Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A vörös terror árnyékában – részlet a regénybőlA „kizsákmányoló” gyermek

2019. március 2., szombat, Élő múlt

...Gábor kiugrott az ágyból és rohant ajtót nyitni. Zöld ruhás, fegyveres katonák és ismeretlen emberek tódultak be a házba. Körülfogták Gábort és Korinát, tíz percet adva, hogy felöltözzenek és összeszedjenek pár ruhadarabot. Eközben dühösen ismételték: „Le a rohadt kapitalistákkal!”, és „burzsujoknak” nevezték őket. Pénzt, aranyat, ékszert és mindenféle értékes holmit követeltek.

Amíg Gábor egy pillanatra lekötötte a betolakodók figyelmét, Korina vala­mennyi pénzt bedugott a szemeteskosárba, gondolva, hogy másnap a szomszédasszony megtalálja és felhasználja. Az ékszerek és egyéb értékes holmik elkob­zása után megkérdezték Gábort, hogy mennyi pénze van otthon. Becsületes ember lévén, megmondta a pontos összeget. Így Korinának elő kellett vennie a pénzt a szemeteskosárból. Eközben Ida mama ölében tartotta Ildikót a hálószoba ajtófélfái között állva. A kislány csendes volt, egész testében remegett, szeme óriásira kerekedett a sok ordítozó ember láttán. Egyre erősebben szorította a Mama nyakát. A tíz perc hamar letelt, indulniuk kellett. Az egyik civil vezető Idához fordult, és azt mondta, hogy a szolgasága véget ért, oda mehet, ahová akar. Ő erre azt felelte: „Én velük voltam a jó időkben, és velük maradok a nehéz időkben is.” Gábort megbilincselték, és mindannyiukat feltuszkolták a ház előtt várakozó teherautóra, amelyen már sok környékbeli rokon és ismerős várt sorsára. Ott találták Gábor testvérét, Gyulát a családjával együtt, Korina unokatestvérét, Benke Lacit, Hollakyékat és más, környékbeli földbirtokosokat.
Sokan még mindig éjszakai öltözetet és hálósapkát viseltek, ugyanis még átöltözésre és csomagolásra sem kaptak időt. Fegyveres katonák vették körül őket, csak a gyermekek suttogó hangját lehetett hallani: „Édesanyám, hová megyünk?”, majd a még csendesebb választ: „Nem tudom, lelkem, légy csendben.” Mindenki ugyanazt gondolta: hogy Szibériáig meg sem állnak, ahonnan eddig nem sokan tértek vissza. Imádkoztak, hogy Isten őrizze meg őket és családjukat a legrosszabbtól.
(… ) Másfél év után, 1951 szeptemberében egy éjszaka a foglyokat ismét mozgósították. A fegyveres katonák tehervagonokba rugdosták a megbilincselt férfiakat és taszították az asszonyokat. A levegő félelemmel telt meg. Az emberek elfáradva, kétségek között, szorosan álltak egymás mellett. Csend volt, csak a vonat mozgásának ütemes zaja hallatszott. A vonat többször megállt, és minden alkalommal több embert tuszkoltak be az amúgy is zsúfolt vagonokba. A brassói rendőrségen gyűjtötték össze az Angyalosról, Dálnokból, Gidófalváról, Kálnokról, Zágonból, Szentivánlaborfalváról, Besenyőről, Nagyajtáról, Uzonból, Zalánból, Márkosfalváról, Torjáról és a többi – földbirtokosok által lakott – háromszéki településről kiemelt családokat. Köztük volt: Szombathy Gábor és felesége, Korina, Szombathy Gyula és családja, Beczásy Imre és családja, Beczásy István és családja, Bene József és családja, Hadnagy Gyula és családja, Hadnagy István és családja, Teleki Mihály és családja, Mikesék, Balázsyék, Farkasék, Aporék, Temesváryék, Hollakyék, Bányai­ék, Nemesék, dr. Sólyom Miklós, Jakabosék, Szotyoriné, Benke László, Józsa Pál, akit tévedésből vittek el, de sok évig nem engedték haza, és még sokan mások, szám szerint hetvenhatan. Brassóban tehervonatokba zsúfolták őket, és katonai felügyelet mellett két napig utaztak. Mindannyian magyarok voltak, együvé tartoztak és egy nyelven imádkoztak. Legtöbben távoli rokonságban álltak egymással nagyon régi időktől kezdve. A genealógiai kutatások alapján összeállított, nagy kiterjedésű Bartha-családfa alapján az 1500-as évektől kezdve a Szombathy család rokonságban áll az elhurcoltak közül az Apor, a Teleki, a Temesváry, a Hollaky és a Hadnagy családdal. Az utazás befejeztével megérkeztek Dobrudzsába, Tulcea megyébe, Brăila rajonba, a Duna menti peceneagai rizsföldre, amely a Dr. Petru Alexandrovnak nevezett állami gazdasághoz tartozott. Mivel legtöbben nem tudtak románul, Gábor, Ildikó édesapja és Beczásy István tolmácsolt a legjobb tudása szerint a vezetőségnek és az ott dolgozó román, török, lipován és bolgár munkásoknak. A peceneagai ültetvényeken térdig érő vízben sarlóval rizst kellett aratniuk, ahol piócák szívták vérüket. Egyetlen hosszú faasztal mellé ült mindenki elfogyasztani a köleskását, korpalevest és néha a delikatesznek nyilvánított hideg puliszkát az ehetetlen, csorbának nevezett levessel, amelyet az ottani alkalmazottak főztek, minden higiéniai szabályt mellőzve. Egy nap Korina egy rozsdás sarlóval elvágta a mutatóujját. Másnapra magas láza lett. Nem volt doktor, sem egészségügyi ellátás a környéken. Az egyik őr megkönyörült rajta, mivel Korina egyike volt a legjobb munkásainak, és bevitte Brăilára elsősegélynyújtásra, ahol megállapították, hogy vérfertőzése kezdődött. Azonnal beutalták a kórházba, ellátták gyógyszerekkel és megoperálták az ujját. Az őr még aznap vissza akarta vinni az ültetvényre, de a doktor nem engedte. Ajtója előtt nyolc­óránként váltották az őröket. Egyheti kezelés után engedték ki a kórházból.
A rizsaratás elvégzése után cséplés következett, nagy porfelleget okozva az amúgy is száraz, egészségtelen éghajlatú dobrudzsai levegőben. Azután fel kellett szántaniuk a földet. A tél kezdete már érezhető volt. A hideg északkeleti szélben, hiá­nyos öltözetben, a jéghideg vizű mocsárban, a fekete piócák között szántottak. Az asszonyok vezették az ökröket, a férfiak fogták az eke szarvát. Állandó katonai felügyelet mellett dolgoztatták őket. A rizsföldek megmunkálása után, karácsony előtt a közigazgatásilag Mircea Vodă községhez tartozó farmra vitték a kiemelteket. Ezt a tanyát Puiernițának nevezték, és ez is a Dr. Alexandrov Mezőgazdasági Egységhez tartozott, amelyet a galaci tartomány mezőgazdasági osztályának egyik alárendelt ágazataként tartottak számon.
Puierniţa egy kiégett, tövises terület volt, ahol még fű se nőtt. Barakkokban laktak, először szalmán aludtak, amíg a priccseket megépítették. Később minden család kapott egy priccset egy pokróccal. Az élelem minősége valamennyire javult Puiernițán, de a hajóktól olajos, a vízi élőlényektől és moszatoktól szagos, iszapos Duna vizét itták, amelyet nagy kondérokban tároltak. A toalettet két lábnyom és egy mély gödör képezte a tüskés mezőn. Télen a Crivăț, a leghidegebb északkeleti szél uralkodott, tűzrevaló hiányában száraz kórók, kukoricacsutkák lángjánál melegedtek. Nyáron a trópusihoz hasonló hőség károsította az ott élők egészségét. Itt már román kommunisták őrizték őket, puskával a vállukon, akik „bozgoroknak”, hazátlanoknak nevezték az elhurcoltakat.

Szombathy Ildikó Éva

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2019-03-02: Élő múlt - Hecser László:

Kényszerkitelepítés Nagyajtáról Dodrudzsába (Hetven éve)

Hetven esztendeje, 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka több ezer családot – számukat csak becsülni lehet, legalább háromezren, de akár ötezren is lehettek – telepített ki a hatalom.
2019-03-02: Kultúra - :

Amitől bátor lesz a bátortalan (100 éve született Márkos András szobrászművész)

Modern kori erdélyi képzőművészetünk egyik meghatározó, konzervatív beállítottságú szobrásza és művészeti pedagógusa a száz éve, 1919. február 6-án Kolozsváron született Márkos András volt.