Utasai támadtak rá a taxisra

2018. október 22., hétfő, Közélet

Egy kézdivásárhelyi taxisofőrt akart kirabolni szombat este két fiatal.

A 20 és 24 éves elkövetők a diszpécserszolgálaton keresztül hívták a járművet azzal, hogy Esztelnekre mennének. Az úton erőszakoskodni kezdtek, 350 lejt el is vettek a sofőrtől, akit kiszállítottak a taxiból, majd le akartak lépni a járművel, de a vezetőnek ezt sikerült megakadályoznia és elhajtania. Ezek után értesítette a rendőrséget. A hatóság emberei rövid idő alatt azonosították a két elkövetőt, kiderült, egyikük hatósági felügyelet alatt áll egy más bűncselekmény elkövetése miatt. A fiatalokat 24 órára őrizetbe vették, minősített rablás gyanújával vizsgálatot indítottak ellenük. (ndi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2018-10-22: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Vereségeink

Egyre csak halmozódnak, szinte mindennapossá váltak. Tegnap egy felirat, egy zászló, ma egy tábla – most éppen a Székely Mikó Kollégium bejáratáról kellett levenni az intézmény megnevezését a szolgálatos feljelentő által indított perben született táblabírósági ítélet következtében –, de volt már épület, iskola, egyetem veszteségeink listáján, és holnap ki tudja, mi következhet.
2018-10-22: Közélet - Fekete Réka:

Előjegyzés elektronikusan is (Megyei kórház)

Jövő hónaptól elektronikusan is előjegyzést kérhetnek a betegek a sepsiszentgyörgyi megyei kórház járóbeteg-rendelőjének szakorvosaihoz, és egy erre a célra kifejlesztett internetes felületen kiválaszthatják az orvost, az adott pillanatig szabadon maradt vizsgálati időből pedig bejelölhetik a számukra kedvezőt. Ha visszajelzést kapnak, hogy minden rendben, már csak észben kell tartaniuk, mikor kell megjelenniük a kiválasztott orvos rendelőjében – tájékoztatott András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere.