A budapesti fotográfus nem csak a tükröződéseket keresi egyéni hangvételű sorozatában, vagyis a főváros pocsolyái­ban meg-megpillantható, sajátos képeket, hanem az emberek beszélgetésfoszlányaira is figyel, gyalogosan vagy villamoson közlekedve, azokból pedig tömör, dokumentarista jellegű, egy-két perces szövegeket ír. Ezekből a párbeszédekből is felolvastak néhányat, majd a tárlatot Toró Attila sepsiszentgyörgyi fotográfus méltatta. „Pereszlényi Erika itt kiállított képei láttán az az érzésem támad – hangsúlyozta Toró Attila – , hogy ez alkalommal Budapest is új énképet kapott, még ha csak a kiállítás idejére is. Minden, amit látunk, valamiképpen egy tükörkép, hiszen a környező világról visszaverődő fényt a szemünkben levő receptorok alakítják elektromos ingerekké, amelyek aztán az agyunkban alakulnak az adott környezetet lerajzoló képpé. Tükörképpé.”