Elégedetlen a medvék okozta problémák megoldását célzó intézkedésekkel Kovászna megye prefektusa, aki szerint egyre gyakoribbak a támadások, a vidéki települések polgármesterei naponta jelzik, hol garázdálkodnak éppen a nagyvadak.
„Égető ügyről van szó” – nyilatkozta Sebastian Cucu, aki – az Agerpres hírügynökség szerint – elmondta, csütörtök reggel Bálványosról kapott tájékoztatót és fényképeket egy házról, amelyben megfordult a medve, s heti rendszerességgel érkezik hasonló hír Dálnokról, míg Bardocon éppen csak megúszta egy bocsos anyamedve támadását egy gyermek, akinek sikerült időben beszaladnia a kapun – sorolta. A kormánybiztos emlékeztetett, Háromszéken az optimális létszámnál négyszer több egyed, becslések szerint 1500–1600 medve él, s augusztus 19-e óta mindössze négy veszélyes állat kilövésére kaptak engedélyt, ez pedig igen kevés – vélekedett. Rámutatott, jogszabály-módosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy ismét vissza lehessen térni a vadászegyesületek számára megszabott kilövési kvótákhoz, jelenleg ugyanis csak a veszélyes egyedekre, vészhelyzet esetén igényelhető a kilövés. (dvk)