Bicsi Gyula /1953–2018/

2018. november 5., hétfő, Közélet

Elhunyt Bicsi Gyula festőművész és grafikus.

  • Bicsi Gyula a Teinben januári kiállításának megnyitója után
    Bicsi Gyula a Teinben januári kiállításának megnyitója után

Bicsi Gyula 1953-ban született a Szatmár megyei Nagyszokondon. Édesanyja német, édesapja magyar, Vajdahunyadon járt iskolába, fémkohászati szaklíceumban érettségizett, majd kitartó autodidakta képzés után felvették a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémiára. Egyetemi tanulmányai után Hidvégen és Sepsiszentgyörgyön rajztanár, a megyeszékhelyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban oktatott, rövid ideig Hidvég polgármestereként is dolgozott. Több mint tizenhat egyéni tárlata volt Románia és Magyarország városaiban, utolsó egyéni kiállítását idén januárban a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban tekinthették meg az érdeklődők.

Bicsi összetéveszthetetlen vonalai és színei nem hagynak közömbösen sem laikust, sem szakmabelit. A művek megragadják, megszólítják és elgondolkodtatják a befogadót. Egy különleges világot ábrázol a maga nyugtalanító, izgató, meglepő sajátosságaival, jelei lüktető hiányérzetről is szólnak. A kocsma a művész számára az a hely, ahol megáll az élet ideig-óráig, az emberek kiszállnak a mindennapi mókuskerékből, ahol lehet beszélni a semmiről, vagy egyszerűen csak maguk elé nézhetnek a semmibe. Ezek a torzult, hajnali arcok sorsokat tükröznek. Bicsi Gyula kegyetlen pontossággal alakítja figuráit karikatúraszerűvé, szinte absztrakttá, de oly módon, hogy torzultságukban is megcsillan bennük az emberi.

Nyugodjék békében.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1735
szavazógép
2018-11-05: Közélet - Fekete Réka:

Működik az elektronikus előjegyzés (Megyei kórház)

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház november elsejétől bevezetett új szolgáltatása lehetővé teszi, hogy a betegek internetes előjegyzést kérjenek az általuk kiválasztott orvoshoz. Ugyanezt megteheti a családorvos is, ha páciensét szakorvoshoz irányítja.
2018-11-05: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Oltassuk be kedvenceinket (Veszettség elleni kampány)

Bár az előző két évben Háromszéken veszett állatot nem jegyeztek, a megyei állategészségügyi igazgatóság ismételten arra figyelmezteti a tulajdonosokat, ne mulasszák el beoltatni házi kedvenceiket, ellenkező esetben bírságot kockáztatnak.