Részletek a Kudelász Ildikó színművésznő 80. születésnapján készített beszélgetésbőlMagunkban hordozni a csodát

2008. augusztus 16., szombat, Emlékezet

,,Kolozsváron születtem. Apám a kolozsvári magyar színháznál volt díszlettervező, egyébként festő- és szobrászművész. Korán megismerkedtem a színházzal, mert gyermekkoromban minden darabot megnézett a család. Apám sokszor magával vitt a színházba. Én sokszor ámultam és bámultam. Ahogy László Karcsi szokta írni: a csodát láttam — színpadközelben. Így természetes, hogy vonzalmat éreztem, kívánkoztam abba a csodálatos világba. Egyébként a Marianumba jártam. Negyedik gimnázium után kimaradtam, mert akkor nyílt meg a színiiskola. Ugyanis a színtársulat a Sétatéri színházból átköltözött a Hunyad téri színházba (ez 1941-ben volt), és a színház keretében megnyílt a színiiskola.

Anyám nem akarta, de én addig sírtam, míg apám azt mondta, hogy próbáljam meg. El is végeztem, mert hároméves volt, és éppen negyvennégyben fejeződött be. Több évfolyam már nem is végezhetett a háború miatt. Ösztöndíjat kaptam, és a színház szerződtetett. De a színházat kitelepítették Pestre, mert közbejött a háború. Mi is lementünk Dunántúlra nagynénémhez."

,,1946-ban alakult meg Kolozsváron a Dolgozók Színháza román és magyar tagozattal, két évig működött, és akkor helyezték ide. Én 1947 őszén jelentkeztem. Két színésznői állást hirdettek meg, az egyikre engem vettek fel, a másikra Gellért Ibolyát. A szezon végén Bokor Andor igazgató bejelentette, hogy a minisztérium Sepsiszentgyörgyre nevezett ki, aki elfogadja, az aláírja a szerződést. Tízen voltunk színészek, négyen maradtak Kolozsváron, és hatan aláírtuk a szerződést: Arányi Júlia, Székely Rózsi és jómagam, Fekete Gyula, Bíró Levente (jelenleg Kolozsváron él) és Neagrău István. Ugyanakkor az állam megszüntette Szatmáron az operettszínházat, és hat színész átszerződött hozzánk, akikkel már együtt jöttünk Szentgyörgyre. Ez a hat színész: Dési Jenő, Kárpáthy Maja, Bokor Ilona, Király József, Szirmai Gabriella és Berkó György. Tehát tizenkét színész, aztán a súgó, az ügyelő, a pénztáros, egy díszletfestő, az igazgató és a rendező. Tizennyolcan érkeztünk meg 1948. augusztus 15-én 9 órakor Sepsiszentgyörgyre. Megemlítem azokat is, akik még itt szegődtek hozzánk: Máthé Pista (magyarországi színész volt, ide nősült, aztán felhagyott a színházzal, de hogy társulat jött, újra bekapcsolódott, egy nagyon jóképű, olyan 45 év körüli férfi volt), az első könyvelőnk: Hutera Árpád és két műszaki dolgozó, akik kitartottak végig: Nyáguly Sándor és Fazakas Gábor. Hát így indultunk... Egy évig a Lux mozi termében játszottunk a renoválások miatt. 1949-től jöttünk át a mai terembe. Sokan jelentkeztek, de el is mentek egy év után, mert nem tetszett a hideg. Sok volt a kiszállás, rázósak az utak, a helyiségek hidegek — egyszóval nagyon nehéz volt."

,,Az első tíz év legsikeresebb darabja a Gárdonyi-regényből készült színdarab. Ida nekem is kedvenc szerepem volt, Bíró Levente játszotta a tanítót. Egy hosszú, szürke, galambszínű selyem ruhában játszottam. Azt mondtam, ha meghalok, abban temessenek el. Nyilván, az a ruha már rég nincs meg... Még annyit fűznék a darabhoz, hogy országos turnén voltunk vele Szalontán. Tény, hogy nem érkezett meg a vagon: se díszlet, se ruha, se kellék nem volt. Az igazgató kiállt, és elmondta, hogy mi a helyzet, nincs mit tennünk. Játsszuk, vagy ne játsszuk? Hát játsszuk, persze... Na jó. Igen ám, de jött a harmadik felvonás. Szünetben nekem eszembe jutott a fátyol. Jaj, mondom, mi lesz, hisz azzal kezdődik, hogy én próbálom a fátylat. Jaj, fátyol! Hát mi legyen, honnan szerezzünk? Ott volt a szomszédban egy egészségügyi rendelő, átmentünk, és onnan szereztünk 2—3 méter foszló szélű gézt. Sosem felejtem el, azzal terítenek le... Fantasztikus volt... Hát így telt az idő, teltek az évek. Jöttek a jobb darabok, de ezt a szerepet nagyon szerettem...."

,,Rengeteg gyerek-, kislány- és apródszerepet játszottam, merthogy alkatomnál fogva erre voltam jó. Marton Lili Taligás királyában Piroskát alakítottam. Évek múlva, amikor ugyanezt játszottuk, megint rám került ugyanaz a szerep. Tulajdonképpen így adódott, hogy aránylag korán, ötvenéves koromban otthagytam a színházat, nyugdíjba mentem, mert a szerepköröm lejárt. Ugyanis nem vagyok hősnő típus, nem vagyok asszonytípus, nincs komikai vénám... S akkor váltottam verselőadásokra, egyéni műsorokra. A hat műsorból a három utolsót nem engedélyezték. Életem a vers, már gyermekkorom óta. Apám nagy Ady-rajongó volt, anyám háziasszonyként megmaradt Petőfinél, Aranynál, tehát a klasszikusoknál... Én soha nem mertem verset írni, mert annyira tisztelem a költészetet, hogy bele sem merek avatkozni. A vers röviden és tömören annyi mindent kifejez, annyi minden van benne. Nekem a könyvek jelentik az örömet."

,,Egy Vas István-idézetet nagyon magaménak vallok: Mi más értelme van az időben a szépet halmozni, / ha nem az, hogy amikor nyomorultul küszködik az élet, / akkor is szép lehess...? Valahogy én is így vagyok. Nagyon sok szép könyvet összegyűjtöttem. Mindig megéreztem vagy felfedeztem, megláttam mindenben a szépet. Összegyűjteni a szépet, és abból akkor is élni, profitálni, mikor nehézségek, bajok, problémák vannak: ez meg tudja színesíteni az életet. Nem is tudom, mi lenne az életemmel, ha nem lennének versek, ha nem lenne költészet."

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bejut-e a Sepsi OSK labdarúgócsapata a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 181
szavazógép
2008-08-16: Emlékezet - László Károly:

Kudelász Ildikó emlékezete

Nem vagyok sepsiszentgyörgyi születésű, de minden egyes alkalommal, amikor a kezembe kerül Petőfi utolsó levelének szövege, amelyben városunkat említi, jóleső izgalom fog el.
,,Írtam, hogy Csíkszeredá­nak és Kézdivásárhelynek gyö­nyörű vidéke van, de Sepsiszentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék." Két nappal e levélsorok után örökre eltűnt Fehéregyházánál...
2008-08-16: Sport - Áros Károly:

A hetedik versenynap (Peking, 2008)

A Madárfészek és a Vizes kocka közötti ingázással kezdtük a hetedik napot. Itt a sportok királynője, az atlétika kezdte bemutatkozását, ott szokásukhoz hűen újabb világcsúcssorozatot ígérnek az úszók, az amerikai Phelps a sporttörténet Úszás című fejezetének hatodik bekezdéséhez kezd, Cseh Laci ezüstös mesterhármasra készül. Közben a női tornászok is beléptek a szerek közé, hogy eldöntsék, ki a legjobb egyéni összetettben; a férfi párbajtőrözők a csapatverseny érmeiért szurkálják egymást, igaz, sőt, érdekes is, hiszen érdekeltek vagyunk, mégis, a ,,fészek" s a ,,kocka" ezen a napon vonzóbb, annak ellenére, hogy az atlétika csak délutánra tervez éremosztást. Így aztán egy időre a Vizes kockára összpontosítunk.