Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Boér Imre visszaemlékezése„Úzvölgyében harcoltam”

2019. szeptember 18., szerda, Élő múlt

Éppen ma 94 éve, 1925. szeptember 18-án született Boér Imre Magyarhermányban. A megbecsült nyugalmazott tanárral baróti otthonában beszélgettünk annak okán, hogy részt vett az 1944. augusztus 26-i úzvölgyi csatában, és nemrég a 75 éves évfordulón szervezett megemlékezésen. Imre bácsi – akit a Jóisten éltessen erőben, egészségben! – az úzvölgyi csatáról és fogságáról mesélt részletesen, és megmutatta büszkeségét: Adatok Magyarhermány néprajzához és történetéhez című, 2005-ben megjelent könyvét, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől kapott dicsérő oklevelet, életműdíjat, Ezüstgyopár-díjat. És még valamit: az úzvölgyi csata 50. évfordulóján avatott emlékműnél készült csoportképet, melyen Jeszenszky Géza volt magyar külügyminiszter társaságában jelenik meg. Nem említette, de láttuk, a szoba falán ott díszeleg Barót város díszpolgári oklevele is.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Magyarhermányban

Boér Imre: – Magyarhermányban születtem, ott hét osztályt végeztem. Olyan jeles tanítóim voltak, mint Toró József és felesége, az atomfizikus Toró Tibor szülei. Közben, a negyedik osztály idején román tanítók érkeztek. Arra akartak rávenni, hogy álljak át az ortodox vallásra, s akkor mehetek továbbtanulni valamilyen udvarhelyi román iskolába. Én ezt nem vállaltam. Végül Hermányban végeztem a hét elemit. Kisbaconban volt a központ, ott tettem le a záróvizsgát. Első voltam a községet alkotó három falu vizsgázói közül. Aztán egy évet ki kellett maradnom. Mesterséget tanulni édesapám Barótra hozott egy szabómester mellé inasnak. Amikor hazaengedtek, többet nem mentem vissza. Hermányban működött egy miklósvári kovács, mellette is megpróbáltam a munkát.

 

Besoroztak

Következett 1940, a második bécsi döntés. Ez teljesen megváltoztatta a helyzetemet. Bejöttek a magyarok. Az erdőn keresztül gyalogoltunk a vargyasi–száldobosi keresztúthoz a fogadásukra. Szeptemberben beiratkoztam a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba. Kiss Árpád volt az osztályfőnököm. 1941-ben színjelessel végeztem az első gimnáziumot, s megengedték, hogy a nyáron különbözeti vizsgát tegyek, így átugrottam egy évet. Harmadikos lettem, azt is színjelessel végeztem, aztán a negyedik osztályt is 1943-ban. Beírtak az ötödik osztályba is, de akkor besoroztak, orvosi vizsgán estünk át, és fel is eskettek. Öten voltunk leventekatonák, összecsaptak idősekkel, negyvenöt év felettiekkel, akiket már korábban behívtak. Olyan is volt, hogy egy csapatba került apa és fia, például Sepsiszentgyörgyről Bara Ignác cipész és fia. A köztemetőtől a vízház felé eső területen voltak a barakkjaink. A 11. székely határőr zászlóalj 1. századának 1. szakaszába osztottak be. Váradi Sándor volt a századparancsnokunk. Közben megengedték, hogy iskolába mehessek, az ötödik osztályba, de mintegy három hetet jártunk csak, aztán ki kellett üríteni az iskolát, berendezték hadikórháznak.

 

Irány Úzvölgye

1944. augusztus elején Szentgyörgyről Szemerján keresztül kivittek a Benedek-mező mellé, Vereskútra. Ott barakkban töltöttünk egy éjszakát. Másnap beöltöztettek katonának – egy alkalmatlannak nyilvánított ember ruházatát kaptam meg –, elláttak menetfelszereléssel, negyven kilós bornyút (hátizsák, pokróc, fejadag stb. – szerk. megj.) kaptam. Elég nehéz volt cipelni. Délután elindítottak Szentgyörgyre. Szürkületkor érkeztünk. Ott társaimnak lehetősége volt elbúcsúzni a szülőktől, családtagoktól. Nekem nem volt senkim ott. Aztán tovább vittek, éjszaka meneteltünk, hajnalban érkeztünk Sepsibükszádra, ahol csűrökben helyeztek el. Másnap tovább indultunk, Tusnádfürdőn tartottunk egy kis pihenőt, végül Csíkszentmártonban álltunk meg. Egy részünket az iskolában helyezték el. Jöttek más csapatok is az Olt völgyén a csíki falvakból. Reggel elindultunk az Úzvölgye felé, a Rugát-tetőn át. Aklosnál az iparvágányig mentünk gyalog. Ott felültettek a vicinálisra, a farakomány tetejére. Menet közben egy csille kiugrott a vasútról. Leszálltunk, s visszaemeltük. Aztán bementünk Úzvölgytelepre. A 32. erődszázad ott volt berendezkedve. Akkor éjjel a laktanyáik padlásán aludtunk. Reggel szétosztottak. Minket, a zászlóaljunk 1. és 2. századát a Magyarós-tetőre irányították, a 3. és 4. század ott maradt.

Fent a tetőn sátrakat húztunk fel. Fát hordattak velünk, hogy a tiszteknek faházakat építsünk. A völgyből is hordtunk fel deszkát. Felváltva őrséget álltunk.
Ugye, augusztus 23-án volt a román átállás. Egy társammal augusztus 25-én éjszaka teljesítettem megfigyelő szolgálatot, távcső is volt nálunk. Láttam, hogy Romániából nagy reflektorok mozognak, gondoltam, tankok, hadi járművek. Ezt jelentettük. Azt mondták, a németek lehetnek, akik Munténia felé mennek. De nem az történt, hanem az oroszok indultak el teljes felszereléssel Úzvölgye felé. Románok nem voltak, csak oroszok. Augusztus 26-án reggel megérkeztek. Ágyúlövések hangja hallatszott. Úzvölgytelepen deszkagyár volt, ahol civilek dolgoztak. Azt eltalálták, kigyulladt. Akkora lángok csaptak fel, hogy láttam onnan fentről. És nagy füst is terjedt. A civilek a vasút mentén menekültek. Még katonák is. Azután jött két orosz tank, nem a legnagyobb méretű. Próbáltak áthatolni a betongúlákon, tankakadályon, de nem sikerült. A kézdivásárhelyi üteg kilőtte azokat. A tankok után jöttek a gyalogosok. De nem az úton, hanem két oldalán, a sáncokban haladtak libasorban, csípőre szorított tárcsatáras géppuskával. Be voltak szeszelve. Azért jöttek ott, mert a terület alá volt aknázva. Elértek a harcképtelenné tett tankokig, s akkor támadtak a 32-es erődszázadra. Közben két vagy három német repülő bombázta az oroszokat, de nagy volt a túlerő. A temető alatt folyik egy patak, annak a völgyében közlekedtünk a Magyarós-tetőre, ott hordtuk az építőanyagot mintegy 2,5–3 kilométer távolságra. Most ott a 3. századbeliek menekültek fel a tetőre. Aki lent maradt, azt mind megölték.

 

Fogságban

Fent a tetőn a parancsnokságunk elhatározta, hogy visszavonulunk a Csobányos völgyén, Menaság felé. Előőrsünk elfogott egy román civilt, de nem volt idő kihallgatni, átadták egy rajnak. Szűk volt a hely, kettes sorban haladtunk. De a völgy Menaság felőli részén elbújva ott vártak az orosz tüzérek. Elöl voltam, hisz az első század első szakaszában szolgáltam. Minket hagytak átmenni, de amikor beértek a többiek, óriási tüzet zúdítottak ránk. Rengetegen meghaltak, sokunk fogságba esett. Volt, akinek sikerült elmenekülnie Menaság felé.

Minket visszakísértek Úzvölgybe, az erődszázad volt állásain felülre, ahol egy civil gazdaság volt. Ott kihallgattak, nemcsak minket, másokat is, voltak ott bürgeri csizmás magyarok is. Mi heten voltunk. Magyarul beszéltünk, szavainkat egyik társunk – aki korábban Brassóban inaskodott és megtanult románul – fordította románra. Azt egy román fordította oroszra, és viszont.

Ezután átadtak egy csoportnak, amely minket visszakísért, és megbíztak, hogy a halottakat temessük el. Az oroszok saját halottaikat előzőleg elvitték, vissza Moldva felé. A német bombák után maradt tölcsérekbe, kráterekbe temettük a lótetemeket. Belehúztuk a gödrökbe, és betemettük. De találtunk egy magyar katonát is, a dögcédulájáról tudtuk meg, hogy szentgyörgyi borbély. És egy ott felejtett oroszt is találtunk fennebb. Azt a két embert is eltemettük. A következő napokban, még feljebb hét magyar halott katonát találtunk, mellettük egy magyar tiszti sapkát is. Eltemettük őket is. Aztán visszafelé kísértek. Nagyon sok szekeret, ökröt láttunk. Az oroszok ökrös szekérrel hozták az utánpótlást Romániából. Volt vagy 20–25 szekér. Összegyűjtöttük a szénát, lóherét, takarmányt, odatettek, hogy két-két ökröt fogjunk be a szekerekbe, és elindítottak Pașcani-ba. A szekereket ott hagytuk, az ökröket továbbhajtottuk Burdujeni-be, ami most Suceava délnyugati része. Ott az ökröket levágták, feldolgozták, s küldték a frontra. Ukránok dolgoztak ott, velük együtt étkeztünk, velük szállásoltak el. Dolgoztunk vagy két hetet az ukrán mészárosok mellett. Egyszer észrevettük, hogy nem őriznek, s elhatároztuk, éjszaka megszökünk. Így is történt. Fălticeni felé átvezet a vasúti híd. Megegyeztünk, hogy egyenként megyünk át, nehogy meglássanak. Mind a heten átjutottunk. Kimentünk az oldalban az erdő széléig – egyszer csak mögöttünk puskaropogás hallatszik. Szétugrottunk, négyen jobbra, hárman balra – én és két gyergyói katona. Mi eljutottunk Tarkőig. Két-három napot ott töltöttünk, a faluban ételt kértünk, segítettek rajtunk. Az erdő szélén iparvágány volt, ami Békásról hordta a fűrészárut. Ott is szerre mentünk át a hídon, a Csík felőli oldalra. De a vasúton jött egy szerelvény, és kiszökött két román határőr, nekünk szegezték a fegyvert, vissza­kísértek a hídon az őrsükre. Bezártak egy kamrába. Elvittek Piatra Neamț-ra, az orosz parancsnokságra. Onnan másnap négy határőr katonával átküldtek a román parancsnokságra, ahol kihallgattak. Éjszaka egy pincében aludtunk, ott más foglyok is voltak, mintegy húsz-huszonöten, egy német orvos is. Aztán gyalog vittek több napon keresztül Focșani-ba. Ott borzasztó volt. A lágerben szerencsémre tíz hermányival találkoztam. Olyan szörnyű körülmények voltak, hogy elhatároztuk, inkább vállaljuk az oroszországi fogságot, mert nincs kizárva, hogy itt végünk lesz.

 

Oroszországban

Egy szerelvénnyel vittek, marhavagonban voltunk, olyan sokan, hogy egymás lábujjára léptünk. Eljutottunk Kurszkba. A vonatállomáson leszállítottak, a közelben volt egy régebbi fogolytábor. Megfürösztöttek, hisz szinte két hetet utaztunk, megtetvesedtünk. Német katonaruhába öltöztettek. Felültettek a villamosra, a város felső felére vittek, onnan még gyalogoltunk két kilométernyit a lágerbe. Egy barakkban helyeztek el. A hermányiak mind egy helyre kerültünk. Lengyelek voltak még ott. Aztán orvosi vizsgálat alapján osztályoztak, kinek milyen az egész­ségi állapota s milyen munkára alkalmas. Egy fiatal ­orvosnő volt, mellette egy idős asszisz­tensnő. Le kellett tolni a nadrágot, s szembe állni. Megcsípte a combunkat, és mondta, ki hányas kategóriába kerül. Az első két osztályt külső munkára vitték. Én harmadik kategóriás voltam, belső munkára irányítottak. Télen havat takarítottam a kerítésen belül. Aztán felerősödtem, kettes kategóriába kerültem, külső munkára vittek, tőzegtéglákat gyártottunk. Rengeteg szúnyog volt ott, maláriába estem, s bekerültem a kórházba. Amikor a kórházból kikerültem, a kenyérvágóba irányítottak. Ott legtöbben magyarok voltunk. Egy nagyon rendes osztrák főnököm volt, Anton Schulz a neve. Amikor annyira feljavultam, ismét külső munkára tettek, többfelé vittek, fakitermelésen is dolgoztam.

Az utolsó fél évben Orelben voltunk. Onnan engedtek el. Nem egyszerre. Először a románokat, aztán a magyarországi magyarokat, csak a katonákat, a csendőröket nem. Minket, mivel Erdély Romániához került, későbbre hagytak, 1948 nyarán engedtek el. Két hónap híján négy évet töltöttem fogságban.

Vonattal Focşani-ba hoztak, ott kiállítottak egy papirost a nevemre. Az jól fogott, mert miután hazakerültem, behívtak katonának. Udvarhelyen jelentkeztem, de a papír láttán felmentettek.

 

Itthon

Itthon nem a Mikóba mentem, hanem Székelykeresztúrra a tanítóképzőbe. Káderhiány volt, s harmadévesen kihelyeztek. Székelyudvarhelyen tanítottam, utána Szentkeresztbányán, majd Oklándon. Közben beiratkoztam a Bolyai Tudományegyetemre orosz szakra, mert a fogságban megtanultam oroszul. Magánúton végeztem. 1957-től Baróton élek. 1987-ben mentem nyugdíjba 62 évesen, de 2000-ig visszamaradtam mint óraadó tanár.

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 567
szavazógép
2019-09-18: Magazin - :

Japán, az idősek országa

A világ egyik leginkább elöregedett társadalmaként Japán kiemelt hangsúlyt fektet az idősekkel való foglalkozásra és törődésre. Az idősek napját (keiró no hi) minden szeptember harmadik hétfőjén ünneplik a szigetországban, amely idén szeptember 16-ra esett.
2019-09-18: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Ha kell, a levegőre is nyomtatunk (Magánvállalkozás)

„Akkor tíz perc múlva az üzletben” – mondta Lukács Tamás a telefonos felkérésre válaszolva, hogy a Pál Hunorral közösen működtetett Press on Technology Kft. nevű kis vállalkozásról, de főként a két fiatal vállalkozó motivációiról beszélgessünk.