Sárkány Ilona (1918–2012) iparművész, Incze István fotóművész, In­cze István Botond festőművész. Bemutatják Incze Annamária (1947–2017) Szárnyak és gyökerek című verseskötetét. A kiállítást megnyitja Dobolyi Annamária művészettörténész. Közreműködik Józsa Irén magyartanár. Házigazda Dimény Attila múzeumvezető.

 

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház kamaratermében ma 11 órától a Đorđe Lebović Az ezredik éjszaka című előadást játsszák Zakariás Zalán rendezésében.
M STÚDIÓ. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház ma 19 órától a Háromszék Táncstúdióban a Danse Noir című produkciót adja elő. Rendező-koreográfus Barta Nóra.
MONODRÁMA. A Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja szervezésében Hedry Mária: Zrínyi Ilona – színmű egy hangra című előadást október 11-én, csütörtök 19 órától a Háromszék Táncstúdióban Juhász Róza mutatja be Árkosi Árpád rendezésében. Producer a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. – Klebelsberg Kultúrkúria, Marczibányi Téri Művelődési Központ. A belépés ingyenes.

 

Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban a pénztár nyitvatartása és telefonos helyfoglalás 15 órától a 0787 526 102-es telefonszámon. Honlap: http://www.arta.cityplex.ro/hu.
Ma 16.15-től „Îmi este indiferent dacă în istorie vom intra ca barbari” románul beszélő; 17-től Johnny English újra lecsap magyar szinkronnal, román felirattal; 18.45-től Lajkó – Cigány az űrben román felirattal; 19-től Ismael szellemei; 20.45-től Venom; 21.15-től Esti iskola román felirattal.

 

Röviden
ÁRAMSZÜNET. Erdőfülében a héten naponta 9–16 óráig;  Kiskászonban ma 11–17 óráig; Nagyajtán ma 9–17 óráig szünetel az áramszolgáltatás. Mikóújfaluban október 26-ig naponta többször is árammegszakítás lesz javítás miatt.
EZÜST AKADÉMIA. Sepsiszentgyörgyön a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara által szervezett Ezüst Akadémia Oktatási Program tanévnyitóját ma 17 órától új helyszínen, az unitárius templomban tartják. Meghívott Tatár Márta szívgyógyász, aki A természetes gyógytényezők a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentése témával tart előadást.  
GUZSALYAS. A sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 16.30–17.30 óráig aprók táncháza, gyermektáncház, zenél a Folker együttes; 17.30–19.30 óráig gyermekek kézzel formálható agyagtárgyakat készítenek.
DÍSZÍTŐMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Szorgos Kezek díszítőművészeti szakkör ma 15–18 óráig várja az érdeklődőket a belvárosi Szent József-plébánia könyvtárában (Kós Károly út 6. szám). Telefon: 0727 273 056.
MOZGÁSMŰVÉSZET. Sepsiszentgyörgyön a Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és csütörtökön 19 órától Ágó-gym – alakformáló fitnesz hölgyeknek. Telefon: 0722 233 774. Infó: facebook@liveartdancestudio.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 18 órától aerobiktánc kisiskolásoknak, 19 órától stepaerobik. Telefon: 0722 243 234.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőség) és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonon lehet.
ASZTALITENISZKLUB. A sepsi­szentgyörgyi dollárpiac melletti Topspinben edző irányításával hétfőtől péntekig asztaliteniszklub működik: 16–17 óráig kezdő gyermekeknek, 17–19 óráig haladó gyermekeknek, 19–22 óráig hobbijáték felnőtteknek. Szombaton és vasárnap 12–22 óráig szabad tevékenység. Érdeklődni a 0744 331 777-es telefonon lehet.
HUMORPINCE. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában szerdán 18 órától várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót.
TÚRA. A Természetjárók Baráti Társasága (T. B. T.) szerdán honismereti túrát szervez a Baróti-hegységbe. Útvonal: Árkos–Vadas-tető–Benkő-forrás –Sugásfürdő–Sikó-hegy–Árkos. Távolság: 22 km, indulás 8 órakor Árkos központjából. Túravezető György Ignác.
A NYUGDÍJASOK SUGÁS SZERVEZETE október 12-én, pénteken kirándulást szervez a kőhalmi várhoz. Jelentkezés a 0267 318 160-as telefonon vagy a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban levő székházban. l Kérik azokat a tagokat, akiknek 1000 lejnél kevesebb a nyugdíjuk, november 1-jéig jelentkezzenek a székházban személyazonosságival és a nyugdíjszelvénnyel.

 

Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Bánki Donát utcai Medicom (telefon: 0267 352 659, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár teljesít szolgálatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 772
szavazógép
2018-10-09: Közélet - Fekete Réka:

A szakszervezet kiáll a magyar tanítók mellett (Nem fizetik a románórákat)

Az oktatási törvény által előírt, de csupán néhány éve kiharcolt jogot vont meg a magyar tanítóktól az oktatási minisztérium. Vonatkozó rendelet szerint ezentúl nem fizetik ki a kisebbségi tanítóknak azokat az órákat, amelyeket a román tannyelvű tagozatnak előírt óraszám fölött tartanak. Ha ezt nem sikerül megváltoztatni, a Tanügyiek Szabad Szakszervezete arra biztatja az érintett tanítókat, hogy szervezetük támogatásával pereljék be a munkaadójukat, mert amit ledolgoznak, azért meg is kell kapniuk a bérüket.
2018-10-09: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Illyefalva pulzusa

Hasznos teljes keresztmetszetét adni egy-egy település életének sorozatunkban, hisz előfordul, hogy jelentéktelenebbnek tűnő események mellett elhaladunk, pedig azok fontosak az ott élőknek. Vidéki olvasóink igénylik, hogy viszontláthassanak minden kis eredményt, rendezvényt, amiről beszámolnak, mert azok összekötő szálak, amolyan jelképes hidak közösségi életünkben. Ezekre is ráirányították figyelmünket az Alvégen.