Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Beszélgetés Anna Maria Popával, a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház igazgatójávalKözös remény minimalista válaszokban

2019. október 12., szombat, Színház az egész világ

Esetenként fenyegetésekkel is dacolva járja a maga útját a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház társulata. A színházi pályakezdőknek szánt, DbutanT elnevezésű fesztivállal saját „gyermeket” is dédelgető intézményvezető, Anna Maria Popa úgy tartja, magukat kötnék gúzsba, ha csak a helyi románságnak készítenének előadásokat.

– Nem akármilyen kihívás lehet vegyes, magyar–román családba születni Sepsiszentgyörgyön. Hogy érezte magát gyerekként, fiatalként ebben a kettős identitásban?
– Szerencsére sosem kellett döntenem, mi is vagyok, nem is tudtam volna, ugyanakkor úgy érzem, különleges empátiával ruházott fel a nemzetiségi együttélés folyamatos megtapasztalása. Annak idején az volt a szüleim közötti egyez­ség, hogy mire mi, gyermekek ötödikesek leszünk, románul, magyarul és németül egyaránt tudjunk beszélni. A helyzetet tovább árnyalja, hogy vala­mennyi nagyszülőm más-más felekezetű, sokszor mentem velük ugyanazon a napon katolikus és ortodox templomba énekelni. Sőt, egyik nagyapám görög-katolikus volt, az ő egyik nagybátyja, Ioan Suciu egyike volt a vértanú püspököknek, akiket Ferenc pápa boldoggá avatott idei romániai látogatása során.

– Annak idején mi vonzotta Bukarestbe? A tanulás? A sze­relem?
– A továbbtanulás, ott végeztem az egyetemet, aztán ott mentem férjhez, és tizennyolc év után onnan költöztünk Szentgyörgyre. Közben ott kezdtem el építeni a karrieremet reklámmarketingesként, előbb egy magyarországi cég romániai leányvállalatánál dolgoztam 2012-ig, aztán egy másik reklámügynökségnél. A közgazdasági egyetem elvégzése ellenére a színház örök szerelem volt és maradt, még akkor is, ha azokban az években inkább csak színházlátogató voltam. A vonzalom „előzménye”, hogy a szentgyörgyi művészeti líceumba jártam koreográfia szakra, s rövid ideig a Háromszék Táncegyüttesben is táncoltam. Gyermekként mindkét szentgyörgyi színházban statisztáltam, én voltam például a Hegedűs a háztetőn című előadásban Tevje (Zsoldos Árpád) egyik gyereke, hatalmas élményként őrzöm magamban azt az előadást azóta is. Először színésznek tanultam Bukarestben, de már az egyetemi évek alatt rájöttem, hogy egészen másak az én erősségeim: a szervezés, az elemző késztetés, a háttérmunka. Nagyon idegesítő színész lettem volna, mindenre magyarázatot váró, mindenbe belebeszélő fajta. Inkább megkíméltem ettől magamat és a szakmát is.

– Az Andrei Mureșanu Színház fölött hosszú időn át lebegett a létjogosultság dilemmája. Nem riasztotta ez a bizonytalanság, amikor elhatározta, hogy megpályázza az igazgatói tisztséget?
– Úgy ítéltem meg, hogy a színház körüli problémák mind-mind a menedzsmenthez köthetőek. Úgy gondolom, ha valaki képes logikus, észszerű stratégiát alkotni, mindenre lehet megoldást találni. Ez elengedhetetlen. Fontos ismerni, hogyan tudod felmérni, illetve felépíteni a közönségedet. Az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra, az én mandátumom első négy éve erről szólt, és ma már 98 százalékos a teremkihasználtságunk. Az első menedzsmenttervem megírásakor még a privát gazdasági szférában szerzett tapasztalataimból indultam ki, a legtöbb gondom pedig azzal a sok „nem”, illetve „nem lehet” válasszal volt, amivel az állami szektorban találkoztam. Rengeteg jó ötlet hiúsul meg a túlszabályozáson, a merev törvénykezésen. Ebben a tekintetben volt szükségem a legnagyobb átalakulásra, ahhoz, hogy az állami szektor körülményeire tudjam szabni az elképzeléseim megvalósítását.

– Sepsiszentgyörgy etnikai összetétele, a románság 25 százalékot alig meghaladó aránya nem tűnt áthághatatlan akadálynak a közönségépítésben?
– Nem fogadom el ezt a felvetést. Ezért nagyon fontos felmérni, hogy elvileg kinek készíted az előadásokat. Ha csak a 25 százaléknyi románságnak, akkor saját magadat kötöd gúzsba. Mivel magyar többségű régióban működő román színház vagyunk, fontos kérdés: egy magyar ember számára miért lenne érdekes román nyelvű előadásra járni? Hogy vonzóbbak legyünk, bevezettük például a magyar feliratozást. Caragiale Zűrzavaros éjszakájának jó fogadtatása azzal is magyarázható, hogy nagy hangsúlyt fektettünk a magyar fordításra, amelynek meg kellett őriznie a sajátos nyelvi fordulatokat. Caragiale a román anyanyelvűek számára sem könnyű falat, a magyar középiskolás diákoknak pedig óriási segítség volt, hogy szükség esetén felpillanthattak a magyar fordításra.

– Feltételezem, hogy „román-magyarsága” plusz támadási felületet jelentett az ön által igazgatott színház Nu chiar 1918 (Nem éppen 1918) című produkcióját igen vehemensen ellenzőknek. Amely immár tizenkét előadást ért meg, holott a premier estéjén úgy tűnt, az első előadás sem biztos…
– Az előadás eleve azzal a „hátránnyal” indult, hogy a darab szerzője marosvásárhelyi magyar drámaíró, Székely Csaba. A 2018-as műsorterv elkészítésekor természetesen központi kérdés volt, miként vegyünk részt a centenáriumi ünnepségsorozatban. Csakis valami olyasmit tartottunk elfogadhatónak, ami nemcsak történelemidéző, de a mai körülményekre, az erdélyi valóságra is jellemző. Ugyanakkor olyan előadást akartunk, amely nem egyetlen alkalomra szól, úgy tartottuk, csak így éri meg a befektetett pénzt és energiát. Első körben környékbeli román személyiség életművére akartunk építeni, az Árapatakon született Romulus Cioflec volt az elsődleges jelöltünk. Minden elérhetőt elolvastunk tőle, de nem találtunk semmit, ami a saját szempontjaink szerint feldolgozásra érdemes lett volna. Ezt követően kerestük meg a társulat által korábban is színre vitt darab szerzőjét, Székely Csabát, aki az 1918-as gyulafehérvári beszédek, a történelmi környezet alapos tanulmányozása után elvállalta a felkérést.

– Ön szerint mi verte ki olyan mértékben a biztosítékot, hogy a premier estéjén román népviseletbe és mélységes felháborodásba öltözött csoport igyekezett megakadályozni a darab bemutatását?
– Szerintük a centenáriumot, annak szellemiségét megalázó az előadás. Szerintem viszont jó egyensúlyérzékű, vérbő komédia, amely könyörtelen tükröt tart a mai romániai valóság elé. A szerzői változatnak csak a végét módosította kismértékben Cristian Ban rendező, aki úgy döntött, hogy esélyt ad a szereplőknek méltóságuk morzsáinak megőrzésére. A „Miért szereted ezt az országot?” kérdésre adandó válaszok mélységesen emberi megnyilvánulásokba torkollnak. A feszélyezett hallgatásból megszülető „Mert itt született a gyermekem” vagy a „Remélem, jobb lesz” típusú minimalista feleletek hallatán szinte együtt szégyenkezünk a színészekkel. Talán abban a reményben, hogy az együttélés második száz éve jobb lesz. A színházi szakma, a kritikusok a legjobb centenáriumi előadásnak tartják ezt a produkciót.

– A társulat színészeiben sem merül fel, hogy talán kíméletesebben kellene bánniuk saját identitásukkal, román nemzeti öntudatukkal? Hogyan viszonyulnak ehhez a nagyon érzékeny határokat feszegető, karikírozó-önkarikírozó művészi munkához?
– Egyiküktől sem hallottam hasonló fenntartásokat. A színészek többsége több mint tizenöt éve Háromszéken él, képesek azonosulni a hellyel, a problémákkal, az örömökkel, a sok esetben önkarikírozó megközelítésekkel. Senki sem akar innen elmenni, sőt, egyre többen jönnének, de sajnos egyelőre nincs lehetőség a társulatbővítésre. Ha lenne, amúgy is inkább más munkakörökbe alkalmaznék embereket, a jelenlegi, tizennégy fős színészi gárdát elegendőnek és alkalmasnak ítélem repertoárelképzeléseink megvalósításához. Az első négy közös évünk eszeveszett hajsza volt, most kicsit lassítunk, igyekszünk állandósítani, amit eddig elértünk.

– Idén újabb öt évre nevezték ki a színház igazgatójának. Milyen évaddal kezdik az új ciklust?
– Tizenkét előadással, köztük négy bemutatóval és három új bérlettípus bevezetésével. Ebből az egyik ingyenes, miután sikeresen pályáztunk az Országos Kulturális Alapnál a dButanT elnevezésű fesztivál finanszírozására. Ennek következtében az október 13–19. között zajló rendezvénysorozat valamennyi eseményére ingyenes a belépés, mind­össze előre kell helyet foglalni, mert a befogadóképességünk korlátozott. Az idén negyedszer megrendezendő fesztivál amúgy az én „gyermekem”, már első menedzseri időszakomban is rengeteg energiát és erőforrást fordítottam a fiatalok felfedezésére és támogatására. Máig ez az egyetlen olyan esemény, amely kizárólag pályakezdőknek – színészeknek, rendezőknek, díszlettervezőknek, koreográfusoknak – kínál bemutatkozási lehetőséget. Ebben a sorrendben váltották egymást a fókuszok is, idén egy táncművészeti seregszemle van soron. A nyár elején úgy tűnt, hogy az idei fesztivált nem tudja finanszírozni a kulturális alap, kisebb léptékű rendezvényben kezdtünk gondolkodni, amelynek támogatására igyekeztem megnyerni a város vállalkozóit. Legnagyobb örömömre senki nem utasított vissza, és miután mégis kaptunk állami finanszírozást, most egy százezer lej körüli költségvetésből gazdálkodhatunk.

– A szakma milyen mértékben „lakja be” a fesztivált?
– Egyre nő a presztízsünk, mindenhol készülnek, népszerűsítik a rendezvényt, idén már huszonöt pályamunkából válogathattuk ki öt nagyon színvonalas versenyelőadást. Az október 19-i zárónapon pedig ötszáz fiatal fog táncolni a főtéren Zorán három nyelven, magyarul, románul és angolul felhangzó Kólójára. Jól áll ez nekünk, szentgyörgyieknek.

 

Anna Maria Popa
A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház menedzsere. 1982-ben született Sepsiszentgyörgyön, a középiskolát a Plugor Sándor Művészeti Líceumban végezte, előbb a bukaresti színművészeti egyetemen diplomázott és mesterizett, aztán a bukaresti közgazdaság-tudományi egyetemen szerzett diplomát. Reklámmarketingesként dolgozott Bukarestben 2014-ig, akkor megpályázta az Andrei Mureșanu Színház igazgatói állását. Idén újabb öt évre nyerte el a színház vezetői tisztségét. Korábban több színházi, filmes, rádiós és zenei produkcióban vett részt. Férjezett, két gyermek édesanyja.

Hozzászólások
Szavazás
Mit gondol az új kormányról?







eredmények
szavazatok száma 15
szavazógép
2019-10-12: Irodalom - :

Pethes Mária: A szerelem koldusa

2019-10-12: Belföld - :

Szemet szúrt a magyar támogatás

Semmilyen szintű kétoldalú egyezmény nem létezik Magyarország és Románia között a Pro Economica Alapítvány révén (Erdélyben, magyar állami támogatással) működtetett gazdaságfejlesztési programról, és a román fél más módon sem fejezte ki beleegyezését – közölte a G4Media.ro hírportál megkeresésére a bukaresti külügyminisztérium, amely közleménye szerint  több ízben is kérte a magyar féltől, hogy ezt a programot átlátható módon, a román törvényeket, regionális fejlesztési stratégiákat, illetve az EU-s szabályokat tiszteletben tartva, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le.