Vencel király útja

2018. december 15., szombat, Kiscimbora

Karácsony napján Vencel, Csehország királya kitekintett palotája ablakán, és felfigyelt valamire a havas mezőn. Bizonyára egy vadállat vagy talán egy kóbor kutya lehet – gondolta először, ám ahogy jobban szemügyre vette az alakot a hóesésben, felismerte, hogy egy ember az!

  • II. Cencel cseh király. Fotó: Wikipédia
    II. Cencel cseh király. Fotó: Wikipédia

Vencel király az egyik apródjáért kiáltott.
– Ki lehet az ott? – mutatott az ismeretlen alakra.
Az apród kinézett az ablakon és legyintett:
– Á, csak egy öreg paraszt. Valami Vladimir a neve. Gondolom, tűzifát szedeget.
A király figyelte az embert és a zord téli időt. Aztán a palota falai között felhalmozott temérdek kincsre gondolt, és arra, hogy mögötte a kandallóban lobog a tűz.
– Hol lakik? – faggatta tovább az apródját.
– Jó messzire innen, a hegy lábánál – felelte amaz. – De miért kérdezi, felség?
– Azért, mert segíteni fogunk rajta! – vágta rá a király, és gyöngéden meglapogatta az apród hátát. – Készíts össze ételt, bort és tűzifát! – parancsolta. Követni fogjuk Vladimirt hazáig!
– Na de a vendégei, felség! – ellenkezett az apród. – Mi lesz a karácsonyi ünnepséggel?
– Hogyan ünnepelhetnénk – sóhajtott a király –, amikor az a szegény ember még csak meg sem tud melegedni? Ételt, bort és tűzifát hozz ide! – adta ki újra a parancsot, de ezúttal olyan határozottan, hogy az apród nem mert tovább vitatkozni.
Nehezen haladtak előre a hóban – a király és az apród, egymás mellett, vállvetve, ajándékokkal megrakodva. Süvített a szél, szakadt a hó, a paraszt háza pedig még igencsak messze volt. Az apród egyre jobban elfáradt, végül lemaradt.
– Felséges királyom! – kiáltotta előre a hófúvásban. – Nem bírom tovább. Nagyon kimerültem, és a lában annyira fázik, hogy alig érzem már!
Vencel király megállt és elgondolkodott. Segíteni akart a szegény paraszton, de nem szerette volna kockáztatni az apród életét sem. Már éppen visszaküldte volna a palotába, amikor remek ötlete támadt.
– Kerülj mögém, fiam! – mondta kedvesen. – Lépj mindig a lábnyomomba, hátha ez segít.
Így folytatták útjukat. Amikor az apród mestere nyomába lépett, szinte melegnek érezte a talajt a talpa alatt – mintha megmelengették volna a király léptei! Most már könnyűszerrel haladt előre a hóban, és hamarosan megérkeztek a paraszt kunyhójához. Az öreg Vladimir nem akart hinni a szemének, amikor megpillantotta a királyt az ajtaja előtt. Még jobban leesett az álla a csodálkozástól, és nem győzött hálálkodni, amikor a király ajándékokat rakott elé, és így kiáltott:
– Étel! Bor! Tűzifa! Boldog karácsonyt!
Vencel király és az apród karácsonyi útjáról azóta is mesélnek mindenhol. Ma éppen itt, nálatok.

(Cseh legenda)

Hozzászólások
Szavazás
Ön hol tervezi idei nyaralását?








eredmények
szavazatok száma 659
szavazógép
2018-12-15: Kiscimbora - :

A holló

A holló minden madárra irigykedett. A vörösbegyre, a jégmadárra, a harkályra azért, mert szebbek voltak nála. A pacsirtára és a fülemülére pedig azért, mert szebben daloltak, mint ő. A holló magányosan repkedett mindig, s közben keservesen károgott.
2018-12-15: Kiscimbora - :

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
-Csing-ling-ling-száncsengő.
Száncsengő -csing-ling-ling-
Tél öblén halkan ring.