Laczkó Áron visszaemlékezéseiAki hősi halált halt a magyar haza védelmében

2018. október 10., szerda, Élő múlt
November 13. a legszomorúbb nap az életemben, 74 évvel ezelőtt, 1944-ben ezen a napon oltotta ki a drága édesapám életét egy szovjet mesterlövész golyója a Tisza menti harcokban, Prü­gyön a református templom tornyában a tüzérségi megfigyelőállásban. Dr. Laczkó László tartalékos zászlós 1908. december 29-én született Bereckben, de az egyházi anyakönyvbe 1909. január 6-i dátumot írtak. Édesanyja Róth Anna, édesapja Laczkó Ferenc volt. A középiskola után a kolozsvári Ferdinánd Egyetem jogi karára iratkozott be.
  • Domokos Pál Péter és Laczkó László jogászhallgató 1928-as moldvai gyűjtóútjukon
    Domokos Pál Péter és Laczkó László jogászhallgató 1928-as moldvai gyűjtóútjukon
Domokos Pál Péterrel Kézdivásárhelyen ismerkedett meg, vándorszekerén együtt is jártak a moldvai csángó településeken, amikor édesapám A római katolikus egyház története Moldvában című doktori disszertációjához gyűjtött anyagot. Domokos Pál Péter A moldvai magyarság című könyve több kiadásának borítóján ők ketten láthatók. Ígéretes ügyvédi pályáját kettétörte a világháború. 1942. január 1-jén nevezték ki tartalékos zászlóssá. Hősi halált halt a magyar haza védelmében. Önfeláldozó, hősi helytállásáért még a világháború befejezése előtt – post mortem – a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje hadiszalagon karokkal kitüntetésben részesült, majd a Történelmi Vitézi Rend avatta tagjává.
Amikor Kézdivásárhelyen megalakult a 24-es Határvadász Zászlóalj hadtestparancsoksága, akkor küldték át Csíkszeredába átképzésre a kézdivásárhelyieket. 1940-ben és 1942-ben voltak két alkalommal három-három hónapos átképzésen. Édesapám jogász végzettségének köszönhetően a román hadseregben hadnagyi rangban volt, de a második bécsi döntés után a magyar hadseregben csak tartalékos zászlósi rangban szolgált. 1944. április végén, május elején mozgósították, amikor lehetett tudni, hogy közeledik a Jászvásár–Kisinyov vonal felőli harci tér, édesapám a 24. határvadász- zászlóalj századba előbb légvédelmi tüzértiszti kinevezést kapott, majd a hegyivadász szakasznak volt a vezetője haláláig. 1944. április 25-én, születésemkor édesapám nem volt idehaza, Csíkszeredában vagy Marosvásárhelyen volt továbbképzésen, május elején jött haza, mintegy két hetet volt együtt a családdal, aztán visszament az alakulatához. Májusban, júniusban az ojtozi erődszázad védelméhez volt kirendelve. Két-három napig volt Ojtozban, majd egy-egy napra hazajött, aztán visszament. 1944. augusztus 23. utáni napokban egy szovjet előőrs itt is próbálkozott bejönni Ojtozba, kisebb-nagyobb harcokba is keveredtek, de visszavonultak.
Ikafalvára menekítette a családját
Engem édesapám utoljára 1944. szeptember 5-én látott, amikor bejött a városba, és Ikafalvára menekítette a családját az ottani Dienes családhoz, akikkel baráti kapcsolatot ápoltak. Mi a Dienes-kúriában voltunk megszállva. Ez a nap utólag emlékezetes maradt számomra nemcsak azért, mert ekkor vonultak be az oroszok városunkba, hanem azért is, mert ez volt az a nap, amikor édesapám utoljára látott engem. Történt ugyanis, hogy szüleim egyik legjobb barátja, néhai Kovács Ödön, aki édesapámmal egy században szolgált, családját is ugyanoda menekítette ki, Irénke néni pedig édesanyám legjobb barátnője volt. Irénke nénire szeptember 5-én rájöttek a szülési fájdalmak, ezért édesapám és Ödi bácsi Ojtozból egy akármilyen terepjáróval kerülő utakon bejött a városba, mert már akkor megvoltak az első szovjet légi és egyéb támadások. Ikafalváról behozták Irénke nénit és édesanyámat a főtéri Bábaképző épületébe a szülészetre. Amire beértek a városba, egy légitámadás miatt mindenki, orvost és bábát is beleértve, elmenekült az óvóhelyre. Édesanyám maradt egyedül vajúdó barátnőjével, ő vágta el Irénke néni újszülöttjének a köldökzsinórját. Ezalatt engem a nagyszülőkhöz vittek a mostani Székely vendéglővel szembeni, a posta melletti épületbe. Nagyapám szűcs volt. A bombázások miatt levittek a pincébe, és a nagyszülők kihúztak egy pokrócot a fejem fölé, hogy a vakolat ne essen a fejemre. A légitámadás után Irénke nénit ellátta az orvos, a két férfi berakta őt, az újszülöttet, édesanyámat és engem a terepjáróba, és mentek vissza a mezőn keresztül Ikafalvára. Akkorra az oroszok már bent voltak a városban. Minket hátrahagyva Futásfalva fölött mentek át a Bodoki-havasokon a már oda visszavonult alakulatukig, majd Görgényüvegcsűrig.
A prügyi harcok
Édesapámra nincs, hogy emlékezzek, túl kicsi voltam, amikor elveszítettem. Tudtam azt, hogy a 24-esek zászlóalja Prügynél teljesen megsemmisült 1944. november 13-án és 14-én, ezt több leírásban is olvastam. Azt a harcvonalat Tarcalnál, a Tiszánál erdélyi alakulatok védték. Akik szerencsésebbek voltak és hazajöttek, elmesélték, hogy halt meg édesapám. Közöttük volt Kovács Ödi bácsi, László Laci bácsi, a cigányprímás, Harai Gyuszi bácsi, a vendéglőfőnök, meg Dézsi Kálmán hentes-mészáros és Szőcs szobafestő. Ezek mind édesapám alakulatában voltak. November 12-én az anyaországi parancsnokuk, Kiss százados faképnél hagyta őket és megszökött. Édesapám és alakulata Tarcalon voltak elszállásolva, a szőlős vidék fekvése és a falu elhelyezkedése nagyon hasonlít  Kézdiszentlélek–Bélafalva–Kiskászon vidékére. November 12-én este édesapám és háromszéki katonatársai összegyűltek kint a szőlőhegyen még egy búcsúvacsorára, hogyan tovább beszélgetésre, borozgattak és énekelgettek. Édesapám hazaküldte a két székelyföldi zászlóaljparancsnokot és a katonákat, akik másnap nem voltak szolgálatosak, mert látta, hogy nincs tovább, nincs értelme a fölösleges véráldozatnak a hazáért. Azt beszélték meg, hogy valahol Szatmár és Nagykároly környékén találkoznak, ahogy tudnak, visszaszivárognak Erdélybe. Édesapám november 13-án szolgálatot vállalt, igaz, nem ő lett volna, de elment a századkapitány, így ő volt a rangidős tiszt. Orbán Mihály csíkszentmihály-ajnádi születésű tisztes szakaszvezető kellett volna hogy felmenjen a templom tornyába tüzérségi megfigyelőnek aznap. A szovjetek minden éjszaka megcsinálták a pontonhidat a Tiszán, amit hajnalban az édesapám vezette tüzérségi ütegek megsemmisítettek megakadályozva a szovjetek tiszai átkelését a térségben. Ez hét napon keresztül így zajlott. Az oroszok idegesek voltak, mert ezen a részen nem tudták bezárni a „harapófogót”. Ekkor rendeltek oda több mesterlövészt. A tüzérségi megfigyelőpont a templom tornya volt. A prügyi templom Tisza felé néző tornyát mesterlövészek vették tűz alá. Amikor édesapám megnyitotta egy kicsit a torony ablakát, hogy a távcsövével be tudja mérni az orosz állásokat és a hidat, abban a pillanatban feltételezhetően a napfényben megvillant a távcső üvege, és több orosz mesterlövész több lövést is leadott a torony ablakára. Az egyik golyó szíven találta édesapámat. Később Orbán Mihály keresztfia, v. Orbán Imre mesélte, hogy nagybátyja elindult le a toronyból, amikor hallott egy tompa puffanást, mire visszalépett, látta, hogy édesapám már a földön fekszik. Orbán Mihály hozta le a toronyból. A prügyiek úgy tudták, hogy ott a templomnál temették el, de megkaptuk az irattárban és hazatérő bajtársai is elmondták, hogy nem oda temették el, hanem visszavitték a szálláshelyükre, Tarcalra, tíz kilométerre Prügytől. Másnap egyházi szertartással és a falubeliek nagy részvéte mellett bajtársai eltemették.
Megkeresni a sírt
A kommunizmus ideje alatt is foglalkoztatott a gondolat, hogy megkeressem édesapám sírját, de 1962-ig ki sem tudtunk utazni. Akkori magyarországi folyóiratokban, például a Világ ifjúsága magazinban lehetett közölni levelezési címeket, én több lapszámba is beküldtem a címemet, és vártam az olyan levelezőpartnert, aki arról a vidékről volt, ahol édesapám elesett. Így találtam rá egy Czibak Elza nevű lányra, aki tarcali volt. Írtam neki, hogy édesapám felől szeretnék érdeklődni, mert tudomásom szerint ott halt meg, és van egy idős néni a temető mellett, aki gondozza a sírját. Elment érdeklődni a paphoz és az idős nénihez, és megírta nekem, hogy igen, ide van eltemetve egy székely ember. Pár év múlva ugyancsak tőle tudtam meg, hogy ugyanoda temették el a néni egyik rokonát is. Édesapám két nővére a maguk útján szintén keresték a testvérük sírját. A Tusnádon élő nagynéném megkapta, hogy Tarcalon él egy idősebb hölgy a templom mellett, Mária néni, akinek a férje itt, az ojtozi harcokban esett el, és amikor megtudta hogy az ott elesett és eltemetett katona arról a vidékről származik, ahol az ő férje meghalt, felvállalta, hogy gondozza édesapám sírját. 1962-ben kerestem meg először Mária nénit, akkor már beteg volt, nem tudott velem a temetőbe kimenni, de elmondta, hogy merre menjek, hol keressem édesapám feltételezett sírját. A debreceni unokatestvéremmel kerestük meg a sírt. Egy sírnál találtam egy hasábfát, mármint egy kereszt tövét, a másik része hiányzott. A síron jukkavirág volt. Idehaza az összes Laczkó-síron szintén jukkavirág van. Hogy került a tarcali temető sírjára a jukkavirág, a mai napig nem tudom. Valami megfoghatatlan késztetésre ott leálltam, elkezdtem piszkálni a sírt, és akkor került elő egy reklámtábla, amelynek a hátsó felére valaki szurokkal felírta a Laczkó László nevet és halálának időpontját. Annak az egyedülálló idős néninek, aki a sírt gondozta, hirtelen meghalt Tarcalon valami Iván István nevű hozzátartozója, és el kellett temetni. Abba a sírba temették, amelyikben édesapám aludja örök álmát. Az elhunyt idős férfinak a hozzátartozói kitelepedtek Németországba még a kilencvenes években, Magyarországon nem élt rokona. Amikor kiásták a sírhelyet, látták, hogy az egyik felében csontok vannak, azokat békén hagyták, a holttestet a hosszú sír másik felébe temették. Családunk évek óta járt ahhoz a sírhoz. A prügyi református egyház anyakönyvében kutakodtam annak érdekében, hogy kapjak egy halotti bizonyítványt. Ott, ahol meghalt, nem szerepelt a nyilvántartásban, ezt azzal magyarázták, hogy az akkori pap elmenekült az ostrom elől. Édesanyám halála után találtam meg egy levelezőlapot, amit a tarcali római katolikus plébános írt 1945 júliusában, édesapám halála után úgy hét-nyolc hónappal, amiben tudatta édesanyámmal, hogy a férje hősi halált halt, egyházi szertartással temették el a tarcali római katolikus temetőben. Ez nagyon megzavart a keresésben. Akkor édesapám testvérei egy kivételével már meg voltak halva, csak egy élt még Kanadában, aki ludovikás tiszt volt, és amikor a kommunisták hatalomra kerültek 1946-ban, felkerült a hadi üldözöttek listájára. Akkor szökött ki Kanadába. A tarcali egyházi anyakönyvi papírok azt bizonyították, amit távoli rokonokon keresztül megtudtunk, hogy nagybátyám lement Tarcalra, és miután meggyőződött arról, hogy a testvére fekszik a sírban, exhumáltatta a templomkertből a bátyját, édesapámat 1945 májusában, és átvitte a tarcali nagy katolikus temetőbe, ahová eltemette azzal a céllal, hogy majd síremléket emel föléje. Őt pár hónap múlva kezdték keresni a belügyesek, ezért disszidálnia kellett, így a sír ott maradt jeltelenül. A fenti okokból a családunkat itt, Romániában sem merte megkeresni, hogy ne okozzon kellemetlenséget nekünk. Jóval később, kb. a 2010-es évek elején Illésfalvi Péter hadtörténész – aki a 24-ek történetét is kutatta és megírta az Erdély a Hadak Útján 1940-1944 című dokumentumkötetét – telefonált nekem, hogy menjek le Prügyre, és kérjem ki az 1945. májusi anyakönyvet, mert abban benne van, amit keresek. Elmentem, és megtaláltam a bejegyzést, amiről nem kaptam másolatot, de a plébános megengedte, hogy lefényképezzem az édesapámra vonatkozó adatokat. 2010-ben azt az ígéretet kaptam, hogy hadisírrá nyilvánítják, és föléje egy emlékművet is állítanak. Illésfalvi Péter a helyszínen is járt, beszélt a pappal, de felmerült egy gond: annak, aki édesapámmal közös sírban van eltemetve, nincs Magyarországon hozzátartozója, aki beleegyezését adná, hogy Iván István és édesapám közös sírhelyét hadisírrá nyilvánítsák. A Történelmi Vitézi Rend márvány emléktábláját a tarcali temetőben akartuk felállítani, de ott nem volt, ahová felszerelni. Akkor merült fel az a lehetőség, hogy a templom falára kerüljön a márvány emléktábla, amibe én nem egyeztem bele, azzal érvelve, hogy pontosan lehet tudni, hol halt meg. Így került a márvány emléktábla a prügyi templom tornyára, ahol meglőtték édesapámat.
(Részlet Iochom István–Kiss Erika Hadiárvasors című könyvéből)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 343
szavazógép
2018-10-10: Pénz, piac, vállalkozás - :

Kamatmegtakarítás

Az alapkamat 610 bázispontos csökkentése 2012 augusztusa és 2017 vége között 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a magyar költségvetés számára, egyedül 2017-ben 610 milliárd forint volt a kamatmegtakarítás, idén várhatóan további 800 milliárd forintot spórolhat meg ennek hatására a büdzsé – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke tegnap az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
2018-10-10: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Dr. Reisinger János előadása
Új helyszínen, a Bod Péter Megyei Könyvtárban folytatódik az a sepsiszentgyörgyi vetített képes előadássorozat, amelyet 2017 decemberétől 2018 márciusáig a Székely Nemzeti Múzeumban tartott dr. Reisinger János irodalomtörténész A Biblia a képzőművészetben témakörben.