Református hírnökBizony az Úr ajándéka a gyermek... –127. zsoltár

2019. június 27., csütörtök, Közélet

Sokan mondják, hogy Istennek manapság nincsenek csodái. Vagy nem akarja megmutatni Önmagát, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a mai modern ember annyi mindent meg tud már magyarázni, annyi mindent látott, tapasztalt és felfedezett már, hogy semmin sem tud igazán meglepődni, semmit sem tud csodaszámba venni. Pedig a legfelvilágosultabb ember is, ha nyitott szívvel éli életét, megtapasztalhatja Isten csodáit, áldásait a mindennapokban.

Egyet mi is megtapasztalhattunk az elmúlt időszakban: a gyermekáldás és a szülővé válás csodáját, hiszen Isten még egy kislánnyal ajándékozott meg bennünket.
Persze sokan kérdezhetnék: miért isteni csoda ez? Hiszen biológiailag, tudományosan most már le lehet vezetni az egész folyamatot. Magyarázat van arra, hogy hogyan találkoznak a sejtek, hogyan indulnak osztódásnak, hogyan végzi dolgát a DNS, és még sorolhatnánk. Ésszel és kívülállóként valóban így fogja fel az ember. De amikor benne van, amikor szívvel-lélekkel éli át és érzi meg a folyamatot és az események súlyát, az már valóban egészen más, az már sokkal több – az már isteni csoda. Mert valóban, a legtöbb ember csodaként éli meg gyermekei születését, és ez a csodás érzés végigkíséri az egész életet.

Csoda elsősorban a fogantatás. Az a pillanat, amelyet Isten gondosan előkészít, hogy minden feltétel meglegyen ahhoz, hogy a két sejt találkozhasson és elkezdődhessen egy új élet. Mondhatnánk akár úgy is, hogy minden egyes ilyen pillanatban Isten rámosolyog az emberpárra, és azt mondja: „Társaimmá fogadlak bennetek, hogy teremtői munkámban segítségemre legyetek. Megbízatást adok nektek, hogy azt a lényt, akit én már a kezdetektől fogva ismerek, világra hozzátok és felneveljétek.”

Aztán csoda az áldott állapot kilenc hónapja: amikor a szülők először hallhatják meg a modern orvosi eszközök segítségével magzatjuk szívhangját, megláthatják az ultrahangos felvételen a kis emberalakot; amikor az édesanya először sejti meg mozogni – mint valami kis pillangó szárnycsapását – a kis lényt, vagy amikor már egészen láthatóan mozgolódik odabenn, sarkával, könyökével helyet harcolva ki magának.

Csoda a vajúdás folyamata, valamint az az emberi tűrőképességet meghaladó fájdalom, amely egy pillanat alatt elillan, ha végre karjainkban tarthatjuk gyermekünket. Csoda, ahogyan ott, a szülőasztalon a nő anyává válik, és átértékelődik az egész élete.

És csoda az, ahogyan egy csöpp kis lény, egy kiszolgáltatott, tehetetlen kisember összehozza a családot, szorosabbra fűzi a kötelékeket, igazibbá teszi a mosolyokat és az öleléseket.

Ebben a csodában Isten valóban megjutalmazza az embert. Nem hiába írja a zsoltáríró azt, hogy „az anyaméh gyümölcse jutalom”, áldás, ajándék. Szülői hivatásunkban Isten valóban szerfölött megajándékoz bennünket, amelyért nem lehetünk eléggé hálásak, ugyanakkor felelősségre is hív minket. Hiszen ránk bízza ezeket az apró lényeket, a gyermekeket, hogy ne csak fizikailag gondoskodjunk róluk, hanem szeressük, neveljük és keresztyén példát mutatva formáljuk őket nagybetűs Emberré.
Ha ezt megtesszük, akkor a 127. zsoltár folytatása is beteljesül rajtunk, és megtapasztalhatjuk, hogy „mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak. Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét.”

Marosi Tünde

 

Imádság gyermekeimért

Istenem! Hálával tele a szívem, hogy ma is ott éreztem szent kezed életünk felett. Láttam, hogy imádságom meghallgatásra talált, s gyermekem nem esett a bűn szakadékába, mivel karodba vetted, mint sebesült bárányát a pásztor sziklák szakadékának peremén. Uram, sokat aggodalmaskodom gyermekeimért, pedig úgy látom, hogy jó gyermekek, de félek, nehogy mindez csak szülői elfogultság legyen. Tudom, hogy tele vannak hibákkal. Annyi minden rossz között járnak a világban. Osztálytársától féltem az egyik gyermekemet, nehogy rossz társaságba kerüljön általa. De ha oda is kerülne, segítsd, hogy tudjon ellenállni, s tőled, Atyám, erőt, hitet kérni a jó úton való megmaradáshoz. Másik gyermekemet, Uram, őrizd meg az italozástól, mert ha egyszer elkezdi, talán sose szabadul meg tőle. Őrizd meg ajkukat a trágár szavaktól, adj szép beszéded a lelkükbe és ajkukra. Látom, hogy a paráznaság, a tisztátalan élet hínárja milyen könnyen körülfonhatja őket is. Hozzád fordulok, Uram, atyai szereteted állítsa meg őket a tisztátalan úton, hadd találjanak vissza a tiszta forráshoz, s lássák meg, hogy ha téged követnek, áldott Krisztusunk, akkor szebb és könnyebb lesz az életük, mert te velük vagy s értük imádkozol. Köszönöm, Uram, hogy mindezt teljes bizalommal elmondhattam neked. Hallgass meg könyörgésemben. Ámen.

Csiha Kálmánné

 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 772
szavazógép
2019-06-27: Család - :

Gyermekeink

2019-06-27: Közélet - :

Bruno Ferrero: A hercegnő (Református hírnök)

Egy királynak volt egy gyönyörű és nagyon okos leánya. Sajnos, egy ismeretlen betegség gyötörte. Ahogyan növekedett, úgy gyengültek kezei és lábai, látása és hallása is csökkent. Sok orvos igyekezett őt meggyógyítani, de hiábavaló volt minden. Egy öreg bölcs is jelentkezett, hogy meggyógyítja a hercegnőt, mert ő ismeri az élet minden titkát. Az udvarnokok kérték az öreget, hogy segítsen. Az idős bölcs adott a királylánynak egy fűzfa kosarat, amelynek fedele is volt.