Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Bűnügyi panaszt nyújtott be Tanasă ellen az MPP

2019. február 5., kedd, Közélet

Magyarellenes uszítás, gyűlöletkeltés és felbujtás vádjával bűnügyi panaszt emelt Dan Tanasă és a közösségi médiában vele együttműködő Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma ellen a Magyar Polgári Párt (MPP) – tudósít a párt keddi sajtóközleménye. A beadványt Mezei János elnök nyújtotta be tegnap a gyergyószentmiklósi ügyészségen.

A beadvány rámutat: Dan Tanasă tizenegy éve uszít a magyarok ellen, ebből a célból hozta létre blogját, ahol olyan szövegeket tesz közzé, melyekben torzítva, félremagyarázva „tudósít” magyar témákról, az általa indított perekről, és ahol minden bejegyzés után gyalázkodó, fenyegető hozzászólásoknak adott teret. Ezen 2018. nyarán változtatott, miután az Országos Diszkriminációellenes Tanács megbüntette, többek közt azért is, mert nem moderálta a hozzászólásokat. Az azonnali hozzászólás lehetőségét akkortól letiltotta ugyan a blogján, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumával együttműködve azonban úgy tevékenykedik, hogy a blogján közzétett szövegeket a civil fórum megosztja saját Facebook-oldalára, és ott zajlanak a hozzászólások, tartalmuk azonban mit sem változott. Ezért a Magyar Polgári Párt panasza egyszerre érinti Dan Tanasă, illetve a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának a közösségi médiában folytatott tevékenységét.

A beadvánnyal a Magyar Polgári Párt azt kívánja elérni, hogy az illetékes román hatóságok akadályozzák meg Dan Tanasă, illetve az említett civil fórum uszító, gyűlöletkeltő és felbujtó tevékenységét, és vonják felelősségre a vétkeseket. Amint a sajtóközleményben áll, „az MPP célja nem más, mint hogy tisztességes és méltó megbecsülést vívjon ki a romániai magyar közösség számára, és ennek része a románokkal való békés együttélés”. A bepanaszoltak azonban éppen ez ellen cselekednek, ezt akadályozzák.

„Betelt a pohár. A Magyar Polgári Párt megálljt int a gyűlöletkeltésnek. A bűnügyi panasz elindításával levertük a cöveket, tovább nem hátrálunk az ügyben. Nem nézhetjük tétlenül a nemzetünk elleni uszítást, nem hagyhatjuk, hogy tovább mérgesedjen az etnikai feszültség. Mi a békés együttélés ügyét tűztük zászlónkra. Székelynek születtünk, székelyekként kívánunk élni, és szülőföldünkön békés székely jövőt szeretnénk biztosítani gyermekeinknek. Közösségünkben nincs helyük tehát az etnikai feszültségeket keltő Tanasăknak” – fogalmazott a bűnügyi panasz beiktatása utáni sajtótájékoztatóján Mezei János. Az elnök bejelentette, az MPP aláírásgyűjtésbe kezd, lehetőséget biztosítva mindenkinek, hogy támogassa a benyújtott panaszt.

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 627
szavazógép
2019-02-05: Közélet - :

Három távoltartási intézkedés

Három távoltartási rendeletet bocsátottak ki a Kovászna megyei rendőrség munkatársai az elmúlt hétvégén.
2019-02-06: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor

Segítsünk felépíteni a leégett plébániát!
Február 3-án a reggeli órákban leégett a sepsibükszádi plébánia. Nemcsak a plébánia épülete, hanem a benne lévő értékek nagy része is a tűz martalékává vált. Jakubinyi György érsek február 19-ére minden katolikus templomban gyűjtést rendelt el az egyházközség megsegítésére. Aki segíteni szeretne az újjáépítésben, megteheti a plébánia számláján: Parohia Romano Catolică Bixad Olt, CIF 11146886, IBAN RO46 RNCB 0124 0380 1796 0001 – BCR Sf. Gheorghe.