Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Román szemmelCătălin Ștefănescu: Óvatosan a zongorával a lépcsőn!

2019. február 9., szombat, Nemzet-nemzetiség

Történelmi pályánk jelentős részére már jó sok éve illik a göröngyös terepen szállított zongora metaforája. A régmúlt időkben élők, akik közül egyesek komolyan kivették részüket a zongora tolásából, a szünetekben pedig még játszottak is rajta, már nem tudják közvetlenül elmondani nekünk, hogy milyen volt akkoriban. Már csak a történelemórák maradtak nekünk. Ezek egy részében pedig az agyunkat mosták. Aztán jött a szabadság alatti széthúzás, az egymás legitimitását és igazságértékét vitató történelmek. Már Marin Sorescu sincs köztünk, hogy elmondja véleményét a történésekről. Nevetne? Vagy inkább elszomorodna? A cinizmus valamilyen formáját választaná? Nem tudhatjuk. Tény, hogy az 1989 óta ide-oda tologatott hangszer nagyjából befejezte pályája sima szakaszát. Előbb-utóbb el kellett érkeznie az elkerülhetetlen lépcsőkhöz. Most pedig rendkívül fontos, fontosabb, mint valaha, hogy hova visszük a hangszert. Mert igen, vannak a közelben felfelé vivő lépcsők. De ugyanilyen közel vannak a lefelé vivők is.

  • Illusztráció: Péter Alpár
    Illusztráció: Péter Alpár

Négy polgármester négy jelentős erdélyi városból (csak egy erdélyi, a többi partiumi és bánsági – ford. megj.) bejelentette, hogy Nyugati Szövetség néven közös közigazgatási projektet indítanak. Temesvár, Arad, Nagyvárad és Kolozsvár. Az elegáns, tapintatos megfogalmazások azonban olyasmit sugallnak a sorok között, amiről már jó néhány éve hallani. „Egy adott pillanatban csak ki fog pukkanni az a lufi, amit mi közigazgatásnak nevezünk. Nem fog a végtelenségig menni, hogy szinte az összes helyben összegyűjtött pénz Bukarestbe kerüljön. Mint ahogy az sem tarthat mindörökké, hogy a központi közigazgatás – akarva-akaratlan – folyamatosan botlassza a helyieket. Ennek bizony csúnya és botrányos vége lesz. De még csak nem is ez a legnagyobb baj. Bonyolult és zaklatott világban élünk, a zongora nagyon nehéz, a terep pedig már aligha lehet ennél göröngyösebb.”

Másrészről mit vethetsz egy erdélyi szemére – feltéve, hogy nem azok közé tartozik, akik azt hiszik, azoktól származik, akik az ősrobbanást csinálták, majd aztán a világegyetemet –, tehát mit válaszolsz neki, ha valami nagyon is természetes dolgot kérdez tőled? „Tisztelt honfitárs, miért vagyok én hibás azért, hogy itt jobb az adóbehajtás, magasabb az életszínvonal, hiszünk az értékekben, és azt akarjuk, hogy egyre jobban menjen sorsunk, vagyis fejlődni akarunk és civilizáltan élni? Úgy gondolom, hogy ezt én jobban tudom irányítani, meg akarom tenni, és van is mivel.

Többé nem viselem el az örökös bukaresti halogatásokat és átveréseket!

Ráadásul megalázottnak is érzem magam. Miért kell Szegedre, Debrecenbe vagy Bécsbe mennem kórházba, amikor lenne amiből hasonló kórházakat építenem itt, a saját városomban? Miért várjak száz évet, míg a központban valaki végre elhatározza magát és elkészíti egy autópálya megvalósíthatósági tanulmányát? Majd mi építünk autópályákat, mert bírjuk cérnával. Miért vénüljek meg úgy, hogy folyamatosan Bukarestbe hordom a pálinkás demizsonokat, azt remélve, hogy megengedik, hogy felújítsam néhány iskolámat, színházamat, múzeumomat és más hasonló intézményemet? Megtehetem mindezt európai pénzek segítségével, és a fővárosi dumákat sem kell hallgatnom. Mert szavakkal ezerszer átvertek már.” Persze, ezek a legfinomabb változatok. Mindnyájan tudjuk, a hangulat rendkívül feszült, a román nyelv pedig nincs híján az ilyen esetekre illő kifejezéseknek.

Amikor belemész egy ilyen vitába, hamar elfajulnak a dolgok. Ennek az is az oka, hogy túl régóta feszítik már mindenki türelmét. Nagyon nagy az idegesség, főleg, hogy az embernek az az érzése, hülyének nézik és folyton megalázzák. Mivel tudsz érvelni annak, aki világosan elmagyarázza, hogy ez így már nem mehet tovább? Vagy ha ég az arcod a szégyentől, hisz látod, mit sikerült elérniük másoknak másfelé, te pedig csak ülsz itt örökös botrányok és ígérgetések között. És főleg állandó promiszkuitásban, egy olyan tudatlanságban, amely rohamléptekkel halad a civilizáció totális elutasítása felé. A honfitársak pedig tömegesen távoznak, s ez a migráció már nemcsak gazdasági, hanem mélységesen pszichológiai is. Nos, egyes polgármesterek a kezükbe veszik a sorsukat, és úgy ítélve meg, hogy eleget mondták szép szóval, elhagyják a balkáni tragikomédia színpadát és nekiállnak helyileg gazdálkodni, térségi kihatással, amihez más települések is csatlakozni fognak. Vagyis Nagyszeben, Gyulafehérvár, Resicabánya is – és ez még csak a lista eleje. A szövetséget létrehozó, valamint a majd ezután csatlakozó városok közösségeinek támogatása pedig látványos lesz.

Milyen reményekkel és – főleg – milyen bátorsággal vethetnél bármit is ezeknek az embereknek a szemére? Hogyan beszélhetsz nekik szélesebb összefüggésekről? Hogyan magyarázhatnád el nekik azt, hogy egy ennyire gyúlékony közegben egy tisztességes és teljesen kézenfekvő gondolat szikrája sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint amit bárki elképzelt volna, amikor megfogalmazta azt? Hogyan hallgathatnának még rád az emberek, amikor évtizedeken keresztül riogattál oligofrén módon magyarokkal és marslakókkal, hogy szavazatokat szerezz? Ki figyel oda geostratégiákról és regionális egyensúlyokról szóló diskurzusokra? Ideges légkört tartottál fenn éveken át, hogy legyen, hova elhintsd zagyvaságaid és közömbösséged magjait? Azt aratod, amit elvetettél. Nem az emberek hibája, hogy már semmit sem akarnak meghallani. A te hibád, mert ok nélkül húztad mindennap a vészharangot. Most pedig, amikor a helyzet tényleg megkövetelné, fogalmad sincs, hogyan lehetne finomhangolást végezni a rendszeren. Vannak urak és hölgyek Bukarestben, akik nagy szájjal elítélik „Erdély elszakadását”. És sajnos akad elég szerencsétlen, aki vígan énekli majd velük ezt a nótát. Mások pedig azt fogják válaszolni nekik: „Még most is ilyen nagy a szátok? Akkor viszlát!”

A zongora ott a lépcsőházban. Nyilvánvaló, hogy fel kellene vinnünk a házba. De egyesek mindenáron a pincébe akarják letolni.

(Dilemaveche.ro / Eurocom.wordpress.com)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 605
szavazógép
2019-02-09: Nemzet-nemzetiség - Szekeres Attila:

Ha üldözik egy közösség jelképeit

Egy nép (vagy népcsoport) történetének időszakos keresztmetszetét jelképhasználata szemlélteti a legtalálóbban: bizonyos korban szabadon megjeleníthette-e szimbólumait, korlátozták, avagy tiltották azok felmutatását, az esetleges megtorlás következtében mennyire folyamodott identitásának jelképek általi erőteljesebb kinyilvánításához.
2019-02-09: Nemzet-nemzetiség - :

Murvai László: Az erdélyi magyar oktatás néhány jellegzetessége (1.)

Folytatván ILLYÉS ELEMÉR – korai halála miatt abbamaradt – erdélyi iskolatörténet-szemléjét, lapunk négy részben közli Murvai László vonatkozó összefoglalóját.