Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Szijjártó Péter AradonErősíteni kellene a román–magyar kapcsolatot

2019. október 8., kedd, Belföld

Szijjártó Péter szerint Románia és Magyarország számára egy­aránt hasznos lenne, ha a két ország szorosabbra fűzné kapcsolatait, és ezáltal Közép-Európa is erősebbé válna. A magyar külgazdasági és külügyminiszter Aradon beszélt erről a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott tegnap reggeli sajtótájékoztatón.

  • Fotó: RMDSZ.ro
    Fotó: RMDSZ.ro

Szijjártó Péter úgy vélte: az erdélyi magyarság felé gyakorolt pozitív gesztusok erősíthetnék a két ország kapcsolatait. Elmondta: Magyarország fontos erőforrásnak látja a területén élő román közösséget, és folyamatosan intézkedéseket hoz a megerősítésére. „Ezt várnánk el a román politikai vezetésétől is az erdélyi magyar nemzeti közösség vonatkozásában” – tette hozzá. Kijelentette: a magyar fél szeretné, ha az elmúlt időszakban komoly feszültséget jelentő úzvölgyi katonatemető ügyében a magyar oldalról kezdeményezett szakmai tárgyalásokat nem gátolná és nem késleltetné a román kormány, és megfelelő partnert delegálna ezekhez.

„Főleg azt várjuk el a román kormánytól, hogy akadályozzák meg a további provokációkat” – utalt a román nacionalista szervezetek által október 25-re meghirdetett úzvölgyi megemlékezésre Szijjártó Péter. Hozzátette: komoly előrelépést jelentene a kétoldalú kapcsolatokban, ha mind a kommunista román hatalom által államosított magyar vagyon visszaszolgáltatása, mind pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának a létrehozása a romániai törvényeknek megfelelően rendeződne.

Szijjártó Péter nagy sikernek tekintette az erdélyi gazdaságfejlesztési program harmadik ütemét, amely során Székelyföldről 5291 pályázatot nyújtottak be és összesen 21,5 milliárd forintnyi fejlesztési igényt fogalmaztak meg. „A sikerre való tekintettel abban állapodtunk meg Kelemen Hunorral, hogy a program következő fázisát a Partiumra fogjuk kiírni novemberben. Addigra elkészül a gazdaságfejlesztési koncepció, ami világossá fogja tenni, hogy milyen szakterületeken kerül sor a pályázatok kiírására” – jelentette ki a miniszter. A miniszter hozzátette: most lenne nagy szükség a még hatékonyabb, még szorosabb román–magyar együttműködésre, hiszen Közép-Európa szerepe egyre jelentősebb Európában, és mindkét ország profitálna ebből. Újságírói kérdésre azt is megjegyezte: ha Magyarországnak sikerült Szerbiával történelmi baráti viszonyt kialakítania, és ha sikerült Szlovákiával normalizálni a kapcsolatait, akkor sikerülnie kellene Romániával is.

A miniszter nem kívánta kommentálni azt, hogy román európai parlamenti képviselők a Magyarországnak szánt és Romániának szánt európai biztosi portfólió elcserélését kezdeményezték. Megjegyezte viszont, hogy felháborítónak és az európai demokrácia megcsúfolásának tartja a román és a magyar biztosjelölt politikai alapon történt elutasítását.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta: Szijjártó Péter minden romániai látogatását igyekeznek kihasználni arra, hogy áttekintsék a romániai magyar közösség helyzetét. A politikus szerint az erdélyi magyarság számára nem változnak lényegesen a következő évek kihívásai. „Mi is jobb országot akarunk, olyant, ahol tisztelik a közösségünket, a nyelvünket, a kultúránkat, mi is tiszteletet adunk a többségnek, és közösen próbálunk jövőt építeni” – fogalmazott.

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 173
szavazógép
2019-10-08: Gazdakör - Incze Péter:

Határidők a még pályázható intézkedéseknél (Vidékfejlesztés)

Cătălina Savint, a megyei vidékfejlesztési hivatal igazgatónőjét kérdeztük a még pályázható intézkedésekről és a pályázatok letevésének, illetve az ügynökség számítógépes rendszerébe való feltöltésének utolsó határidejéről.
2019-10-08: Belföld - :

Pénzt kaphatnak az önkormányzatok

Pénteki ülésén készül elfogadni a kormány a költségvetés-kiigazítást – jelentette be Viorica Dăncilă miniszterelnök, akinek meggyőződése, hogy a parlament nem fogadja el az egy nappal korábban, csütörtökön szavazásra bocsátandó bizalmatlansági indítványt. Dăncilă ugyanakkor cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a büdzsékiegészítés bizonyos megyéknek kedvezne.