Amikor Ady Endre 1919. január 27-én reggel a Liget Szanatóriumban, kéthetes kórházi szenvedés után nyolc óra tájban meghalt, már csaknem teljes pontossággal készen voltak azok a térképek, amelyek a történelmi Magyarországot az afrikai vagy a dél-amerikai törzsek földjeihez hasonlóan vagdosták darabokra, tekintet nélkül az ott élők nyelvi, kulturális határaira, történelemalakító örökségére.
Majd rövidesen a „csak az elnémított indián a jó indián” mondathoz hasonló jelszavak és elűzésprogramok hálóiba vonták az elvakult érdekek szerint meghúzott határok mögött védtelenné vált magyarságot, új békétlenségek és harcok tűzfészkeit ültetve el itt és ott a lelkekben.
Mindezzel Adynak már csupán a halotti maszkja nézhetett szembe. Ahogyan a maradék ország belső válságainak és a rászakadó terrornak Trianont tetéző gyilkos – és öngyilkos – merényleteivel is. Ám a halotti maszk már a január 29-i, a Kerepesi úti temetőben történt – riadt és háborgó tömegeket odahívó – búcsúztatás után elsodródott a múzeumokba. A katasztrófákkal szemben az immár a testet elengedő pőre költői örökség is hatalmas szembeszegülésnek bizonyult.
Szervátiusz Tibor ennek az erőnek és bűvöletének a tudatosítására ölelt magához kolozsvári házának kertjében – a szétvagdosott és másoknak juttatott földek e kicsiny darabkáján, a nemzeti történelem új válsághelyzetében – egy négymázsás, fekete andezit szikladarabot, s kezdte kifaragni rajta – 1956 és ’69 között – Ady Endre arcát. A történelmi haza egyik fókuszában felizzó, a legkeményebb vulkanikus kőből faragott fekete bálvány: az Ady-fej mágikus ereje rövidesen a világ minden magyarul beszélő pontjáról magához húzta a tekintetet. Szervátiusz Adyban – szétvert és szétbitangolt nemzetének – az időt és a népet újra egyberántani képes szellemi centrumát alkotta meg. Ez a középpont nem is a Kárpát-medencében: magában az időben, a történelemben áll. S ellenszegül, biztat és kitart minden új kataklizma, sanda szándék, pofon, külső és belső szélhámosságok közepette.
Innen néz rá az Adyt időről időre rugdosókra is. Akik a mindenkori jelen kényelmes karosszékeiből emelnek körmöket, fogakat, ceruzákat – olykor séta- vagy nádpálcákat is – a háborgó tenger fölött álló, annak vad erőit térképező és elemző s felismeréseit nemzetének kendőzetlenül odakiáltó ember ellen. A nemzetet – és a modern személyiséget – kivételesen felrázó önismeret ellen. Mindez nem Adyt sebzi, hanem a kisszerűség puccsait leplezi le. Azt a magatartást, amelynek a felszín kell, a cirkusz, a vádbeszédek új és új parádéja: tegnap Krúdyval, Weöressel, Németh Lászlóval, ma Illyéssel, Adyval, holnap, meglehet, Radnóti Miklóssal és József Attilával szemben.
„Őrzők, vigyázzatok a strázsán.”
Szervátiusz Tibor vulkanikus portréjából ugyanaz a vallomás néz, mint amit Nagy László Adyról írott kulcsmondata megfogalmaz: „Nem lehet preparálni és kitömni a fekete királysast. Nem lehet porban vonszolni az isten repülőjét.”
Jánosi Zoltán (Magyar Napló)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
