Erdély és Székelyföld rejtett, ritkán látogatott természeti és kulturális értékeinek felfedezésére vállalkoztak, vállalkoznak azok a sepsiszentgyörgyiek, akik részt vesznek a Kakas Zoltán néprajzkutató által szervezett honismereti kirándulásokon. A Beszélő Tájak Túracsoport – e névre keresztelte csapatát a kezdeményező – szeptember végén Máramarosban járt, s felkereste a térség néhány magyar települését, köztük az erőteljes szórványsorsban lévőket is. Kakas Zoltán alapos és precíz idegenvezetőként már az autóbuszban ismerteti a látnivalókat, a helyszínen rendszerint rövid ideig tart a rápillantás egy-egy falura, városra. Ám a kíváncsibbakban megszülethet az elhatározás, hogy a rövid látogatást egy ráérősebb nézelődéssel is érdemes folytatni. Hiszen szülőföldünkkel, halkan beszélő tájainkkal ismerkedünk.
Kalotaszegi színfoltok
Kolozsvártól nem messze, alig letérve a főútról Gyerővásárhely vár felfedezőire. A Magyarkapus községhez tartozó falu ékessége a református templom, amelynek pazar kazettás mennyezetét Umling Lőrinc és Asztalos Tamási János készítette 1752-ben (kazettasmennyezet.hu).
Gyerővásárhely festett kazettás református temploma
Az egykori Kolozs vármegye települése a Kalotaszegi Református Egyházmegyéhez tartozik, az ott élők elmondása szerint mintegy 160 magyar lakja, és nagyjából hasonló az ott élő román közösség aránya is. Kaló Bancsi Ferenc kalauzol a református templomhoz – a találkozás vele véletlenszerű, ő maga ezt így fogalmazza meg: „engem az Úr hozott ide” –, majd előkeríti a nyolcvan év fölötti Andi sógort, azaz Kaló Bancsi András kántort, és megmutatják a templomot, amelyet az 1333-ban már jegyzett, középkori plébániatemplom lebontása után emeltek.
A gyerővásárhelyi Kaló Bancsi Ferenc
A kántor megszólaltatja az orgonát, énekel, aztán következik is a búcsúzkodás. A 64 éves, egykori vasesztergályos Kaló Bancsi Ferenc még szorít annyi időt, hogy megmutassa a portát, ahol született – ott éppen a lányáék építkeznek, javítanak, ez pedig bizakodásra, a jövő tervezésére utal –, s végül lefényképezteti magát, lovával együtt. Aztán indulás tovább, Bánffyhunyad felé, pedig lenne még látnivaló a környéken, például a falu határában lévő Kőpénz-bánya, ahol a legendás Szent László-pénzből lehet gyűjtögetni (valójában ez egy óriási, megkövült egysejtű ősmaradvány, azaz nummulitesz). Erdélynek szinte nincs olyan szeglete, ahol ne lapulna valami egyedi, valami sajátos…
A bánffyhunyadi református templom műemlék épület
Bánffyhunyadon, a városka szívében az impozáns református templomot éppen magyarországi turistacsoport látogatja, orgonájának hangzásában gyönyörködnek. Lenyűgöző e műemlék épület Kalotaszeg történelmi központjában, mégis, szomszédságában Horea és Avram Iancu szobra mintha háttérbe próbálná szorítani a 13. századot, a késő gótikát.
Alkonyat Kapnikbányán
Máramaros, Nagybánya környéke. A késő őszi napfény íze tündöklővé teszi ezt a jobb napokat is látott térséget. Különösen az egykori bányásztelepülések hulltak a mélybe, miután felszámolták az ércek kitermelését. Sokan, főleg a fiatalok külföldre mentek, s akik maradtak, komoran tekintenek a jövőbe. A híres Kapnikbánya lakói is keresik a kiutat, köztük a még ott élő magyarok is. Őket segíti, szolgálja elkötelezetten Ábel tiszti, azaz Ambrus István.
Ábel tiszti a kapnikbányai Szent Borbála-templomban
A sepsiszentgyörgyiek jól ismerik és szeretik a gyimesfelsőloki származású tiszteletest, hiszen a Krisztus Király-plébánián szolgált hét esztendőt segédlelkészként. Háromszékről került Máramarosba 2015-ben, negyedik éve a kapnikbányai Szent Borbála-templom plébánosa, és késő délután is szorít időt arra, hogy a Sepsiszentgyörgyről érkezetteknek meséljen új kihívásairól. Mint meséli, miután bezárták a tárnákat, Kapnikbányáról sokan elmentek, a 4800 lelkes bányaváros lakosságának mintegy fele maradt otthon, a többiek külföldön dolgoznak. A helybeliek számára hatalmas csapást jelentett a hagyományos, évszázados bányászat felszámolása, „nem azért zárták be, mert kiürült, hanem mert nem termelnek semmit, és így könnyebb”. Befalazták a bányabejáratokat, vízzel öntötték el a tárnákat, a bányászat emlékét már csak egy kis múzeum őrzi, vége. Mégis, az elmúlt időszakban többen bemerészkedtek a vizes járatokba, az egykori, híres bányavirágokat keresték, többükkel áramütés végzett. Sokan eladták házaikat, s akik maradtak, reményvesztettek, a ház körül dolgozgatnak… A volt bányászokat 45 évesen nyugdíjazták, a fiatalok többsége pedig elment.
Háromszékiek a kapnikbányai Szent Borbála-templomban
Ám minden augusztusban rendszerint hazajönnek, olyankor tartanak néhány esküvőt, keresztelőt, „ezen a vidéken nagyon érződik, hogy elmennek, elmentek az ifjak”. Mondják, teszi hozzá a tiszteletes, hogy egyszer majd hazajönnek, de nagy változásnak kell bekövetkeznie, hogy ez megtörténjék… Néhány fiatal azért próbál helyben vállalkozni, rajtuk kívül csak az idősebbek maradtak, gyermekeik rendszerint külföldön élnek, nincs, aki mellettük legyen, ha segítségre szorulnak. Kihaló közösség a kapnikbányai, nagyon szomorú ezt tapasztalni, magyarázza Ábel tiszti. „Van-e örömünk? Amikor süt a nap, örülni szoktunk”, ugyanis hideg, hűvös e hely. Nagyon nehéz lelkesíteni a maradottakat, miközben egyre több a temetés, évente öt-hat-hét keresztelőt tartanak, de csupán két gyermek él szüleivel a városban. A római katolikusok lélekszáma 470, de közülük csak 200–210 maradt otthon, a többiek „belátogató vendégek”, nyaranta időszakosan azért nagyobb a pezsgés, mert a hazatérő gyermekekkel evangelizációs hetet tartanak.
Magyar iskola már hat-hét éve nincs, csupán 12–14 óvodás maradt, s míg a magyar családból származó kilenc-tizedikesek még tudnak magyarul, a kisebbek már kevésbé, a fiatal magyar nyelvű édesanyák többnyire nem tanították meg gyermekeiket anyanyelvükre. Vegyes házasságban egy román ajkú is elég ahhoz, hogy a magyarok feladják anyanyelvüket, már románul beszélnek. Ezért Ábel tiszti a másik templomban román nyelven is prédikál, mert ha csak magyarul szólna, nem jönnének a hívek, s számára fontos, hogy Jézust minél többen megismerjék. Március 15-ére a templomban emlékeznek, ha van, kivel (1910-ben még közel 1900 magyar élt a településen, több mint fele a lakosságnak – szerk. megj.), ám december elseje nagy ünnep a településen. Különben a tekintélyes méretű Kapnikbányára – mint Ábel tiszti megjegyzi, tizenegy kilométer hosszú, gyalog is végigjárta, így állapította meg, hogy a város „hat és fél rózsafüzér hosszú” – kevesen jönnek a látnivalókért, újabban télen a sízőket próbálják a térségbe csalogatni.
„De az Isten mindig velünk van – vallja a fiatal plébános –, s próbálom észrevenni minden helyzetben, hogy mennyire szeret bennünket.” Még élünk, mondja, sokan reménykednek abban, hogy lesz még bányászat, a helyi rezesbanda nyolc-tíz éve fújta el utolsó alkalommal a bányászhimnuszt, hangszereiket akkor letették, s azt mondták, csak akkor veszik újra elő, ha lesz ismét bányászat… „Sokszor kérdem: mit tegyek? Imádkozom.”
A bányászok védőszentjéről elnevezett templom tornyát eközben fogyó fény színezi, közeledik az alkonyat.
Bizakodás Máramarosszigeten
Másabb, biztatóbb a magyarság helyzete Máramarosszigeten, illetve a szomszédos Hosszúmezőn. A Tisza menti Hosszúmező község lakosságának nagy része, mintegy 70 százaléka magyar, a románok és a ruszinok mellett református felekezetűek, illetve katolikusok. Az egyetlen magyar többségű település a térségben, ahol tizenkét év után, 2016-ban a magyar pártok összefogásával sikerült magyar polgármestert választaniuk R. Fekete Lajos személyében.
A hosszúmezői Kántor Margit (balról) a vendégeknek magyaráz
Fel is tűnnek a magyar utcanévtáblák, a műemlék templomot pedig a harangozó, az 56 esztendős Kántor Margit mutatja meg, s vendégszeretőként arra biztatja a székelyföldieket, látogassanak a Tisza mentére, érdemes. Ő személyesen azt fájlalja, hogy a fiatalok közül kevesen járnak templomba, „mert az internet lefoglalja őket”. Mint mondja, a település magyar iskolájában két első osztálynyi magyar kisdiák jár, nyolcadiktól pedig Máramarosszigeten folytatják tanulmányaikat.
A patinás Máramarossziget élő történelem, számos szempont okán. A közösségével, annak múltjával kapcsolatos tényeket Lovász István református tiszteletes ismerteti az egyedi, tekintélyes méretű templomban.
Máramarossziget műemlék református temploma, előtte az 1848–49-es hős honvédek (Asztalos Sándor és Móricz Samu) 1887-ben emelt emlékműve
Ez a hajdani királyi koronaváros „legjelentősebb épülete”, magyar vonatkozásban legalábbis. A kalotaszegi származású fiatal lelkész négy esztendeje szolgálja közösségét, s a település számos híres szülötte közül Hollósy Simon festő, illetve Leöwey Klára író, újságíró nevét említi, utóbbi nevét viseli a város egyetlen magyar nyelvű elméleti líceuma is. A máramarosszigeti magyarok hasonló gondokkal szembesülnek, mint bármely más szórványközösség: több a temetés, mint a keresztelő, egyre kevesebb a magyar gyermek, s bár óvodától a tizenkettedik osztályig biztosított az anyanyelvű oktatás, „sajnos egyre kevesebben vannak, akiket érdekel a magyar oktatás”, gond a „beolvadás”. Ezt ellensúlyozandó, Máramarosszigeten is egy nagyon korszerű óvoda épül a magyar kormány támogatásával, s bíznak benne, hogy ez változtat majd a főként vegyes házasságban élők szemléletén, miszerint jobban érvényesül majd egy magyar gyermek, ha román tannyelvű intézménybe jár.
Lovász István máramarosszigeti református lelkész
Az előkészítő osztályba most tizenkét magyar kisdiák jár, de 2014-ben még kétosztálynyi magyar fiatal érettségizett, ám a város román tannyelvű osztályaiból még össze lehetne gyűjteni egy-egy osztályra való magyar gyermeket… A magyar lakosság mintegy négyezer fős (a teljes lakosság 37 ezer), a reformátusok lélekszáma 1001, számottevő, háromezer fős a római katolikus közösség is, s még három-négy unitárius felekezetűről is tudnak. De bajok vannak a visszaszolgáltatással is, több mint 22 ingatlan, illetve 150 hektárnyi terület „várja”, hogy visszakerüljön jogos tulajdonosához, a református egyházközséghez. Lovász István mégis bizakodó, reméli, hogy újra meghonosodik a magyar gondolkodás, „ennek a gyülekezetnek óriási hitbéli és kiállásos múltja van, ezt kell átmentenünk a jelenbe és a jövőbe”.
A felsőbányai Nagyboldogasszony római katolikus templom
Újra Nagybánya szomszédságában. A felsőbányai, gigantikus, lenyűgöző Nagyboldogasszony római katolikus templom oszlopcsarnoka előtt korosabb asszony halad unokájával. Magyarul beszélnek. – Vannak még magyarok Felsőbányán?
– Vannak elegen, válaszolja, s mennek tovább, szaporán, derűsen.
