– Miért lettél színész?
– Már elemista koromban eldöntöttem, hogy ezt a pályát választom, miután a szilágysomlyói pap felfedezte a versmondó tehetségemet, és elkezdett szavalóversenyekre küldeni. Jó élmény volt kiállni az emberek elé, érezni a figyelmet... Ha nem tudtam rendesen a verset, az persze nem volt túl felemelő érzés, de azért szerettem a színpadot. Egy időben a papi pálya is felmerült bennem, de végül a színházat választottam. Szilágysomlyón nőttem fel, ahol nem nagyon jutottunk színházközelbe, ezért, amikor a szatmári vagy a váradi társulat nálunk vendégszerepelt, elvarázsolt az előadások légköre. Nem is volt másik tervem, amikor elmentem Kolozsvárra felvételizni, mert semmilyen más pálya nem érdekelt, csak ez. Hál’ istennek, bejutottam.
– Hogyan lettél mozgásszínész?
– Ez valahogy magától alakult így. Másodéven mesterkurzust tartott nekünk Uray Péter, aztán egy előadást is rendezett az évfolyamunkkal, és amikor befejeztük az egyetemet, elkezdtünk azon gondolkodni, hogy jó lenne folytatni ezt a munkát valamilyen formában. Végül Szentgyörgyön adódott lehetőség arra, hogy létrehozzunk egy mozgásszínházi társulatot a Háromszék Táncegyüttes égisze alatt, mi pedig örömmel vágtunk bele. Erős szándék volt bennünk, hogy ezzel foglalkozzunk, és amikor adódott a lehetőség, kihasználtuk…
– Nem bánod, hogy nem prózai színházhoz szerződtél?
– Egy pillanatig sem. Már az egyetem alatt egyre határozottabban éreztem, hogy nem akarok kőszínházhoz szerződni, ahol évekig pincért vagy harmadik alabárdost kell majd alakítanom. Más típusú alkotómunkára vágytam, így kapóra jött az M Stúdió. Valóban kevesebb prózai előadásban játszottam, de azért voltak, vannak szöveges előadásaink, nem maradt ki egészen ez a tapasztalat az életemből.
– Néha a román színház előadásaiban is játszol. Ez milyen élmény?
– Nagyon jó, egy színésznek igazi kihívás más nyelven beszélni, gondolkodni, létezni a színpadon. Másrészt nagyon szeretem ezeket az embereket, közel érzem magam hozzájuk lelkileg. Először Sebastian Marina hívott játszani a saját előadásába, és mivel jó barátom, fel sem merült, hogy ne vállaljam a felkérést. Ez a munka aztán újabb lehetőségeket hozott.
– Melyek voltak az emlékezetesebb szerepeid?
– Szerepeket nem nagyon tudnék kiemelni, inkább a rendezőkkel való találkozások voltak fontosak számomra, ezek határozták meg a szakmai életemet. Ilyen élményem nagyon sok volt. A szerepek közül az Őrnagyot tartom az egyik legfontosabb munkámnak a Tótékból, valójában akkor éreztem azt, hogy színésszé váltam. Attól, hogy diplomát kap az ember, még nem színész, az egyetem után gyakorlatilag újra kell tanulni a szakmát, el kell telnie egy bizonyos időnek, amíg megtaláljuk a helyünket ebben a színház nevű őrületben...
– Mennyi edzés szükséges ahhoz, hogy fizikailag formában tartsd magad?
– Én nem szoktam edzeni, de tudom, hogy kellene. Először a tavaly éreztem, hogy megterhel az évadkezdés, ezért kértem, hogy tréningezzünk, mielőtt elkezdenénk dolgozni. Ha az ember a nyári szünet alatt semmilyen fizikai munkát nem végez, nehéz visszarázódni. Valójában szerencsés alkatom van, nem kell különösképpen rádolgoznom arra, hogy formában legyek.
– Hogy érzed magad az M Stúdiónál?
– Jól. Persze nem vagyok mindenkivel közeli barátságban, de szeretem a kollégáimat. Nálunk létkérdés, hogy jó viszonyban legyünk egymással, egy ilyen kis csapat nem bírna meg komoly konfliktusokat. Voltak időszakok, amikor a társulat mostoha sorsa miatt elégedetlen voltam, de mióta Márton Imola a társulatvezető, biztonságban érzem magam.
– Milyen Szentgyörgyön élni?
– Lassan megszoktam és meg is szerettem Szentgyörgyöt, ma már nagyon is élhető helynek tartom mind kulturális, mind magánéleti szempontból, de ez sem volt mindig így. Tíz évvel ezelőtt még annyira idegen volt számomra ez a város és az itt lakó emberek is, hogy a táskámból sem voltam hajlandó kipakolni.
– Terveid?
– Régóta gondolkodom egy egyéni előadáson. A rendezést már kipróbáltam a Kecsevecsével, el is raktároztam magamnak az élményt, most arra lennék kíváncsi, hogy milyen egyszerre rendezni és játszani. Reménykedek, hogy még ebben az évadban összejön. Hosszú távú terveim nincsenek, nem vagyok álmodozó típus...
– Elégedett vagy a munkáddal?
– Alapjáraton igen. Persze máshol is tarthatnék, de tisztában vagyok azzal, hogy minden ember a saját szerencséjének a kovácsa, senki sem véletlenül van abban a helyzetben, amiben van. Én általában rábízom magam a különböző impulzusokra, nem szoktam hegyeket mozgatni azért, hogy karriert építsek magamnak. Azért persze próbálok nyitott lenni, élni az adódó lehetőségekkel.