Forma–1 Hamilton nyerte az idényzárót

2018. november 26., hétfő, Sport

A már ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, megkoronázva ezzel karrierje egyik legsikeresebb szezonját.

  • Fotó: Getty Images / Lars Baron
    Fotó: Getty Images / Lars Baron

A 33 éves versenyzőnek ez volt idei 11. és pályafutása 73. futamgyőzelme, Abu-Dzabiban negyedszer állhatott a dobogó felső fokára. A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett, harmadikként pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba.

A rajtot nagyobb probléma nélkül teljesítette a mezőny, azonban még az első körben megtörtént a szezon egyik leglátványosabb balesete: Nico Hülkenberg csatázott Romain Grosjeannal, és az egyik kanyarban a Renault jobb hátsó kereke összeért a Haas bal első abroncsával, aminek következtében Hülkenberg autója kétszer megpördült a tengelye körül, és végül fejjel lefelé állt meg a pályát övező gumifalban. A német pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de a biztonsági autónak a pályára kellett hajtania a mentés idejére. A Safety Car a negyedik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend a dobogós helyeken Hamilton, Bottas, Vettel volt.

A hetedik körben a finn Kimi Räikkönen Ferrarija műszaki hiba miatt a célegyenesben megállt, így az egyszeres világbajnoknak nem sikerült jó eredménnyel búcsúznia az olasz csapattól. Vettel a 35. körben utolérte, majd elhúzott a hibázó Bottas mellett, ezzel feljött Hamilton mögé a második helyre. Bottast rövidesen Verstappen is beérte, és egy agresszív manőverrel elment mellette, majd Ricciardo is lehagyta a finnt.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso egy 11. hellyel búcsúzott a McLarentől és a Forma–1-től, a 37 éves spanyol pilótának ugyanis ez, pályafutása 312. futama volt az utolsó az F1-ben. A levezető körön Hamilton és Vettel Alonsóval egyszerre fordult be a célegyenesbe, ahol aztán mindhárom pilóta gumiégetéssel ünnepelt. A Forma–1 következő idénye jövő márciusban rajtol Ausztráliában.

A vb-pontversenyek végeredménye: * pilóták: 1. Lewis Hamilton 408 pont, 2. Sebastian Vettel 320, 3. Kimi Räikkönen 251, 4. Max Verstappen 249, 5. Valtteri Bottas 247 * csapatok: 1. Mercedes 655 pont, 2. Ferrari 571, 3. Red Bull 419, 4. Renault 122, 5. Haas 93.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1294
szavazógép
2018-11-26: Sport - :

Őrségváltás a 4. forduló után (Lábtenisz)

Új éllovasa van a megyeszékhelyi Sepsi Lábteniszbajnokságnak, miután a korábbi első helyezett, a Máthé/Farkas/Moldován trió kisebb meglepetésre 2–1 arányban kikapott a Nemes/Péter/Bodor hármastól a pontvadászat 4. fordulójában.
2018-11-26: Kultúrkert - Mózes László:

Sorsok, arcok és hangok a forrásvidékről

Kevésbé szokványos, ám annál értékesebb digitális kiadvánnyal örvendeztették meg a népzene és a néptánc kedvelőit Fekete Réka és Ferencz Csaba, a Háromszék újságírói. A szerzőpáros öt évvel ezelőtti, Forrásvidéken című kötete  folytatásaként összeállított egy albumot, melyben kép-, hang- és filmanyag mutatja be azokat a hagyományőrző adatközlőket, akiket korábban könyvükben ismertettek.